8.rész

Még a rész előtt szeretném elmondani h bocsi h ilyen sokára jött az új rész,de sűrű volt a múlt hetem.Érettségi meg egyéb dolgok,de reménykedem benne,h az új rész mindenkit kárpótol majd,már ha maradtatok még akik olvassák a történetem ;)
Egyébként pedig nem sértődöm meg ha kommenteltek :P
Most pedig jöjjön a rész :)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

… Sebastian és Nico Rosberg jöttek be. Ahhoz is nagy volt a hév, hogy a kulcsot ráfordítsa. A srácok a konyhaajtóban álltak. Rajtam már nem volt ruha. Jens inge mellettem volt. Gyorsan magamra kaptam és leugrottam a pultról.

-         Sziasztok fiúk. Kávét?- próbáltam meg oldani a feszültséget

-         Én elfogadom- mondta Nico

-         Én nem kérek, de örülök hogy látlak…

-         Azt látom…- mondtam nevetve a nadrágjára mutatva

Jens kissé zavarban volt.

-         Egyébként…Anne Dawson vagyok- nyújtottam kezet Niconak

-         Nico Rosberg…Nagyon örvendek kisasszony-

-         Mit kerestek itt?- kérdezte értetlenül Jens

-         Te vagy idén a pilóták szakszervezetének elnöke…emlékszel?

-         Óóó… tényleg…basszus…gond van?

-         Bocsánat…csak a kávét adnám oda, aztán megyek fel öltözni. - szakítottam félbe

-         Nem kell- gúnyolódott Seb

-         Én azért szeretnék…- nyugtáztam egy kedves mosollyal az elismerő pillantást

Felmentem, de mivel a dobozaim még a kocsiban voltak, nem reméltem, hogy bármit is találok magamnak. Kinyitottam a szekrényt, hogy Jens egy ruháját felvegyem, hogy legalább legyen rajtam valami. Legnagyobb meglepetésemre pár igazán csinos, de kényelmesnek tűnő ruhadarabot találtam. Mind a méretem. Leesett az állam, de első lépésben belebújtam az egyikbe. Mire visszaértem, odalent már üzleti dolgokról volt szó. Jenson mögé léptem, beletúrtam a hajába, aztán készítettem magamnak egy teát és hagytam, hadd beszéljék meg amit szeretnének. A fiúk nem maradtak tovább egy óránál, de mire Jens felért, már mélyen aludtam az ágyban. Mosolyogva betakart, megpuszilt aztán elment. Kicsit később felébredtem, és mivel nagyon idegen volt a hely kicsit megrémültem. Az ágyon egy cetli volt mellettem

„Pihenj csak. Futni mentem, sietek, ahogy csak tudok JB”

Mosolyogtam aztán visszamásztam az ágyba. Valami rettenetes sípolást hallottam. Kimásztam, de nem találtam a forrását. Másztam a földön és nyitogattam az éjjeliszekrény fiókjait is, de nem leltem a zajforrást. Végül megláttam, hogy az éjjeliszekrényen Jens telefonja az. Nevettem magamon, hisz majd kiszúrta a szemem. Csak  ki akartam kapcsolni, hogy ne visítson, de véletlenül megnyomtam egy gombot. Hirtelen egy sms-t láttam. Seb volt a feladó. Bár már meg volt nyitva nem akartam elolvasni. Úgy éreztem én sem örülnék neki, ha Ő a telefonomban turkálna. Persze pont a szobába lépett.

-         Az ott az enyém?- kérdezte

-         Igen, de esküszöm,nem néztem bele…

-         Ne mentegetőzz semmi baj…de ne hazudj, hisz látom, hogy beléptél az sms-be… mit írt?

-         Nem tudom…esküszöm, hogy nem olvastam el…- mondtam szinte sírva

-         Jó…add ide…azt kérdezi megvolt-e a menet…

-         Bunkó- csúszott ki

-         Csak viccel…

-         Nem úgy értettem…alszom…kimerült vagyok…

-         Lezuhanyozom és melléd bújok

Nem válaszoltam csak a fejemre húztam a takarót. Bántott, hogy nem hitt nekem. Talán kicsit túlreagáltam a dolgot, de amikor vizesen hozzám bújt, hiába akartam megfordulni, nem tettem.

-         Ahogy gondolod…-mondta

Erre megfordultam és adtam egy puszit a szájára. Törölközőben mellém feküdt,de túlságosan kimerült voltam. Elaludtam a mellkasán mielőtt bármi is történhetett volna. Orvosi rendelvényre kellett pihennem, és ezt Ő komolyabban vette nálam, tehát nem haragudott meg rám. Reggel úgy ébredtünk, ahogy elaludtunk. Én ébredtem fel előbb és elkezdtem simogatni az arcát. Erre felébredt.

-         Jó reggelt- mondta álmos hangon

-         Neked is- mosolyogtam

-         Mióta vagy ébren?

-         Vagy 10 perce…nem várattál meg…lemegyek csinálok reggelit

-         Oké- morogta és a fejére húzta a takarót

Lesétáltam a lépcsőn. A kávéspoharak a pulton és a papírok az asztalon szétszórva hevertek. Breanna mellett nem voltam hozzászokva, hogy nincs minden a helyén.

