14. rész

Nem tudok mit mondani...vágjunk bele....
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Seb karjaiban voltam és nagyon közel voltunk egy csók elcsattanásához. Vitatkoztam magammal, hogy vajon Ellie épp időben,vagy pont a legrosszabbkor érkezett-e.

-         Menj…keltsd fel apádékat,ma kimozdulunk…- förmedtem a kicsire

-         Sebastian is jöhet?- lelkesedett

-         Nem hiszem,hogy van ideje ilyesmire…

-         Ráérek…- vigyorgott fölényesen a német

Tudta jól,hogy Ellie-nek nem fogok tudni nemet mondani és ezt ki is használta.

-         Légyszi-légyszi-légyszi- húzogatta a hálóingem szélét a kiscsajszi

-         Igen Anne légyszi-légyszi…- kacsintott Seb

-         Ha ilyen okos vagy, segíts kitalálni, mi van itt, ami Magyarországon nincs…

-         Hegyek- vágta rá nevetve

-         Hahaha- tettem úgy, mintha nem tetszett volna a poén,de valójában igen.

Végre felébredtek Márkék is. Elég nyúzottak voltak.

-         Nem akarom tudni…- fordultam be a tányérommal és Ellie bögréjével a mosogatóhoz.

Seb bemutatkozott nekik aztán utánam fordult. A fülembe súgta, hogy életmentő lenne egy kis reggeli és a vállamba harapott. Valami ismeretlen forróság futott végig rajtam. Liana elővett pár tojást a hűtőből és odatette nekem.

 - Héé…tartunk itthon ilyet?El is felejtettem…- nyögtem. Még a harapás hatása alatt voltam.

Próbáltam leplezni az idegességemet. Márk persze egyből észrevette. Jól ismerte az arcom minden rezdülését. Amíg Seb,Liana és Ellie reggelizett, vázoltam neki a szituációt a másik szobában. Persze az összeköltözéses részt kihagytam. Azt viszont elmeséltem,mit érzek Seb iránt, bár magam sem tudtam pontosan.

-         Ez a kis ficsúr így elvarázsolt?- nézett a szeme sarkából olyan szemrehányóan,ahogy 16 éves koromban.

-         Ne hívd így…- ütöttem a vállába

-         Jenson férfiasabb…az már egyszer biztos…

-         Tudom…- ismertem be és elindultam kifelé

Visszahúzott a karomnál fogva és átölelt. Aztán csatlakoztunk a reggelizős brigádhoz. Hosszú szőke hajamat szoros copfba kötöttem,majd egy kis színt adtam sápadt arcomnak egy kis alapozóval. Aztán falatnyi csipkehálóingemet futóruhára cseréltem,amit még mindig átjárt Jens illata. Elmondhatatlanul jó érzés volt viselni. Nagyon hiányzott már az illata,az ölelése,a csókja. Ezek közül a ruha lehetővé tette az elsőt. Visszamentem a többiekhez. Seb tőle szokatlan módon farmer helyett egy ízléses Puma szabadidőnacit viselt. Azt hiszem futottak Tommival előtte vagy ilyesmi.

-         Remek öltözék hegymászáshoz…mintha csak készültem volna- nézett végig magán

Végre elindultunk. A csapat két részre szakadt. Felajánlottam Liana-nak,hogy vigyázunk Ellie-re,hogy kettesben lehessenek. Seb és én lettünk hát a kis cserfes hercegnő felügyelői. Rengeteg energia volt a kiscsajban,előttünk rohangált,amíg mi kézenfogva sétálgattunk a kis erdei ösvényen. Magam sem értettem,miért fogom a kezét,de jól esett.

-         Mit akarsz?- kérdeztem rá Seb szándékaira- a múltkor azt mondtad,nem használod ki a helyzetet, mert te nem vagy olyan…

-         Azt nem mondtam, hogy meghódítanom sem szabad…csak hát Jens és te már jártok…ez az egy dolog akadályoz meg abban, hogy itt és most bebizonyítsam mennyire férfi vagyok…

Egyszercsak elkezdett felfelé rohanni.

-         Mi az?Nem jössz?- nézett vissza rám.

