18.rész

Újabb rész...és egy kis közvéleménykutatás a jobb sarokban...
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-          Nem bírom ezt a várakozást….az idegeimmel játszol…kérlek Jaime…- mondtam szinte nyüszítve

-          Seb azt mondta…szóval azt mondta nekem hogy nem csak csókolóztatok…

-          Hogy érted ezt?

-          Azt mondta hogy lefeküdtél vele…és azt,hogy Jessica is…és hogy tulajdonképpen már megvolt neki mindenki aki Jensnek fontos volt…

-          Én aztán biztos nem…- kértem ki magamnak a feltételezést is.

Aztán elkezdtem sírni. Fájt az, hogy Seb így viselkedik az egyik legjobb barátjával miattam. Ráadásul féltem,hogy ezt a szemenszedett hazugságot a végén még Jens is megtudja…Bár igazából volt alapja,de így ebben a formában nem volt igaz. Őzike szemekkel bámultam.

-          Hiszek neked,de akkor miért mondja ezt?

-          Bárcsak tudnám…

-          Gyere ide…- nyújtotta a két kezét.

Odaléptem és jó szorosan hozzábújtam. Erőltetetten vettem a levegőt és közben próbáltam kikapcsolni az agyam és csak a sírásra koncentrálni. Utoljára 17 évesen a papám halála váltotta ki belőlem ezt az üres fejjel sírós állapotot. Hallgattam a ritmusos szívdobogást,ami a spanyol mellkasában zakatolt. Nyugtatólag hatott rám. Nagy nehezen abbahagytam a zokogást és elkezdtem keresni a telefonomat. Kikerestem Seb számát és elindítottam a hívást.

-          Szia Anne…hát te?- szólt bele kedélyesen

-          Hogy képzeled,hogy azt terjeszted,hogy lefeküdtünk?

-          Hoppá….ez ciki…azt hittem nem jut vissza a füledbe…

-          Mi van veled Seb?Te nem ez vagy….

-          Honnan tudod?

-          Kérlek…fogadd el,hogy nem te vagy nekem az igazi….sajnálom,hogy így alakult…tényleg…sajnálom,hogy belementem ebbe a játékba,de ne menjen tönkre a barátságotok emiatt…- próbáltam meggyőzni

-          Bocsáss meg Anne…- mondta elcsukló hangon majd kinyomta a telefont

Kétségbeesetten próbáltam megfejteni vajon miért kér bocsánatot. Rettenetesen féltem,hogy valami rettenetes butaságra készül. Valahogy éreztem,hogy nem a tettéért kért bocsánatot.

Nagyon durván  néztem ki amikor Jens hazajött.

-          Jaime…elmennél?- kezdte  köszönés nélkül

-          Anne?- nézett rám kérdőn Jaime

-          Menj csak…megleszek- mondtam elcsukló hangon

Tudtam mit jelent az,ha az angol úriember ilyen udvariatlan és durva egy vendéggel. A kisbika kisétált az ajtón,becsukta maga mögött,majd megállt előtte. Valahogy érezte,hogy nem kellene egyedül hagynia. Nem mertem semmit sem szólni. Nem attól féltem,hogy Jens megüt,tudtam,hogy nem,de rettegtem a reakciójától.

-          Miért?- kezdte higgadtan.

-          Nem tudnám elmagyarázni…

-          Miért?- emelte fel a hangját- nem sokat kérek,csak egy választ…nem nehéz…

-          Pontosan miről van szó?- kérdeztem

-          Arról ami köztetek történt Sebbel…

-          Történt köztünk valami?- vágtam be a blöfföt,de nem jött be…

-          Nem vagy jó színésznő Anne Dawson…nagyon nem…Ezt a hazudozást max a barátnődtől tudom elképzelni…

-          Breannát ne keverd ide légy szíves….- válaszoltam sértetten,pedig a legkevesebb okom nekem volt itt sértve lenni.

Egyszercsak szó nélkül kiviharzott és majdnem fellökte az ajtóban hallgatózó spanyolt. A földre rogytam és kiszakadt belőlem a sírás. Jaime bejött és mellém ült.