-         Legalább szabad a fürdő- mondtam halkan. Aztán ezen jót nevettem.

Gondosan a mosogatóba helyeztem a poharakat a papírokat pedig egy kupacba szedtem és bevittem a nappaliba az asztalra. Aztán készítettem néhány pirítóst. Meredten néztem a konyhapultot és felidéztem magamban az előző este történéseit. Jókedvre derített az események felelevenítése. Kicsit talán vágytam rá, hogy mostmár senki ne szakítson félbe. Aztán azon gondolkodtam, hogy fel kell adnom a munkahelyemet. Mert hiába imádtam a lurkókat, ha már belevágtam ebbe az életvitelbe az ő érdekük is volt, hogy ne csak úgy néha lássanak óvónőként. Fájt, hogy a kis életem minden szeretett mozzanatát hátra kell hagynom. Még egy könnycsepp is kicsordult a szememből. Jens minden hang nélkül jött le a lépcsőn, és meg is ijesztett amikor mögém ért.

-         Gond van?- kérdezte aggódva

-         Minden oké- nyögtem ki elcsukló hangon

-         Valami baj van…hisz látom…

-         Fura mindent hátrahagyni ennyi az egész…

-         Mi mindent?- értetlenkedett

-         Az életemet… a munkámat… én már egyszer új életet kezdtem és az is nehéz volt- kezdtem zokogni

-         Miért kellett új életet kezdened?

-         Svájc volt a lehetőségek földje…de én nem vagyok ide való…

-         Hanem?- láttam a szemén, hogy nem érti,mi történik körülötte

-         Meglepetés… magyar vagyok…nem is annyira gazdag lány, az, hogy itt lehetek, Bree apukájának köszönhető, aki gazdag angol üzletember…a szüleimet 17 éves korom óta nem láttam, néha küldenek egy lapot, de nem tudják elfogadni, hogy eljöttem…ez nehéz nekem…Bree hozott ide,mert 3 éves korunk óta barátok vagyunk, és segíteni akart nekem

-         Bújj ide Kicsim- súgta

-         Nem Dawson a nevem, de maradjunk ebben…

-         2006… szeretem Magyarországot…csodálatosan szép lányok vannak ott,ahogy mondják,és íme az élő példa…felőlem akár lehetsz orosz vagy ukrán is…kellesz nekem- mondta és bíztatóan megveregette a vállam

-         Kezdelek megszeretni- néztem a szemébe

Meg akartam csókolni, de hátat fordított. Nem igazán értettem, de aztán hozott egy kis dobozt. Olyan volt, mint amikbe a gyűrűket szokás tenni. Kissé meg is ijedtem. Kinyitottam a dobozkát amelyben egy Mercedes kulcsa volt.

-         Hát ez? – kérdeztem mosolyogva

-         Szükséged lesz egy autóra…

-         Ez az enyém?- ugrottam a nyakába

-         Virágot az öltözőmbe hálálkodni pedig a hálószobában- kacsintott

Kidugtam a nyelvem és elindultam felfelé a lépcsőn.

-         Ez azt jelenti…?- kérdezte reménykedve

Nem válaszoltam csak bólintottam és folytattam az utam az emeletre.

7.rész

-         Jay…- néztem bizonytalanul Jensre…

-         Ne nézd meg.

-         Csak nem olyan vészes…talán a cuccait akarja…

-         Te tudod…- mondta látszólag beleegyezően,de valami fura sértettséget véltem felfedezni a hangjában.

-         Nem kell más csak te… De Jay a múltam…egy év az egy év ezt meg kell értened…

-         Csináld- mondta

„Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretnélek még egyszer látni egypár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért, mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni akarlak egy-két percig, és menni tovább újból. Talán nyugodtabb lennék...Kérlek…”

Nem mutattam meg Jenson-nek. Nem igazán tudtam, mit mondana rá. Azért visszaírtam

„ Gyere el a dolgaidért ma este. Talán otthon találsz”

Ekkor jött Jens meglepetésszerű kérése

-         Költözz hozzám- nyögte be a semmiből

-         Nem is tudom… ezt még át kell gondolnom…és Breannával is megbeszélni…ez túl gyors…

-         Nem félek a sebességtől…különben is sokkal egyszerűbbé tenné a dolgokat és nem leszel messze a barátnődtől.

-         Mint mondtam, ezt meg kell beszélnem vele.

Kicsit később hazaindulhattunk. Mindketten az izzadt futóruhánkat viseltük, amit az este. Bemásztam a kocsiba, de nem éreztem magam annyira rosszul, mint ahogy Jens kezelt. A ház előtt vettem észre, hogy a kulcsom nincs nálam… Csengettem, de senki nem nyitott ajtót.

-         Van egy tippem…- mondta Jenson és már nyúlt is a telefonja után…

-         Mi?