-         Figyelmeztetlek,minden évben indulok a városi félmaratonon…- kezdtem sprintbe

Egy kis futás után megállt valamiért. Behajtotta a térdét és a kezével rátámaszkodott. Ezt viszont én nem láttam,mivel Elliet figyeltem,aki kicsit lemaradt. Egyenesen nekirohantam Sebnek,aki elesett,én meg rá…Fel akartam állni,de magára szorított.Éreztem,ahogy a szíve egyre nagyobbakat dobban. Végig a szemébe néztem. A tekintete igéző volt,ahogy mindig. Tökéletes pillanatunkat a telefonom szakította félbe.

-         Van itt térerő?- kérdezte csalódottan

-         Biztos Jens az…-löktem magam álló helyzetbe a mellkasát használva támaszkodópontnak.

Valóban Jens volt. Az este miatt keresett. A beszélgetésünk után próbáltam tartani a 3 lépést. Ellie Sebastian ölében ugrált és a kezét fogta. Ahogy mögöttük sétáltam,azon gondolkodtam,ő már döntött. Bár azért esélyt akartam adni Jensnek hogy meghódítsa.

-         Szeretlek…- hallottam meg a kicsi csajszi hangját miközben Sebre bámult

Soha életemben nem akartam még annyira láthatatlanná válni. Miért befolyásol a 4 éves unokahúgom? Miért nem tudok dönteni? Miért érzek vonzalmat Seb iránt ha egyszer Jenst szeretem?Miértek ezrei cikáztak a fejemben. Végre felértünk. Márk és Liana egy padon ültek. Lehuppantam melléjük és hisztisen karba tettem a kezem.

-         Na mi van?- kérdezte Márk

-         Nagy fejed kevés eszed- nyújtottam nyelvet

-         Ez ám a felnőtt viselkedés…

-         Mit csináljak?- néztem kérdőn bátyámra

-         Amit a szíved diktál…

-         Nem diktál az semmit. Ilyenkor bezzeg kussol…

Az órámra néztem. 2 órám volt hazaérni,ami lehetetlen küldetésnek tűnt. Seb végigszáguldott a városon,aminek a legkevésbé sem örült Liana a hátsó ülésen Ellie-vel. Én még mindig duzzogva ücsörögtem az anyósülésen Seb mellett. Váltásnál néha a lábamhoz ért,ilyenkor mindig hisztibe kezdtem. Épp időben érkeztünk. Jens forró csókot lehelt az ajkaimra,majd kezet fogott Sebbel és bemutatkozott a családomnak is. Elmondta,nem szükséges átöltöznöm,mert lovagolni megyünk. Lovaglás a naplementében. Romantika a köbön. Nagyon élveztem. Egy tóhoz léptettünk a lovakkal és újra megadta nekem,ami már úgy hiányzott. Nem gondoltam Sebre, de rá sem. Képtelen voltam bármire is gondolni. Később egy kellemes vacsorával koronáztuk meg az estét,ahol én magamhoz képest túl nagy mennyiséget ittam pezsgőből.

-         Nagyon szeretlek- súgta Jens

-         Én is téged…sajnálom ami történt…

-         Apropó…mit keresett ott Seb?

-         Bree és ő kicsit összemelegedtek és hát hozzá jött,de Ellie kikönyörögte hogy velünk tartson…

-         Miért nem nézel a szemembe?- kérdezte vádlón

-         Én a szemedbe nézek…- tetettem felháborodást- hozass még pezsgőt…

-         Ahogy akarod…

Még iszogattunk kicsit,vagyis csak én. A pezsgő mindig sokkal jobban kiütött mint akármi más és ráadásul fejfájást is okozott. Kézenfogva indultunk,de én elestem. A földön ülve sírtam.

-         Megütötted magad?- kérdezte aggodalmasan Jens

-         Nem…- vágtam rá

-         Akkor?

-         Döntsön már valaki helyettem…

-         Akkor ez nem alkalmas időpont,ugye?

-         Mire?

-         Nem érdekes…gyere,hazaviszlek…

Ölben vitt az autóig. Aztán az autóból az ágyamig szintén. Ezután a telefonját is kikapcsolta és futni ment. Legalábbis valami ilyesmire emlékeztem abból,amit a fülembe súgott. Reggel Ellie visítása ébresztett,de talán jobb is volt,hogy felébredetem. Álmomban vadul szeretkeztem Sebbel és ezt igazán nem akartam volna túl sokáig álmodni. A fejemre húztam a takarót, hogy ne halljam a „kis nyavalyás visítását”. Valaki gyengéden levette a fejemről. Ismerős volt az érintés és aztán a vigyor is.

