- Csinálok teát…- kaptam el a kezem
- Az jó lesz köszi…-
Láttam rajta, hogy őt is meglepte a kettőnk közti szikra. Rettenetesen megijedtem. Soha korábban nem éreztem ilyesmit a pasim legjobb barátjával. Szinte áramütésszerű borzongás volt ez, amit magamnak is féltem beismerni. A gondolataimba merülve pakoltam elő a csészéket. Fejben nagyon nem ott jártam,így sikerült levernem az egyiket. Seb segítőkészen odaugrott, hogy segítsen összeszedni a darabokat. A következő pillanatban az ajka az enyémen volt. Fájdalmas csók volt ez a szó szoros értelmében. Ugyanis belenyúltam egy kis porcelándarabba,ami méretéhez képest nagy sebet ejtett a kezemen. A csókunk keserédességét pedig egyértelműen az adta, hogy ez kettős árulás volt.
- Áúúú- visítottam fel
- Mi történt?- kérdezte aggodalmasan
- Megvágott…
- Valóban…várj…segítek…
- Hogy tehettem?- meredtem magam elé.
Nem is érdekelt a kezemen lévő vágás. Úgy éreztem,megérdemeltem. A konyha fehér márványlap-kockáinak egyikét lassan vörösre színezte a csöpögő vérem. Seb kétségbeesve kutatott kötszer után. Nekem egy hatalmas könnycsepp gördült lassan végig az arcomon. Megérkezett a segítség. A német lassan és óvatosan törölgette a sebet, fertőtlenítette és bekötözte.
- Jobb ha elmész…- mondtam magam elé nézve
- Én…én igazán sajnálom…nem tudom mi ütött belém…- mentegetőzött
- A barátod…a pasim…ja és a vértócsában térdelsz…
- Nem érdekel…Ne mondd nekem, hogy te nem érezted ezt…Szinte megfulladtál,úgy csókoltál. Megérzem az ilyesmit. Ugyanannyira akartad,mint én…
- Engedj…feltakarítom ezt…
Próbáltam felállni,de ő gyorsabbnak bizonyult. Finoman,de határozottan megfordított és a falhoz nyomott. Nem volt agresszív,de annál határozottabb.
- Engedj el…- nyögtem elcsukló hangon
- Megtenném,de tudom,hogy nem ezt akarod.
Mély lélegzetet vettem és újra elmerültem a csókjában. Magamba szívtam az illatát. Tudtam,nem szabad,de akárhányszor szabadulni próbáltam,erőteljesen visszanyomott a falhoz. Egy levegővételnyi időm maradt. Az asztalra néztem,ahol a telefonom világított. Kibontakoztam Seb karjából és odaléptem érte. Jens SMS-e volt, ami miatt a telefon jelzett
„Remélem jól vagy. Kicsit később megyek mint terveztem,vacsora előtt nem hiszem. Hívd át Breet vagy valakit és szórakozz jól. Sietek,ahogy csak tudom. JB”
Olvastam az SMS-t. Egymás után vagy tízszer. Lassan,gyorsan,tagoltan,egyben,tulajdonképpen mindenhogy.
- Tényleg jobb,ha mész-néztem Sebre
- Mi a baj…?- értetlenkedett
- Hiba volt…
- De milyen szép…- bújt hozzám hátulról
- Nem ismétlődhet meg…
- Épp ettől olyan csodálatos. De ne így legyen vége.
- Hanem?
- Csak kísérj ki és mosolyogj….Jens tőlem nem tudja meg.
- Tőlem sem…gondolom…-suttogtam
- Megyek…
- Jobb is…Egy ideig nem akarok találkozni veled…
- Ahogy akarod…de ott van a kezeden az emléke az általad hibának nevezett dolgunknak…
- Neked nem én kellek, csak az,hogy fiatalon ismerted meg Hannát és most,hogy vége van élni szeretnél…
Nem vártam meg a válaszát csak becsaptam az ajtót. Gyűlöltem magam. Tudtam,többé nem szabad megismétlődnie a tettemnek. Jens hazaérkezéséig a konyhakövön ülve néztem a vérfoltot a padlón. A csésze darabjai is ott hevertek. Egyszercsak meghallottam a kulcs kattanását a zárban. Nem volt vacsora és a vér és a csészemaradványok a padlón nem számítottak éppen rendnek sem. Kedvesem mellém kuporodott a földre.
- Történt valami?- kérdezte aggódva- vér,kötés a kezeden…mit csináltál?
- Leesett a csésze…olyan ügyetlen vagyok…
- Ugyan Kicsim…megesik…én így szeretlek…kimondtam…
- Jaj ne…- mormogtam magam elé- én is szeretlek,de hibáztam…
- Ugyan…nem számít az a csésze…
- Nincs vacsora…
- Ettem Martinnal és Lewis-szal…de te keress valamit enni
- Csak aludni akarok…
- Akkor legyen így…melléd bújjak?
- Azt most ne…
- Ahogy akarod…
Felmentem és a párnába fúrtam a fejem. Álomba sírtam magam. Amikor reggel felébredtem,reméltem,mindez csak álom volt. Jens mellettem szuszogott én pedig csak néztem rá. Olyan békés volt. Reggelit akartam készíteni neki. A lépcsőn lefelé vezető falon képek lógtak vicces képaláírásokkal. A legtöbbön Seb és Jens volt látható. Aztán a kezemre néztem és a kötésre. A konyhában Jens összepakolt,minden a helyén,a csésze a szemetesben hevert. Így csak még jobban utáltam magam. Seb SMS-ére riadtam meg.
„Sajnálom…többé nem fordul elő,de a barátságodra szükségem van…Persze megértem ha nemet mondasz…”
Vártam egy percet, de végül válaszoltam.
„Csak felejtsük el…Menni fog?”
„Igen…ha kéred…”
„Kérem…”
Kicsit megnyugodtam,de ez csak a kezdet volt. A felszín. Tudtam,nem tudok ugyanúgy Jenson szemébe nézni a történtek után. Mégis próbáltam természetesen viselkedni. Finom reggelivel vártam és a háziasszonyok gyöngye voltam.
- Jó reggelt szépség- lépett mögém
- Neked is- mondtam mosolyogva
- Összecsomagolsz?Este indulunk…
- Ki is ment a fejemből,de persze
- Rendben lesz így minden ahogy van…egy géppel megyünk Sebastiannal…
- Remek…- mormogtam
- Szóltál?- kérdezte
- Nem…nem szóltam semmit sem- vágtam rá
A legkevésbé sem hiányzott, hogy Sebastiannal kelljen egy gépen utaznom. Csináltam valami ebédet. Jens jóízűen evett,de nekem nem sikerült jó képet vágnom az egészhez. Persze ezt Jens is észrevette…