Nem válaszolt…csak et hallottam

-         Sebastian nyissátok ki az ajtót… Anne-nek pihennie kellene

És az ajtó pillanatokon belül kinyílt. Seb állt előttem, Breanna pedig a szobából jött kifelé. Nem nagyon értettem, mi folyik itt.

-         Most megyek. Később érted jövök és a cuccaidért. – puszilt meg Jenson

-         Rendben…- mondtam halkan

Amint a fiúk elmentek, lezuhanyoztam, aztán egy szál törölközőben leültem a szoba közepén a szőnyegre és elkezdtem minden apró emlékemet magam köré gyűjteni a házból. A kezembe akadt egy közös képem Jay-jel. Kivettem a keretből és félretoltam. Bree mellém mászott.

-         Na mi az?- kérdezte- Jobban vagy?

-         Azt akarja, költözzek hozzá…de én nem hagylak itt…

-         Héé Annie. Éld az álmodat…én is elköltöztem, emlékszel?

-         Andy-vel…igen emlékszem,de az más…

-         Anne légyszíves…éld az álmod…menj vagy kiraklak- dugta ki a nyelvét

Nem vittem el mindent. Tartottam pár saját ruhát a szekrényben, de a cuccok nagy része Breannáé volt. A kis személyes tárgyaim és a saját ruháim, cipőim 3 dobozban elfértek. Nevettem ezen, keserű nevetésnek indult, de szegény ember az, aki már szívből nevetni sem tud. Kacagtunk együtt a legjobb barátnőmmel ahogy a közös és egyben rettenetesen rendetlen lakásunk padlóján ültünk. Pakolás közben magam köré pakoltam, Bree pedig véletlen szétrúgta a kupacot. Felszabadultan és vidáman készültem, de ugyanakkor fájt, hogy magam mögött hagyom a múltat.

-         Csajos lakás…- mondtam elmorzsolva egy könnycseppet

-         Az álmok valóra válnak…a te álmaid- ölelt át

-         És mi van Sebbel? – váltottam témát

-         Édes srác…

-         Igen tudom…- mosolyogtam

Aztán a kezembe akadt egy párna. Hozzávágtam Breehez erre ő a nyitott szekrényajtó mögé bújt. Benyúlt a szekrénybe és elkezdett ruhákkal dobálni. Olyanok voltunk, mint két gyerek. Hiányzott is nekem, hogy újra gyereknek érezhessem magam. Ha már dobott pár ruhát belebújtam az egyikbe. Aztán pár dolgot bedobáltam egy dobozba.

-         Ezekért Jay eljön este. Add oda és mondd el neki, hogy sajnálom, hogy így alakult…

-         Te is tudod, hogy jól döntöttél

-         Tudom, ne pánikolj…de szépen kérlek tényleg mondd meg neki…

Kimentünk a konyhába, hogy elkészítsük a talán utolsó olyan ebédünket, amikor még együtt laktunk. Persze a végére ő is és én is csupa lisztesek voltunk. Lisztesek és koszosak. Nem nagyon érdekelt. Lassan leszállt az este. Jens végre értem jött. Sírva öleltem át Breannát, körbejártam a házat aztán bepakoltam a csomagtartóba a 3 kis dobozomat.

Elindultam egy új élet felé. Soha nem jártam még Jensnél.

-         Üdv szerény hajlékomban- nyitotta ki nekem az ajtót

-         Cseppet sem hinném, hogy szerény volna…

-         Hidd el, még nem nagyon rendezkedtem be. Majd te berendezed,ahogy tetszik.

Amikor beléptem, ,meglepett a látvány. Az előtérben egy kék bőrkanapé állt, a fal színe pedig napsárga volt. A kanapéval szemben egy óriási tükör díszelgett. A tükör fala közös volt a konyháéval, ahová újdonsült párom bevezetett. A legmodernebb felszereléssel ellátott konyha egy hozzám hasonló, főzni szerető lány számára maga volt a Paradicsom. Az előtérből nyíló nappali visszafogott bútorzata elképesztett. Aztán amikor kiléptem a nappaliból elindultam felfelé a kis falépcsőn.

-         Egy fürdőszoba, egy hálószoba és egy leendő gyerekszoba, jelenleg vendégszoba.- kalauzolt a ház tulajdonosa lelkesen

-         Imádom az egész házat- lelkesedtem

Minden olyan volt, amilyennek én elképzeltem volna egy házat. Aztán levitt a titkos helyiségbe.

-         Ezt viszont én rendeztem be- mondta büszkén

-         Hmm… alig várom

A szobában egy vitrin állt, Jenson összes trófeájával. Mellette kiállítva a 2009- es VB győztes overall.

       -   Ez a szoba tökéletes…

       -   Köszönöm- mosolygott zavartan

Elindultam felfelé.

-         Hová mész?- kiáltott utánam

-         Vacsit főzni….

Felmentem a lépcsőn, Jens pedig utánam. Elkezdtem összedobni valamit a hűtőben találtakból. Nem számítottam nagy felhozatalra,de azért a hűtő üressége meglepett.