 - Jó reggelt Csipkerózsika

13.rész

A 13 szerencsétlen szám,és a rész is inkább csak előkészítése a következőnek,de remélem azért élvezhető lesz. Megnehezítettem vele a saját dolgom,mivel korábban kész volt mint az előtte levő. Ilyet többet nem csinálok,mert így nehezebb. Nade elég az üres beszédből,jöjjön az új rész.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ránéztem a kijelzőre,de csak számot írt. Abból a szögből abban az éberségi állapotban elsőre azt mondtam volna ez valami kód. Aztán lassan leesett hogy egy magyar szám. Fogalmam nem volt ki lehet az.

-         Igen?- szóltam bele álmosan

-         Hogy van a kislány a nagyvárosban?

-         Márk…- visítottam bele a kagylóba. A bátyám volt az. Bár nagyon közel állt hozzám közel 2 hónap telt el az utolsó beszélgetésünk óta. Már nagyon hiányzott.

-         Szia hugi…csak azért kereslek,mert Liana,Elisabeth és én meglátogatnánk…

-         Remek ötlet- vágtam rá gondolkodás nélkül

-         Csodás…akkor hétfőn nálad…

-         Oké…szeretlek

-         Én is téged hugi…

Letettük a telefont. Márk 5 évvel volt idősebb nálam,de már egy 4 éves kislány,Elisabeth édesapja volt. Liana, a felesége a leggyönyörűbb nő volt,akit valaha láttam. Mindig örültem ha meglátogattak,mert szerettem a családomat. Amint ezen gondolkodtam hirtelen belém hasított, hogy ez így nem lesz oké. Márk megölne ha megtudná,hogy ilyen rövid idő után költöztem össze valakivel. Jenst pedig 2 perc alatt kikészítené a kis cserfes Elisabeth. Mire Jens felébredt konkrét kis tervem volt.

-         Jó reggelt- nézett rám félig csukott szemmel

-         Neked is…Az van hogy pár napra hazaköltözöm…

-         Miért?- kérdezte meglepetten

-         Meglátogat a bátyám a családjával…Nekik sok lenne hogy ilyen hamar,neked meg sok lenne a családom így hirtelen és több napon át összezárva…a lényeg h sok lenne mindenki mindenkinek- próbáltam magyarázni a tényállást.

-         És akkor mi lesz?

-         Minden nap elmehetünk valamerre meg minden…csak azt kérem,hogy érts most meg…

-         Rendben…

Az egész versenyhétvégét tervezéssel és szervezéssel töltöttem. Vasárnap a futam után azonnal a reptérre mentem. Persze Seb örült ennek a kis akadálynak,amit a sors elénk gördített. Egy pillanatig sem ítéltem el ezért. A szerda este után rendeztük a sorokat amennyire ez lehetséges volt. A reptérre menet azon gondolkodtam,mennyire jót fog tenni,hogy egy kis lélegzethez jutok. Szinte megfulladtam a Jens és köztem lévő kapcsolat kötöttségeitől. Aztán azon agyaltam,milyen lesz újra találkozni a családommal. Nameg azon,mi lesz,ha már semmi nem lesz ugyanaz a külön töltött 5 nap után. A repülőút viszonylag gyorsan eltelt,Breanna pedig kijött elém a reptérre. Már vagy egy hete nem beszéltem vele, szóval volt mit átbeszélnünk.

-         Megértelek Annie,de te is tudod, hogy egy kapcsolat soha nem könnyű….- oktatott ki

-         Ha csak nem lenne könnyű…de egyenesen nehéz…- nevettem fel keserűen

-         Minden rendben lesz. Jöhet egy kis kényeztetés?

-         Rám férne…a műkörmöm és a hajam is lenőtt és nincs egy rongyom sem- játszottam a primadonnát

-         Mióta fontosabb ez neked mindennél?- mosolygott barátnőm

-         Nem az…de jól fog esni…

Egész este kényeztettük magunkat és a barátságunk során először én álltam a számlát. Aztán este Bree-re rátört a mehetnék.