-          Lebuktunk?- kérdezte többesszámban,ezzel jelezve,hogy osztozik a nyomoromban

-          Le…- nyögtem

-          Most mi lesz?- tette fel a magától értetődő kérdést

-          Azt sem tudom mit hisz… de hogy Sebastiannal végeztem egy életre az egészen biztos…

Írtam egy sms-t Jensnek: „Sajnálom….”

Állt a rövid és tömör telefonos üzenetben. Hamar kaptam választ.

„Nem tudom,mit hihetek és kiben bízhatok…jobb lesz ha szünetet tartunk…”

A szünetet tartunk duma azt jelenti,hogy szakítunk. Ezt minden csaj tudja. Ez a mi fegyverünk. Megérte? Egyáltalán mire volt ez jó? Néhány mámoros csókért feladtam önmagam,az esélyem a boldogságra és kvázi mindent. Az egész életemet feladtam. Hasonló gondolatok keringtek a fejemben ahogy néztem a kijelzőn lévő szöveget. A Szerelmem név alatt a legfájóbb szavak világítottak,szinte meghaltam azokban a percekben. Jaime kezébe toltam a mobilt és üres tekintettel a földre ültem. Aztán szép lassan hátraengedtem a fejem. Ott fekve a hideg kövön arra gondoltam,hogy az életemnek ezennel vége van. Jaime mellém feküdt. Ekkor éreztem meg,amit már egy ideje sejtettem. Kétség sem fért hozzá, hogy Ő az én lelki társam. A lelkitársad nem feltétlenül a szerelmed kell,hogy legyen. Az én olvasatomban a lelkitárs valaki olyan,aki fél szavakból is megért és nagyon jól tudja,mire gondolsz. Egy értelmetlen mondatodból is kihallja a mondanivalót és egy 2 órás beszélgetésből is képes csak a lényeget felfogni. Nekem ez a srác ilyen volt. Mint egy testvér.

-          Segítsek pakolni?- dobta fel a kegyetlen kérdőmondatot

-          Nincs nekem itt semmim…- vágtam rá

-          Maradj itt és magyarázd el neki,mi történt- javasolta- nekem viszont mennem kellene,de nem merlek magadra hagyni…

-          Miért?Megölöm magam vagy mi?

-          Necces…

-          Menj csak…megleszek…- biztosítottam

-          Rendben…légy erős….- nyomott egy puszit a homlokomra aztán elment

Kész tervrendszert dolgoztam ki arra,hogy kifejezzem Jensnek mennyire sajnálom a történteket. Amikor hazaért már késő este volt és nem volt valami józan. Reméltem,hogy taxival jött,de nem mertem megkérdezni…

-          Jens…- kezdtem bele a mondandómba…

17.rész

Amint láthatjátok újítottam egy kicsit. Remélem tetszik :))) Kommenteket is szívesen fogadok ha úgy alakul,hogy véleményetek van :))
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Amíg vártam a járdára ültem és kitört belőlem a sírás. Hihetetlen erejű zokogás volt és még hergeltem is magam,szóval a végére már hisztiszerű volt az egész. A fekete szemfesték vastag csíkban folyt végig az arcomon sötét színt adva ezzel sápadt bőrömnek. Felnéztem és Sebet láttam meg,ahogy az ablakból néz. Nem tudtam elengedni, de nem akartam elhagyni Jensont sem. Az egész ijesztő volt. Mintha egy szobában lettem volna,ahol a falak szép lassan összenyomnak. Mire Marta megérkezett már nem is igazán tudtam,hogy hol vagyok. Csendesen mellém kuporodott a járdaszigetre. Ahogy ott ültünk nem volt szükség túl sok szóra. Tőmondatokban kommunikáltunk egymással.

-          Történt valami?- kérdezte a vállamra téve a kezét

-          Csók…ok…sok csók…

-          Nem hiszem,hogy amit mondanék tetszene…szóval csak annyit mondok,szálljunk a kocsiba…

-          Rendben- egyeztem bele

Ahogy ott ültem Marta mellett hirtelen felerősödött bennem a döntés nehézsége és fájdalma.

-          Tudod,nekem soha nem volt ennyire nehéz…nem is igazán szerettem még senkit úgy,ahogy Jenst…

-          Akkor mi az ami nehéz?- kérdezte. Tudtam,hogy a kérdés jogos.

-          Talán jól esik Sebtől ez a közeledés….