-         Tudod, azt nem hittem volna, hogy valakinek ilyen üres a hűtője aki olyan gazdag, mint te…

-         Kiválóan tudok rendelni…életemben nem főztem, azt sem tudom mi fán terem az…

-         Akkor most megtaláltad a másik feledet, mert én viszont imádok főzni- nevettem,miközben végighúztam az ujjam az orrán

-         Tudtam, hogy te kellesz- mondta és szorosan megragadta a derekam.

Csókolózni kezdtünk aztán próbáltam hátrébb lépni.

-         Csinálnom kell valami ehetőt…

-         Nem kívánok mást csak téged…

Elkezdtem hangosan nevetni.

-         Most meg min nevetsz…?- kérdezte bizonytalanul

-         Ez milyen duma már…

-         Ilyen…most találtam ki…

-         Pirospont érte- kacagtam.

Nem voltam biztos benne, hogy még mindig a poénon nevetek. Kezdtem úgy gondolni, hogy a mulatságos leginkább az, amilyen képet vág. Felugrottam az ölébe. Aztán felültetett a konyhapultra. Annyira belefeledkeztünk, hogy észre sem vettük hogy….

6. rész

A rész nem egyedül az én érdemem... szeretném megköszönni a sok segítséget $ebitának, azaz Zsaninak és ígérem ezután csak akkor kérek segítséget ha nagyon muszáj :P Mégegyszer köszönöm puszi :)
Tehát akkor jó szórakozást az új részhez :)

Bementem a házba. Próbáltam levenni a ruhát,de a sírástól nem tudtam magam irányítani csak rángattam a cipzárt. Breanna odajött és lehúzta nekem. Seb is bejött de barátnőm egyből kezelte a helyzetet.

-         Most jobb, ha mész…- mondta Sebnek

-         Oké…- pislogott Seb értetlenül majd kisétált.

-         Mi a baj?- bújt mellém barátnőm

-         Elutasítottam…

-         Mit fogsz most tenni?

-         Meghalni…nem tudom…

Bree látta, segíteni nem tud, ezért kiment, hogy hozzon egy teát. Feküdtem és bámultam a plafont. Az orromban éreztem Jens parfümjét és az érintését a bőrömön. Egy pillanat alatt omlott össze minden, pedig én döntöttem így. Hatalmas levegőket vettem és próbáltam lenyugtatni magam,de nem ment. Írtam Jensnek:

„Beszéljük meg…”

Válaszul csak ennyit kaptam:

„Ez ma nem fog menni… sajnálom”

Ettől csak még erőteljesebb zokogásban törtem ki. Aztán elkezdtem öltözni. Futnom kellett és ezt tudtam jól. Belebújtam a melegítőmbe és a futócipőmbe. Már a pályáig futva mentem. Mindig ezzel vezettem le a feszültséget. A pályán Seb futott és beszélt valakihez,de nem láttam jól. Reméltem, hogy Jens az, s igazam is lett. Amikor Seb meglátott egyszerűen elindult a másik irányba.

-         Hová mész?- hallottam meg Jens hangját

-         Csak elfáradtam, te fuss csak…- kiabált vissza neki barátja

Hatalmasat dobbant a szívem amikor megláttam Jensont, de nem igazán volt bíztató látvány. Üres tekintettel futotta a köröket. Odaléptem mellé és próbáltam felvenni a ritmusát. Nem volt egyszerű. Azonnal észrevett, de nem igazán szólt hozzám. A köszönést elintézte egy intéssel és begyorsított. Minden nap futottam,de egy triatlonista felgyorsított tempója nekem is soknak bizonyult. Nem értettem a távolságtartását. Csak rohant előlem, mintha legalábbis gyilkos lennék. Minden erőmet összeszedtem és végül utolértem. Nagyot löktem rajta, amitől elveszítette az egyensúlyát, de belém kapaszkodott. Magával húzott esés közben.

-         Mi a bajod?- ordítottam az arcába

-         Semmi… én felfogtam, hogy nem kellek…

Nem válaszoltam, csak szenvedélyesen megcsókoltam. Nem ellenkezett csókolt ő is mintha az élete múlna rajta. S bevallom nekem is eddigi életem legcsodálatosabb csókja volt.

-         És igen, leszek a barátnőd…- vetettem oda dühösen

-         Ezt mire véljem?

-         Ha nem hát nem…

-         Nem erről van szó…

Nem volt túl romantikus pillanat, de a szívem úgy kalapált, hogy majdnem kiugrott a helyéről. Nem tudtam, a futás hatása, vagy az eseményeké, de úgy éreztem pillanatokon belül elájulok… Jens felállt és felhúzott engem is. Kapálóztam, mint aki nem akarja, amikor végül felemelt, de mivel erősebb volt, nem tudtam mit kezdeni vele. Dühös voltam, ingerült és fájdalmasan szorította a derekamat. Az erőszakosság, ami abban a percben bennem is és benne is volt, talán még életem során egy alaklommal sem jelentkezett nálam. Csak csókolni akartam és érinteni, de úgy, hogy fájjon. Mert abban a pillanatban maga a létezés is rettenetesen fájt. Egy idő után azonban egyáltalán nem jött a levegő úgy éreztem a tüdőm összeszorul és nem enged több levegőt…

-         Jól vagy?-  kérdezte kétségbeesve Jens

Nem tudtam válaszolni csak ijedten kapkodtam a levegőt. Ölbe vett és elkezdett futni velem. Rettenetesen féltem. Kapaszkodtam a nyakába és ahogy erősödött bennem a halálfélelem, egyre erősebben szorítottam.