-         Menjünk bulizni…- rángatott

-         Nincs kedvem- nyafogtam

Végül sikerült meggyőznie. A kedvenc helyünkre ültünk be. Látva az ábrázatom hajnali 1 körül Breanna beismerte, jobb lesz nekünk otthon. Az ágyára másztam és beszélgettünk. Annyiszor láttam korábban azt a szobát arról az ágyról,de most mégis minden olyan másnak tűnt. A közös képünk a falon könnyeket csalt a szemembe. Nem is emlékeztem, hogy aludtam el. Reggel arra ébredtem, hogy kopognak. Sminkben és bulizós ruhában nyitottam ajtót. Bátyám nyakába ugrottam aztán felemeltem a kis Elisabeth-et. Senki nem hívta így. A név túl komoly volt egy 4 éveshez. A családban csak Ellie néven ismertük. Beinvitáltam a kis családot, akik pontosan úgy néztek ki,mint akik egy magazin hasábjairól léptek ki. A tökéletes család. Breanna korán dolgozni indult,így volt egy kevés kávé,amit nagylelkűen felajánlottam testvéremnek. Pechemre elfogadta. Kávé nélkül pedig nem voltam épp a legpengébb. Beszélgettem Márkkal,de nem mertem szóba hozni Jensont. Megtudtam, hogy Ellie már részesül a nevelésben. Már nézte a futamokat az apjával.

-         Valóban?- kérdeztem mosolyogva

-         Kedvence is van…Vettel…milyen kár,hogy nem ismered…pedig nem olyan nagy ez az ország…

-         Valóban kár…- hajtottam le a fejem

Jens aznap már a harmadik SMS-t írta,de nem nagyon volt időm válaszolni. Végül másnapra megbeszéltem vele egy randit. Az első nap gyorsan eltelt rég nem látott szeretteimmel. Nosztalgiáztunk egy kicsit. Azokról az időkről beszéltünk, amikor még otthon voltam. Ellie korán lefeküdt, mi pedig hajnalig kártyáztunk. Ezt mindig szívesen csináltam Márkkal és Liana is egészen profi volt römiben. Későn kerültem ágyba,már Breanna is réges-régen hazaért addigra. A másnap mozgalmasnak ígérkezett. Korán felkeltem,hogy mielőtt Márkék felébrednek telefonálhassak egyet. Jó telefonbeszélgetés volt, énekeltem hát a fésűbe. Olyan felszabadult voltam,mint napok óta nem. Kisétáltam a konyhába,hogy egyek. Ellie ott ücsörgött. Egyberészes pizsit viselt,ami pontosan úgy nézett ki,mint egy pilóta overallja. Megijesztett. A kis lábai nem értek le a székről. Lóbálta őket a levegőben.

-         Te már ébren?- kérdeztem

-         Hát persze…- válaszolta felnőttesen- hangos vagy….

Nem válaszoltam csak leültem a kis müzlistálammal amibe beleöntöttem egy jókora adagot a diétás müzliből,aminek íze nem igazán volt. De mit tehettem volna,ha egyszer nem volt más. Breenek mániája volt,hogy csak ezt ette és tekintve,hogy egy ideje már nem laktam ott nem volt aki rendes kajával töltse meg a hűtőt.

-         Az mi?- nézte ki a számból Ellie

-         Diétás müzli- nevettem

-         Fújj…- fintorgott

-         Nem mondtam hogy egyél…iszol vagy eszel valamit?

-         Kakaót akarok…amúgy minek énekelsz a fésűdbe?És kivel telefonáltál?Azt mondtad,nem ezt nem szabad,meg hogy persze te is hiányzol…

-         Mondták már,hogy te vagy a világ legidegesítőbb 4 évese?- dugtam ki a nyelvem

-         Sokszor- nézett huncutul

-         Gyere ide te kis majom…- vettem ölbe.

Lovagolt a térdemen és nézett rám a hatalmas kék szemeivel. Háttal ültem az ajtónak,de Ellie szemben. Nyitva volt,nem igazán foglalkoztam a dologgal,biztonságos környéken volt  a kis lakás. Annyira belefeledkeztem a játékba aprócska unokahugommal,hogy  észre sem vettem, hogy valaki bejött. Akkor esett le,amikor Ellie eszeveszett sikításba kezdett a fülem mellett.

-         Seeeeeeeeeeeeebbbbbbbaaaaaaaaaassssssstiaaaaaaaaaaan….

-         Pszt…Elisabeth…a szüleid alszanak…milyen Sebastian?

-         Csak én…- hallottam meg Seb hangját

-         Ez Sebastian…- nézett tátott szájjal a kicsilány

Rettenetesen furán hangzott ez egy 4 éves kislány szájából.