-          Meglehet….Gimi  óta járunk egymással és szeretem Jaimet,de nekem is jól esne néha a közeledés…. Mégis azt kérem,gondold át,mi mennyit ér az értékrendben….

-          Teljesen igazad van- ismertem be- nem is tudom mit gondoltam…

Nem akartam hazamenni. Végül közösen megegyeztünk,hogy hozzájuk megyünk. Jaime a tv-ben bámult valami rettenetesen idióta műsort,de amikor meghallotta,hogy megérkeztünk lenémította. Rám nézett és kisebbfajta gúnnyal a hangjában kifejezte,mennyire csinos vagyok.

-          Bocsi,hogy eljöttem…- szabadkoztam

-          Ugyan…- vonta meg a vállát.

Lemostam a sminket és bemásztam mellé a kanapéra. Hozzábújtam és magamra húztam a plédet,amivel be volt takarózva, de csak olyan volt,mintha egy testvérhez bújnék. Megérkezett Marta is és bebújt Jaime másik oldalára. Elaludtam és csak reggel ébredtem fel,amikor Márk írt,hogy indulnának és el szeretne köszönni. Hazavitettem magam. Fulladás szorosan átöleltem bátyámat és nem akartam elengedni. Gyengéden megpuszilta a homlokom és biztosított róla,hogy hamar újra látjuk majd egymást. A kis Ellie Sebastian itt felejtett sapijával a fején búcsúzott.

-          Ezt elvihetem?.- kérdezte

-          Bizonyára van pénze egy másikra…- válaszoltam nyersen .Persze ez nem Ellie ellen irányult….

Liana hűvösen viselkedett a búcsú perceiben. Nem értettem miért, de amikor behívott a szobába,hogy kifejtse,egyből összeállt a  kép. Úgy viselkedtem,mint egy igazi szörnyű nőszemély...

Miután elmentek gondosan bőröndbe hajtogattam a ruháimat és elindultam az ajtó felé. A kocsim kulcsa a kulcstartószekrényen lógott. Leakasztottam és elindultam a hátsó parkoló felé. Aztán visszasétáltam,hogy elköszönjek Breanna-tól. Könnyes búcsúzás volt,pedig csak egy utcával arrébb mentem. Vissza az otthonomba(?) . Aztán  beültem és útba ejtettem Seb házát is.

Megnyomtam a csengőt,de ami fogadott,arra nem számítottam.

-          Jessica?- lepődtem meg

-          Nyilván te vagy Anne…nagyon örülök

-          Sebet keresem…de te mit keresel itt?

-          Csak erre jártam és mivel Jens most nincs abban a helyzetben hogy az exeit fogadja,gondoltam meglátogatom Sebastiant…

Seb is kijött a konyhából. Nem akartam tudni miért póló nélkül. Nem kívántam következtetéseket levonni.

-          Anne…ezt a meglepetést…

-          Csak el akartam mondani,hogy a tegnap este mondottakat még mindig komolyan gondolom…mennem is kell…remélem majd megiszunk egy kávét mint két barát…- mondtam és behúztam az ajtót.

Beszálltam a kocsiba és csak nyeltem vissza a szorító gombócot a torkomban. Hát ez meg mégis micsoda? Nem akartam Sebastiantól semmit sem,a döntésem egyértelmű volt,de szíven ütött, hogy ilyen gyorsan lecserélt. Ráadásul éppen Jessicára. Vagy mi ez egyáltalán? Mit keres itt ez a nő? Nem elég kusza az életem így is? Milliónyi kérdőjellel a fejemben érkeztem meg a Jens által uralt kis birodalomba,amit egyszerűen csak a lakásunknak neveztünk. Belépve egy levelet találtam az asztalon. Ez állt rajta:

„Halaszthatatlan dolgom akadt,pedig nagyon vártalak haza. Ha éhes vagy van valami a hűtőben, de azt hiszem jobb lesz,ha inkább te főzöl valami finomat. Sietek ahogy tudok,ígérem… Szeretlek: JB”