-         Könyörgöm, mondj valamit Anne- mondta kétségbeesve

-         Beszélj hozzám…

Nem tudta mit mondjon, ezért elkezdett énekelni nekem. Ez persze fárasztotta, de ugyanolyan tempóban folytatta az útját. Szerencse hogy az autó a közelben állt, amint betett az ülésre nem foglalkozva a sebesség korlátozással, végig száguldozott, de időben beért velem a kórházba. Nem meglepő, hogy amint felismerték hirtelen mindenki segítőkész lett. Egy ágyra fektettek. Szorítottam Jens kezét a maradék erőmmel. Aztán az orvos kiment a vizsgálóból. Jens értetlenül állt mellettem, és talán jobban kétségbe volt esve nálam. Én kicsit megnyugodtam, amint ismét rendesen kaptam levegőt, de Jenson tudni akarta, mi okozta ezt az egészet.

-         Mondd, hogy jól vagy…

-         Jól vagyok…

-         Mi volt ez…előfordult korábban is?

-         Nem… de haza kell mennem…Breanna tuti aggódik…

-         Majd szólok neki. Most pihenj.

Beviharzott az orvos és közölte a diagnózist.

-         A kisasszony csak kimerült. Ma éjjelre szeretném, ha bennmaradna megfigyelésen, aztán haza mehet,de nem kéne stresszelni egy ideig

-         Köszönjük- mondta Jens

Az orvos kiment a szobából. Megfogtam Jenson kezét, és elkezdtem magam felé húzni

-         Gyere ide- suttogtam

-         Halálra rémítettél.

-         Magamat is… attól féltem, hogy vége, de a karjaidban kezdtem egyre könnyebben lélegezni. Csókolj most meg…

Így tett majd folytatta saját maga hibáztatását

-         Miattam történt…Én merítettelek ki teljesen.

-         Ugyan… Csak maradj velem és nem fogok haragudni- mosolyogtam.

Fel akartam állni, de túl gyenge voltam. Jens elkapott. Újra éreztem a szorító érzést a mellkasomban. Sírni kezdtem. Akaratomon kívül történt. Patakokban folytak a könnyeim. Jens egyre jobban félt. Nem volt szükségem orvosra, csak ölelésre. A két kezem Jens mellkasán tartva álltam. Minden erejével szorított magához. Afféle pánikroham lehetett,amit éreztem, nem volt új érzés, egyszer éreztem hasonlót egy olyan eset után, ami életem legnagyobb félelmével való szembesülésem alkalmával történt. Ökölbe szorultak a kezeim és így majdnem eltéptem Jenson felsőjét. Amikor helyreállt a szívritmusom hatalmasat szippantottam az illatából. Izzadt volt, de nem érdekelt. A kétségbeesés elmúlásával visszadőltem az ágyra. Mellém feküdt és közel bújt. A mellkasához szorítottam a fejem és hallgattam a szívverését. Zaklatottabb volt nálam. Miután elaludtam, mellettem maradt. Egy rémálomra riadtam fel, de ő ébren volt, és megnyugtatott. Reggel arra ébredtem, hogy alszik.

-         Nem ilyennek képzeltem az első közös ébredést…- súgtam és megpusziltam a száját.

Erre ijedten riadt fel

-         Ébren vagyok- hadarta

-         Hát persze… én is – nevettem- aludj csak

-         Hazakísérlek majd.

-         Rendben, de még pihenjünk.

-         Persze amíg csak akarsz- súgta

-         Akkor mi most együtt vagyunk?

-         Remélem… és azt szerettem volna kérni, hogy szerdán utazz el velem Valenciába a versenyre.

-         Szívesen- válaszoltam aztán átöleltem a nyakát

Nem terveztem, hogy hasonló újra előforduljon, de gyengének éreztem még magam. Az orvos sem nyugtatott meg. Azt mondta, ha nem pihenek, hamar megismétlődhet ez a dolog. A pihenést pedig ellehetetlenítette egy telefoncsengés…

-         Nem az enyém az- nézett rám Jens

-         Tényleg az enyém…- kaptam észbe

A kijelzőre néztem és akkor megláttam Jay írt nekem sms-t:….

5. rész

-         Nincs semmim amit felvegyek…- dobáltam a drágábbnál drágább ruhákat a közös ruhásszekrényünkből.

Nem az óvónői fizetésemből futotta rájuk. Breanna azonban keresett volt modellként és a reklámozott ruhákat megkaphatta ingyen. Korábban én is dédelgettem ilyesféle álmokat, de végül feladtam őket amikor felvettek a fősulira. Bree mellém állt és megfogta a vállam.

-         Most szépen nyugodj meg. Hova mentek?