-         Te mit keresel itt?- néztem a germán szemébe

-         Téged…- hangzott a határozott válasz

-         Ellie…menj hozz szépen egy papírt,amit Seb aláírhat neked…- küldtem el a kotnyeles kislányt- hibát követsz el,hogy itt vagy…

-         Hibát követek el ha nem küzdök a barátságunkért…és tudod ez így már nem az…- nézett mélyen a szemembe

-         Ti mit csináltok?- visított Ellie,amikor visszaért

Olyasvalamit csináltunk,amit nagyon nem szabadott volna…

A kis Ellie,illetve Márk és Liana :)

12.rész

Amint láthatjátok kicsit alakítottam az oldalon. Ez a fekete már kicsit túl komor volt... :)) Kommentben is ki lehet fejteni a véleményeteket és a sztori alakulásáról is. Persze csak ha van kedvetek :)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Óriási mázlimra volt annyi lélekjelenlétem, hogy kivágjam magam a rettenetesen kellemetlen szituációból. Mély levegőt vettem és bár sosem tudtam jól hazudni,azt mondtam:

-         Seb már biztosan vár minket…

-         Ja hogy ez…- nevetett Jens- már megijedtem…

-         Ugyan mitől kéne félned?Hiszen én téged szeretlek…- mondtam,de ezzel inkább magamat győzködtem,mintsem Őt.

Visszaöltöztünk és elindultunk a partira. Seb a lépcső alján állt és arra várt, hogy végre megérkezzünk. A szívem kalapált. Jensre néztem és próbáltam kerülni a szemkontaktust a némettel.

-         Mégis mi tartott ennyi ideig?- dobogott a lábaival.

-         Bocs haver csak…tudod kicsit megkívántuk egymást…

-         Jens…- csaptam finoman a fejére- ez senkire sem tartozik…

-         Ugyan Anne…ez megesik,néha megkívánja egymást két ember…ez nem szégyen….- mondta Seb és közben szugerált a szemeivel

Szó nélkül megfogtam Jens kezét és el is indultunk. Bár a buli első óráiban nem történt semmi említésre méltó, a vonzalmam Sebastian iránt csak nem múlt. Megkértem,kísérjen el a kocsihoz,hogy mindezt megvitassuk. Jens éppen pasikkal csevegett és lányokkal flörtölt puszta kötelességből,így nem igazán volt ellenére,hogy pár percre elengedjem a kezét. Nem éreztem féltékenységet, tudtam,mindez csak az álca, és valójában legszívesebben a kezemet fogná egy sötét sarokban. Nekem is mosolyogom kellett életem legbizonytalanabb perceiben,de úgy éreztem ez egészen jól megy. Viszonylag gyorsan a parkolóba értünk. Sötét volt és csend. Ha egyedül lettem volna,biztosan rettenetes félelem kerített volna a hatalmába,de így,Sebastian kíséretében csak az önmagamtól való félelem ijesztett meg.

-         Nem akarok senkit bántani ezzel…- mondtam a lényegre térve

-         Nekem is fura az egész Anne…a barátom barátnője vagy…de ennek nem parancsolhatok…

-         Akkor próbálkozz vele…- mondtam a cipőmet bámulva.

-         Ez nem így megy- suttogta és felemelte a fejem

Nem tudtam többé irányítani a vonzalmat. Nem csókolt meg. Mindketten tudtuk, az végképp véget vetne a kontrollnak. Az arcomat két keze közt tartva bámult a szemembe.

-         Nem szeretlek- mondta- de meghalok egy csókodért.

-         Én Jenson csókjáért kell hogy meghaljak…és így van ez jól…

-         Tudom,hogy nem leszel az enyém soha,de bárcsak könnyebb lenne…

-         Senki nem ígérte,hogy az élet könnyű,és azt hiszem évek óta először van úgy,hogy nem kapod meg amit akarsz…Kiskirályfi…- mondtam kissé dühösen

-         Tévedsz…- vágta rá

Veszekedéssé fajult beszélgetésünket egy ismerősen csengő,de mégsem annyira ismerős hang szakította félbe.