Beálltam a zuhany alá és engedtem magamra a forró vizet. Kapkodtam a levegő után már annyira párás volt,de jól esett ahogy a meleg víz végigcsorgott a bőrömön. Becsavartam magam egy törölközőbe és lementem a konyhában felejtett telefonomért. 2 nem fogadott hívásom volt,mindkettő Jaime. Felhívtam, hogy megkérdezzem,mit akar,de arra,amit mondott nem számítottam. Azonnal találkozni akart, hogy elmondja, mit hallott Sebtől a gyárban,amikor elment kipróbálni az új szimulátort. Hirtelen azon gondolkodtam,mennyi ideje lehettem a zuhany alatt,ha Seb már át is ért a gyárba. Megbeszéltük,hogy az ifjú kisbika átjön,én pedig megvendégelem valamivel. A dobjunk össze valamit az üres hűtőből 10 perc alatt nevű bűvészmutatvány előadására készültem,ami nem volt kis vállalkozás. Pláne a konyhakőre tekintve,ahol a fehér márványlapon még  mindig az első hibám ugyan már halvány,de még mindig látszó emléke „díszelgett”. Ahogy néztem azt a kis járólapdarabot, átfutott az agyamon,hogy mit teszek. Folyamatosan borotvaélen táncolva egyensúlyozok két tökéletes pasi közt,akikből a legtöbb nő számára egy is elég lenne. Sokan az életüket adnák Jens szerelméért,én pedig nem tudok 100%-ot nyújtani egyenlőre… De mindennél jobban bíztam benne, hogy a bizonytalanságom átmeneti. Hogy talán találok kiutat. Talán lesz egy pillanat az időben,amikor végre teljes valómmal tudom szeretni Jenst,akit imádtam,jobban bárminél és bárkinél,de akit be is csaptam ez alatt a rövid idő alatt nem is egyszer. Aztán végre megérkezett Jaime. Rátenyerelt a csengőre,mintha valami nagyon fontos dolgot akarna közölni,ami nem tűr halasztást. Kezdtem megijedni ettől. Vajon mit mondhatott Seb? Mi lehet az ami ennyire fontos? Rólam van szó? Vagy valami egész másról?

-          Szia Jaime

-          Anne…akkor belekezdek….

16. rész

Megfagyott bennem a vér is miközben üveges tekintettel bámultam rá. Jens intett nekem a DJ pultból  de nem is nagyon figyeltem oda rá. Marta elhúzta a kezét az arcom előtt aztán nevetni kezdett.

-          Mi van köztetek Sebbel?- kérdezte

-          Mi?- tettem úgy,mint aki nem hallotta a kérdést,remélve h értelmét veszti

-          Mi van köztetek?- ismételte meg határozottan

-          Semmi- vágtam rá

-          Akkor mi volt?

-          Csak egy aprócska hiba…ne beszéljünk róla…

-          Ahogy akarod…

Sebastian a szemembe nézett és le sem vette rólam a tekintetét. Az asztal alatt megfogtam Marta kezét és erőt véve magamon elfordítottam a fejem. Ránéztem Jensre,aki épp nyomkodott valamit a DJ pulton,persze szigorúan Jaime irányításával. Aztán megszólalt a dal,amit együtt énekeltünk Nico szülinapján. Aztán a mikrofonba kezdett beszélni.

-          Köszönöm,hogy itt vagy,köszönöm,hogy eljöttél az életembe és azt is,hogy nem hagysz cserben. Üdv az életemben.

Mosolyogni kezdtem majd odamentem és megcsókoltam. Seb egyszerűen kisétált,amit megkönnyebbülve vettem tudomásul. Marta és én lementünk táncolni,a fiúk pedig büszkén néztek minket. Aztán éreztem,hogy rezeg a telefonom.

„Találkozzunk a parkolóban…kérlek…” -

állt az sms-ben,amit Seb írt nekem. Megragadtam Marta kezét és kirángattam magammal. Seb az autója mellett támaszkodott és próbált lazának tűnni.

-          Szia- mondtam halkan

-          Üdv  Sebastian- vetette oda hidegen Marta

-          Hölgyeim…- vigyorgott elég furán Seb

-          Mi van veled?- tettem a kezem a vállára

-          Hát…ittam pár pohárral…

-          Miért?

-          Még kérded?