-         Szerinted tudom?

-         Oké. Én azt mondom ezt vedd- mutatott egy ruhát.

Már háromszor dobtam odébb azt a darabot, de végül mindig gondosan visszaakasztottam. Tudtam, ez Breanna kedvence, amit még egykori vőlegényétől kapott. Egyszer viselte és utána soha többé. Nem értettem, miért szakítottak, hisz Bree szerette, de azt mondta, nem tudom milyen egy sportolóval élni, és mivel igaza volt, nem firtattam. Persze egyből tiltakozni kezdtem.

-         Bree de hát ez a kedvenced…Nem vehetem fel…

-         Olyan régóta áll a szekrényben…Megérdemli a kimenőt…és ha van valaki aki érdemes rá, hogy viselje, az te vagy Annie..

-         Köszönöm- öleltem át. Egy könnycsepp is kigördült a szememből.

-         De aztán legyen értelme, hogy megkaptad- próbálta oldani a hangulatot.

-         Hogy érted?- kérdeztem tetetett értetlenséggel

-         Kerüljön le- mondta kicsit gúnyosan

Nem válaszoltam csak kidugtam a nyelvem. Kimentem a fürdőszobába. Elővettem a hajgöndörítőt, de magamnak nem tudtam megcsinálni, ezért szükségem volt egy segítő kézre.

A legnagyobb izgalommal az töltött el, hogy fogalmam sem volt mire készül Jens.

  - Ne ficánkolj már- förmedt rám Bree

  - Bocsánat…

A telefonom hangos csörgésbe kezdett. Az ágyon hagytam ezért felálltam és elindultam érte. Breanna teljesen kiakadt. Nem értette, miért nem tudok nyugton maradni. De én tudtam, ez a hívás fontos.

    -   Igen?

    -    Nem…

    -    Na…

    -    Bocs… 6-ra ott vagyok….

    -    Hová viszel?

    -    Titok, de tetszeni fog…

    -     Várlak…

Erre már nem kaptam választ. Visszamentem, és fél 6-re Breanna elkészült a frizurámmal és a sminkemmel. Már csak a ruhát kellett felvennem. Az eredmény még legjobb barátnőmet is meglepte, pedig sokat látott már csinosan felöltözve.

-         Olyan vagy mint egy igazi Forma-1-es barátnő. Mutasd meg nekik csajszi- mosolygott

-         Nem hozok szégyen Breanna Johns-ra…- mondtam

-         Azt el is várom…

5:59-kor csengettek. Bree nyitotta ki az ajtót, de még őt is meglepte a látvány. Jenson farmerban és ingben  állt előtte. Tornacipője színe gondosan az ing színéhez választva

-         Pontos…- dícsérte meg Bree - 10-re itthon legyen a leányzó

-         Igenis. Láthatnám?

-         Hova mentek?

-         Mutatok neki valamit a világomból. Remélem élvezni fogja.

-         Bizonyára… Anne,gyere…Amúgy túlöltöztünk…

-         Wow…- nem tudtam, ez jót vagy rosszat jelent,de ennyi hagyta csupán el Jens száját.

-         Ezt mire véljem?

-         Csodaszép vagy..

Elindultunk. A kocsiajtó a szokásos módon kinyílt előttem. Aztán meglepve tapasztaltam, mi az úticélunk.

-         Gokartpálya? Szórakozol velem?- nevettem fel

-         Miért?

-         Azt mondtad legyek csinos… Felvettem volna valami kényelmesebbet. Miért kérted, hogy öltözzek ki?

-         A saját szórakoztatásomra… De jobb lenne ha sietnél, ránk fog sötétedni…

-         Igenis

Beültünk Soha nem vezettem korábban gokartot. Persze minden létező módon lealázott. Nagyon béna voltam és a sisak tönkretette a hajam. Mindezektől függetlenül igazán jól éreztem magam. Jens persze nem hagyott nyerni. Nem is tudtam elképzelni, hogy egy Forma-1-es pilóta nyerni hagyjon valakit. Drága partnerem észrevette, hogy mivel nem megy, nem annyira élvezem a dolgot,mint ő.

-         Na gyere, mutatok valamit.

-         Leveszem ezt…

-         Ne… elviszlek egy körre…

-         Ebbe nem férünk be ketten…

-         Egy sportautóval viszlek el egy körre…

Előállt egy olyan autóval, amilyet még csak nem is láttam soha. Bemásztam mellé, de meggyűlt a bajom a 6 pontos biztonsági övvel. A kedvenc magassarkúmra néztem. Azon gondolkodtam, hogy ezt már dobhatom ki,amikor elindultunk. Másodpercek alatt kúszott a sebességmérő mutatója 100-ra, majd 200-ra és feljebb. Furcsának éreztem,hogy egy pillanatig sem féltem. Hatalmas biztonságérzetem volt az én világbajnokom mellett. Egyszercsak fél kézzel elengedte a kormányt és a kezem váltóra tette

-         Érzed, hogy mikor kell váltani?

-         Nem tudom…

Fél órán át „kocsikáztunk”, aztán mivel már későre járt, Jens félreállt.