-         Sziasztok

-         Jaime…- mordult rá Seb- ha nem látnád beszélgetünk…

-         Nagyon örülök- fordultam meg- azt hiszem még nem találkoztunk…Anne Dawson vagyok, Jenson Button barátnője

-         Részemről a szerencse…Jaime Alguersuari vagyok…és tudom ki vagy mert Jens már velem kerestet…

-         Akkor jobb,ha nem váratom tovább…részemről ennek a beszélgetésnek vége- néztem Sebre

Beléptem az ajtón,ahol a tömeg minden tagja hirtelen engem nézett. Bár ez valószínűleg betudható volt annak,hogy úgy csaptam be az ajtót magam után,hogy egy férfi is megirigyelhette volna. Én pedig nem voltam az…Épp ellenkezőleg. Miniszoknyában és tűsarkú cipőben nem illik így viselkedni. Nagyon zavarba jöttem annak láttán,hogy hirtelen mindenki visszafordult a maga társaságához és rólam kezdtek pusmogni. Jens elnézést kért a beszélgetőtársaitól és elindult felém. Lassan szelte keresztül a tömeget és nevetett. Tudtam,hogy rajtam,de a vigyorát látva belőlem is kiszakadt a nevetés.

-         Végre itt vagy- hadarta amikor mellém ért

-         Hol másutt lennék?- néztem- csak Sebbel mentem a parkolóba…elkísért egy másik cipőért,de kissé összekaptunk.

-         Van okom rosszra gondolni?Mert ez a cipő az a cipő,amiben jöttél,efelől semmi kétségem- nézett rám komolyan

-         Ezt ne itt beszéljük meg- mutattam az ajtó felé.

Elindult kifelé és a karomnál fogva húzott. Persze ez mindenki számára kedves jelenetnek tűnt, hisz távolról úgy nézett ki,mintha csak finoman fogna,de ők nem érezték amit én. Beszálltam a kocsiba és idegesen bevágtam az ajtaját.

-         Mégegyszer ne forduljon elő,hogy így csapod be az ajtót- kiabált

-         Mert mi lesz akkor?- kérdeztem szemtelenül

Nem válaszolt csak a gázba taposott.

-         Lassíts…- ütöttem a vállába

-         Engem ez nyugtat meg…- vetette oda

Tudtam,mennyire profi sofőr,mégis féltem. Talán nem is a sebesség volt az oka. A szállodában úgy ordibáltunk egymással, mint még soha.

-         Igen…megcsókolt tegnap…- kiabáltam

-         Hát ez csodás…még valami amit tudnom kéne?Akkor ezek szerint amikor…?

-         És ha igen?

Amikor kimondtam már legszívesebben megnyomtam volna review gombot és visszatekertem volna az időt,de már késő volt. A kimondott szavakat nem lehet eltörölni. Leült és csak bámult maga elé. Mellé ültem.

-         Sajnálom…

-         Hagyj magamra…

-         Kérlek ne csináld ezt…- könyörögtem

-         Csak menj…

Kisétáltam a szobából. Seb szobájának ajtajában ültem amikor hazaért.

-         Mi történt?- nézett együttérzően

-         Elküldött…

-         Kihasználhatnálak,de nem vagyok ilyen ember…menj szépen vissza és én majd elintézem a többit…

Nem kérdeztem semmit,csak visszamentem Jens-szel közös szobámhoz. Kopogtam. Ajtót nyitott,de még telefon volt a kezében. Csak az utolsó mondatot sikerült elcsípnem.

-         Én is azt tenném a helyedben…visszaért….szia

Sejtettem,hogy valószínűleg Sebbel beszélt. Átöleltem. Kapaszkodtam a nyakába,szinte megfojtottam. Nem mondtam neki semmit,csak megcsókoltam. Keserédes csókot váltottunk. Erőszakos volt és dacos. Éreztette,nincs minden elfelejtve. Nem tudtam másra gondolni,csak arra,nekem nem szabad senki mást akarnom,csak Őt. De Sebastian vonzerejének sem tudtam ellenállni. Egyszercsak elengedte a derekam és bement a szoba belső részébe. Hallgattam ahogy lepakolja a cuccokat az ágyról és bemászik.

-         Jössz vagy maradsz?- szólt ki nekem

-         Megyek…- kiabáltam be.

-         Hajlandó vagyok szemet hunyni az eset felett,ha megesküszöl,hogy többé nem fordul elő…

-         Megesküszöm rá…

Mellé bújtam,de nem tudtam aludni. Néztem a plafont hajnalig. Nagy nehezen félálomba altattam magam. Valamikor nagyon korán telefoncsörgésre ébredtem. Tudtam nagyon jól, hogy benne van a pakliban, hogy Seb hív,de abban is egyre biztosabb voltam,hogy próbálja majd magát tőlem távol tartani. Amikor a kezembe vettem a telefont rettenetesen meglepődtem. 