Sarkon fordultam és otthagytam. Futni akartam,menekülni a helyzet elől. Marta jött utánam,de képtelen volt kommentálni az esetet. Nem mertem sírni. Visszaérve leültem a VIP boxba és csak néztem magam elé. Jaime meglátta,és ajánlott nekem egy számot,nem tudom honnan tudta,de a kedvencem volt tőle. Benyomta automatára a pultot és Jenst beállította mögé aztán lejött és mellém ült. Közben Marta is visszaért bár fogalmam sem volt,mi tartott neki ennyi ideig. Illedelmesen elnézést kértem és megüzentem Jensnek hogy fáj a fejem és le szeretnék feküdni aludni. A parkolóba mentem,ahol Seb már nagyon várt.

-          Mondd,mire jó ez az egész neked?- kérdezte

-          Nem az…nekem nehezebb,mint hinnéd,de döntöttem,eszerint Jens az akivel lenni akarok. Sajnálom…

-          Van jogsid?

-          Van…

-          Hazaviszel?

-          Ittál…szóval ja…de biztos vagy benne,hogy akarod hogy vezessem ezt a kocsit?

-          A szívem már összetörted…a kocsimat is nyugodtan…

Nem mondtam semmit,csak beültem az autó volánja mögé. Csini ruha volt amit viseltem,de nem épp a legalkalmasabb arra,hogy autót vezessek benne. Bemászott mellém aztán mondta mikor merre forduljak. Folyamatosan kritizálta a vezetési stílusomat,de ebben benne volt az is,hogy visszautasítottam. Végre megérkeztünk hozzá. Kiszálltam de ő nem nagyon akart.

-          Akarod hogy bemenjek?- kérdeztem

-          Igen….

Bementem vele,de nem éreztem magam valami jól. Feszélyezett a helyzet és éreztem,hogy nagyon nem lesz jó vége annak,hogy itt vagyok.

-          Kérsz bort?- nézett rám miközben az előtérben álltunk

-          Hogy megyek haza?

-          Taxival…na…egy pohár bor egy jó beszélgetéshez….ennyit megtehetsz nekem ha már…

-          Jó de csak egy pohárral…

Az egy pohárból egy üveg lett. Megbontottuk a másodikat is és egyre rosszabb lett a helyzet. Az én szempontomból mindenképpen. Múltak a percek és lassan kezdtem elveszíteni a kontrollt. Először csak mosolyogtam,nevetgéltem,de egyre messzebbre mentem. Beszélgettünk,de egyre többször értem hozzá és már nagyon közel volt a szája is az enyémhez. A földön ültünk a kanapé előtt. Jól éreztem magam,de nem tökéletesen. Sokszor eszembe jutott Jens és az,hogy nem tehetek ilyesmit vele. Nem lehet,nem szabad,nem tehetek ilyet.

-          Szeretek veled beszélgetni…- súgtam a fülébe…

-          De nem csak beszélni tudok…- mondta halkan

Aztán lefogta a karomat, és szájon csókolt. Olyan meglepetésszerűen ölelt át és olyan erővel, hogy az első pillanatban csak valami furcsa bénulást éreztem. Az egyik karomat kiszabadítottam, és ösztönös mozdulattal a mellének feszítettem. Aztán hamarosan felismertem, hogy védekezésem nagyon önigazoló védekezés, mert a lelkem mélyén kívánom a csókját és az ölelését. Hamar abba is hagytam a védekezést. Egyszerűnek tűnt akarni Őt abban a percben. Jól éreztem magam amikor újra megcsókolt és újra és újra. De ez betudható volt az általam elfogyasztott bormennyiségenk. Jens sms-e hozott vissza a valóságba.

Ez állt benne:

„Remélem jobban vagy kislány…sajnálattal vettem tudomásul,hogy el sem búcsúztál,de nyilván oka volt…várom a holnapot,hogy újra lássalak…az előbb találtam meg a parfümöd az asztalon…várom hogy újra itthon légy…szeretlek JB”

Megnéztem az üzenetet és egyből felpattantam.

-          Most megyek…

-          Ne…

-          Sebastian ennek semmi értelme…komolyan nincs…ha nem muszáj ne keress…

-          Mire jó ez?Miért akarsz ennyire távolmaradni tőlem?

-          Mennem kell

-          Akkor menj….

Amint kiértem felhívtam Martat,hogy jöjjön értem. A legmeglepőbb,hogy azonnal indult.

Marta és Jaime