-         Hogy érezted magad?

-         Ha levehetném ezt sokkal jobb lenne…

-         Akkor vedd le- mondta kissé sértődötten

Nem értettem mi a baja. Aztán amikor megszabadultam attól a meleg és nehéz sisaktól a nevetését hallottam.

-         Most mi van?- duzzogtam

-         A sminked elfolyt, a hajad kócos, és számomra mégis a leggyönyörűbb nő vagy.

-         Hagyjuk ezt… megyünk még valahova?

-         Készültem neked egy vacsorával itt a pálya melletti büfében. Aztán hazaviszlek

Megettük a vacsorát, ami kicsit sem volt szegényes. Olyan ételeket szolgáltak fel, amelyeknek még csak a nevét sem hallottam soha. Aztán elindultunk haza. Valahogy nem akartam még, hogy vége legyen az estének. Már fél 11 volt, mire a házunk elé értünk.

-         Hát akkor?

-         Hát akkor mi?Nem merek bemenni…

-         Miért?

-         Elkéstünk…

-         Bolond vagy…

-         Breanna meg fog ölni…

-         Fogd be…

Nagyon vágytam a csókjára és tudtam, hogy ő is az enyémre. De nem akartam, hogy csak úgy belecsapjunk a közepébe és ennyi. Különlegesnek akartam az első csókunkat. Az orrunk összetettük és néztünk egymás szemébe. Már vagy egy perce így álltunk és végre következhetett volna a nagy pillanatunk, de nem így lett. Egy hangot hallottunk meg bentről, ami sokkal ismerősebben csengett, mint valaha gondoltuk volna.

-         Csókold már meg vagy megteszem én…- kiabált ki Sebastian

-         Hát te?

-         Azt hittem itt vagytok aztán Breanna mondta, hogy nem, de behívott egy teára…

-         Fenomenális…

-         Na hagylak titeket…

Becsukta az ablakot.

-         Bocs elment a kedvem…- mondtam Jensnek

-         Hát…ezért megölöm…

-         Majd legközelebb Don Juan…

-         Várni fogom a pillanatot…

-         Azt mindjárt gondoltam..Na bemegyek…

-         Küldd majd ki Sebet… Egyébként…. Lennél a barátnőm?

-         Ez a kérdés meglepett… Gond lenne ha várnánk egy kicsit ezzel?Most szálltam ki egy kapcsolatból…

-         Persze oké- mondta szomorúan- De holnap láthatlak?

-         Mindenképpen- mosolyogtam rá aztán beléptem az ajtón

Visszautasítottam az ajánlatot, amire úgy vágytam,mivel korainak éreztem, de mivel megbántam, reméltem, az ajánlat nem veszti érvényét.

Íme egy kép a ruháról és a cipőről :)

4.rész

-         Akkor jó munkát…

-         Köszi…

Beléptem az udvarra. Néhány gyerek már rohant is felém. Ölelgették a lábam, ahogy mindig. Nagyon meg tudott nyugtatni a közelségük, de ugyanakkor folyamatosan gondolkodtam, nem igazán tudtam, mit is kellene csinálnom. Aztán kicsit később bevittem a gyerekeket, hogy rajzoljanak, játsszanak. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor a telefon elkezdett rezegni az asztalon. A kijelzőre sem néztem. Valahogy éreztem, hogy nem lehet más, csak Jens.

-         Igen?-

-         Szia. Itt Jenson.

-         Tudom J-

-         Meglátogatlak….

-         Jenson,én itt dolgozom…

-         A gyerekeknek tutira tetszene 2 Forma-1-es pilóta…

-         Kettő?- kérdeztem vissza meglepetten

-         Sebastian is velem van. Beültünk egy teára és megkértem, hogy kísérjen el…

-         Nem bánom… de nem maradhattok sokáig…

-         Oké… kijössz elénk?

-         Gyertek be.

Beléptek. Az összes kissrác odarohant hozzájuk. El sem akarták engedni őket. Mosolyogtam. Nem voltak zavarban, nem voltak idegesek, teljesen otthonosan mozogtak a gyerekek körül.

-         Srácok, Sebastian marad veletek én pedig beszélek Anne nénivel…

-         Ne hagyd itt őket, ne okozz csalódást…

-         Ne menekülj a beszélgetés elől…

-         Be sem mutattál Sebnek

-         Anne…

-         Jó…

Kimentünk a folyosóra. Másodpercekig csak néztünk egymás szemébe. Nem tudtam mit mondani, de ugyanakkor féltem attól, amit hallani fogok.

-         Igazán édes pár vagytok…- mondta gúnyosan

-         Jay egy…- kezdtem,de nem tudtam befejezni a mondatot… távolinak és idegennek éreztem a pasit,akivel már olyan régóta jártam együtt.

-         Miért vagy ilyen távolságtartó velem?

-         Nem vagyok… Jaj ne… a főnököm…

-         Miss Dawson… Vendégek?