11.rész

Előszöris megragadnám az alkalmat hogy gratuláljak a kis britemnek élete 200. futamához,amit végül sikerült egy csodálatos versenyzéssel megnyernie. Illetve gratulálnék Sebastian második helyéhez is. :)


Bár később hoztam a frisst,mint ígértem,remélem tetszik majd.A rész kicsit pikánsabbra sikerült a megszokottnál,de nem estem túlzásba :) ;)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megkérdezte,mi a baj,de válaszra sem méltattam a kérdést. Megráztam a fejem ezzel jelezve,hogy semmi baj és hogy pláne nem akarok beszélni róla. A cuccok összecsomagolása után hamarosan indultunk a reptérre. Seb már ott állt a kis magángép mellett és teli szájjal vigyorgott. Kezet fogtak Jens-szel aztán a szemembe nézett. A szokásos két puszit is próbáltam elkerülni,de szinte letámadott. A tegnapi illat fura remegést váltott ki belőlem. Sarkon fordultam és a lépcső felé vettem az irányt. Jens értetlenül figyelte mi bajom lehet. Seb velem szemben ült le. Zavartan matatni kezdtem a táskámban, amiben persze semmit sem találtam. Nem mintha tudtam volna mit keresek. A táska alján lévő parfüm kupakjával kezdetem játszani. Muszáj volt valamivel lenyugtatnom magam. Tudtam,hogy nehéz lesz,de nem sejtettem,hogy ennyire. Nagyon megijedtem,amikor a telefon rezegni kezdett a táskámban,épp a kezem mellett. Seb írt SMS-t

„Most meg mi a bajod?”

Nem írtam vissza csak gonoszul ránéztem. Legalábbis gonosz nézésnek szántam,de reakcióként egy nevetést kaptam. Nem akartam szóba állni ezek után vele. Bámultam magam elé. Egyszercsak arra riadtam fel  „álmomból”,hogy Jens szólongat…

-         Anne…- mondta és a hangsúlyból ítélve már nem először.

-         Igen?- fordultam felé

-         Valami baj van?

-         Nem nincs…- hazudtam

-         Ugyan Anne…látjuk hogy van valami- szólt közbe Seb

-         Muszáj mindenbe beleütni az orrod…?- kérdeztem gúnyosan

-         A te orrodba sikerült tegnap- mondta németül

-         Az út végéig ne beszélgessünk…- válaszoltam

-         Tudsz németül?- nézett meglepetten

Bólintottam,aztán elővettem a könyvem. Nem is emlékeztem rá, hogy hoztam,de jól jött. Sebastian folyton a lábamhoz érintette az övét. Nagyon zavart,de amikor felnéztem,mindig olyan édesen mosolygott,hogy végül nem szóltam rá. Jens magával hívta az edzőjét,Mikey-t,aki legalább lekötötte a figyelmét,amíg én szép lassan kedves kis flörtbe kezdtem Sebbel. Nem szóltunk semmit,de erre nem is volt szükség. Aztán Jens a combomra tette a kezét és hirtelen végigfutott rajtam a bűntudat forrósága. Még mindig Mikey-hoz beszélt,de a mancsai felfedezőútra indultak a combjaimon. Megfogtam a kezét. Finoman megfordítottam és a tenyerem az övébe tettem. Az ujjaimat finoman az övé mellé csúsztattam és máris összekulcsolt kézzel ültünk. Ezzel a mozdulatsorral jeleztem Sebnek is,hogy vége a játéknak. Keserű pillantással vette tudomásul.

-         Jenson…- szólítottam meg lágyan

-         Igen Kicsim?- fordult felém

Mélyen a tengerkék szemeibe néztem és azt mondtam:

-         Szeretlek

Abban az egyetlen árva szóban benne volt minden hálám, ,de a bűntudat is,amit éreztem.

-         Én is szeretlek- mosolygott

Kényelmetlenebbül már nem is érezhettem volna magam. Alig vártam a percet,hogy végre megérkezzünk és ne kelljen Sebastian csodaszép szemeit néznem tovább.