-         Elnézést Mrs. Smith…

-         Igazán jó ötlet… 2 igazi sportolótól tanulhatnak a gyerekek önfegyelmet és kitartást…

-         Soha nem dicsért még meg- súgtam Jensnek miután elment

-         Szívesen…1 puszi lesz…

Megpusziltam az arcát. A magasságára való tekintettel lábujjhegyen álltam, ahol az ember egyensúlya nem az igazi. Eldőltem, de elkapott. Néztem rá, ahogy a hercegnő néz az őt megmentő lovagra. Egy pillanatra majdnem elgyengültem, de aztán eszembe jutott Jay. Kibontakoztam a karjából.

-         Mi a baj?- kérdezte

-         Nem ezért vagy itt…hanem azért, hogy elmondjam, a barátságomnál nem ajánlhatok többet…

-         Nem adom fel…

-         Nem kértem… csak azt, hogy fogadd el… nem kell feladnod, csak elfogadni, hogy csak barátok lehetünk.

-         Mije van, ami nekem nincs? Gazdag vagyok, sikeres, állítólag jól is nézek ki…

-         Ez mind igaz… de Jay és én már egy éve együtt vagyunk…

-         Boldog vagy?

-         Nem ez a téma…- sütöttem le a szemem

-         Sejtettem…

-         Menjünk vissza… Seb nem hiszem, hogy bír a kicsikkel…

Nem vártam meg a válaszát, csak elindultam. Seb és a gyerekek egy asztalnál ültek. Odamentem én is. Jens mögém állt és átölelt hátulról. A kicsik elkezdtek huhogni.

-         Nézd, ők gyerekek. Előttük nem csinálhatsz ilyesmit- mondtam kissé idegesen

-         Bocs… Seb…bemutatom Anne-t…

-         Nagyon örülök- állt fel Seb

-         Én is- mosolyogtam rá- Jobb ha mentek fiúk…

-         Nem kaptad meg a rózsát reggel…

-         Nem is szeretem a rózsát… az olyan…mindenki rózsát kap…

-         Akkor mit szeretsz?

-         Fehér liliom…

-         Megjegyeztem- mondta egy huncut vigyorral.

-         Sziasztok. Örültem Seb…

-         Én is. Jófejek a kissrácok

-         Viszlát később…

-         Tényleg nem adod fel…

-         Megmondtam,nem?

A nap gyorsan eltelt, nem igazán volt szabad percem. Minden gyerek Jens-ről és Seb-ről kérdezett és nekik akartak rajzot küldeni. Igazán lelkesek voltak. Hazafelé boldogan sétáltam, amikor találkoztam Jay-jel. Nem bírtam már tovább. Sok élményt tudtunk magunk mögött, de annyira rossz volt az elmúlt fél év. Tudtam, hogy Jens hamarosan elgyengít a folyamatos ostromlással és nem akartam fájdalmat okozni Jay-nek…

      -   Szia- köszönt mosolyogva

      -   Szia…Jay most tényleg beszélnünk kell.

      -   Miről van szó?Zaklatottnak tűnsz…

      -   Vége van Jay…Nagyon sajnálom…tudod,hogy szerettelek,de nem megy tovább…

      -   Nem teheted ezt velem…

      -   Sajnálom- mondtam alig hallhatóan…

Szép búcsút akartam, de tudtam, Jay nem fogja feladni. Mégsem akartam ordítva elválni. Lehúztam a gyűrűt és a kezébe adtam. Aztán megöleltem és továbbsétáltam. Nem jött utánam, ahhoz túlzottan meglepte a döntésem. A vidámságom egy perc alatt elillant. Jól jött, hogy egy fél órás séta volt hazáig az ovitól. Nem akartam találkozni senkivel és kicsit abban is reménykedtem, hogy Breanna sem lesz otthon. De otthon volt. Épp egy hatalmas csokrot tett vázába.

-         Hazaértél?

-         Nem…még ott vagyok…

-         Jólvan na a fejemet azért nem kell leharapni…

-         Újabb csokor…hányadik a héten?

-         Nem tehetek róla, hogy keresett modell vagyok és szeretnek a férfiak,de ez  most neked jött…Jay próbálkozik?

-         Jay már nem próbálkozik semmivel…

-         Csak nem?- csillant fel Breanna szeme

-         Ennyire ne szomorkodj…

-         Bocs…de tudod,mi volt a véleményem…

-         Tudom…de nem miattad tettem meg…

-         Jenson…?- mosolyodott el.

-         Nem tudom, mi van velem, de egyenlőre nem is akarom…

-         Akkor a csokor nem Jay-től jött… nem nézed meg?

-         De…

Kezembe vettem a csokrot. A kis kártya a csodaszép fehér liliomok között bújt meg. Látszott a csokron, hogy nem lehetett olcsó. Végre megvolt a kis kartondarab. Ez állt rajta:

„Mondtam, hogy nem felejtem el… este látni akarlak… légy csinos…azaz légy önmagad…alig várom, hogy lássalak  JB”

Nem tudtam,mit tartogat az este, de igazán izgalommal töltött el, hogy bűntudat nélkül lehetek a férfival,aki minden lépésével egyre jobban levett a lábamról….