Sikeres landolás után sikeres menekülés következett. Minden erőmmel menekültem a pillanat elragadó ereje elől. Hisz tudtam jól,én Jenson iránt érzek szerelmet. Sebastian egyszerűen a fizikai vágy. Jay előtt nem igazán éltem ki magam,a kapcsolatunkból kilépve pedig azonnal Jenson barátnője lettem. A gondolataimba merülve mentem Jens mellett. Fogta a kezem,de inkább húzott maga után mintsem sétáltam volna. Mikey valami edzésprogramról beszélt neki,de az én fejemben teljes káosz volt,gyakorlatilag teljes érdektelenség kedvesem esti futása és reggeli turmixa iránt. Napsütötte szerda délután volt. Estére egy buliba voltunk hivatalosak,amolyan narancsléparty,de lehetőséget biztosított, hogy a srácok együtt töltsenek egy rövid időt. Végre a szállodába értünk. Úgy éreztem gyakorlatilag teljesen lemerültem az utazástól,de el kellett kezdenem készülni. Egy hajpánttal elválasztottam a hajam az arcomtól és elkezdtem eltüntetni a fáradtság minden jelét. Nézegettem a tenyeremen lévő vágást. Ahogy Sebastian mondta,folyamatosan emlékeztetett a történtekre. Mivel a kötés idegesített azt már a repülőn levettem. Így még tisztábban láthattam a jelet. Hatalmas lélegzetet vettem. Ökölbe szorítottam a kezem és bár rettenetesen fájt,próbáltam eltakarni a sebet. Felvettem egy testhez simuló fekete ruhát,aminek a viseléséhez minimum tökéletes alak kellett. Megkértem Jenst, hogy segítsen a fűzővel. A hideg keze a hátamon valami elmondhatatlan izgalommal töltött el. Megfordultam és a nyitott tenyerem a még meztelen mellkasára tettem. A feszítéstől újra szétnyílt a vágás a kezemen,így a vérem lassan folyt végig szerelmem testén. Mindketten teljesen beindultunk a szituációtól. A keze szép lassan a szűk ruhám alá csúszott. De nem volt már annyi hely, hogy az amúgy is hatalmas keze beférjen.

-         Ha elszakítod sikítófrászt kapok- mondtam halkan

-         Nem fogom…vedd le inkább…

Levette rólam a ruhát. Egy szál fehérneműben és a vágytól égve álltam előtte. Folyt végig a vér a tökéletesen kidolgozott hasán. Két ujjal „lépkedtem” a tökéletesen látható 6 darab kockán. De nem csak a hasa volt kemény ekkorra már. Kigomboltam a nadrágját és mélyen magamba szívtam a parfümje illatát. A nyakamhoz hajolt és elkezdte előbb csókolgatni majd finoman harapdálni. Minden egyes mozdulata fokozta a vágyamat. Néztem a vért  a testén és kedvem lett volna lenyalni.

-         Két lépés az ágyig- suttogta mosolyogva

-         Az ágyban mégis hol az izgalom?Jó helyen vagy ahol vagy…-mondtam

-         Ahogy akarod…istennő vagy mondtam már?

-         Nem….

-         Akkor most mondom…Annyira kívánlak…szinte már fáj…

Nem válaszoltam csak a mellkasába fúrtam a fejem. A szívem egyre hevesebben vert. Két kézzel rányúltam a felsőtestére és végigkarmoltam egész a hasáig. Nem okoztam fájdalmat vele,tökéletesre reszelt műkörmeim csupán egy vékonyka piros csíkot hagytak a tökéletes férfitesten. Az arcát fedő férfias szőrzet ugyan szúrt egy kicsit, de ez nem érdekelt. Vadul csókoltam és izgalommal töltött el, hogy ennyire láthatóan kíván. Az illata ismerősen hatott,de nem gondolkodtam miért. Elvégre a pasimról volt szó és nem az első alkalom volt, hogy ilyesmit tettünk.

-         Vadító az illatod…- mondtam huncut hanglejtéssel

-         Kölcsönparfüm…az enyém otthon maradt- mosolygott

És akkor belém hasított honnan is ismerem az illatot. Sebastian illata volt. Az előző napi csodálatos illat, az,ami annyira feltüzelt már akkor is most teljesen a hatalmába kerített. Ahogy eszembe jutottak Seb szemei, az arca, a mosolya egyre inkább őt láttam Jensben.

-         Meghalok a vágytól- mondta két nyakharapás között

-         Én is csak nem irántad- gondoltam

Aztán irányíthatatlanul elragadott a hév. Felugrottam az ölébe és összekulcsoltam a lábaimat a derekán. Elindult az ágy felé és letett. Aztán mellém feküdt. Nem akart egyből belevágni ezért tovább csókolgatta a nyakam.

-         Seb…- nyögtem kéjesen

-         Mi?- kapta fel idegesen a fejét