13.rész

A 13 szerencsétlen szám,és a rész is inkább csak előkészítése a következőnek,de remélem azért élvezhető lesz. Megnehezítettem vele a saját dolgom,mivel korábban kész volt mint az előtte levő. Ilyet többet nem csinálok,mert így nehezebb. Nade elég az üres beszédből,jöjjön az új rész.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ránéztem a kijelzőre,de csak számot írt. Abból a szögből abban az éberségi állapotban elsőre azt mondtam volna ez valami kód. Aztán lassan leesett hogy egy magyar szám. Fogalmam nem volt ki lehet az.

-         Igen?- szóltam bele álmosan

-         Hogy van a kislány a nagyvárosban?

-         Márk…- visítottam bele a kagylóba. A bátyám volt az. Bár nagyon közel állt hozzám közel 2 hónap telt el az utolsó beszélgetésünk óta. Már nagyon hiányzott.

-         Szia hugi…csak azért kereslek,mert Liana,Elisabeth és én meglátogatnánk…

-         Remek ötlet- vágtam rá gondolkodás nélkül

-         Csodás…akkor hétfőn nálad…

-         Oké…szeretlek

-         Én is téged hugi…

Letettük a telefont. Márk 5 évvel volt idősebb nálam,de már egy 4 éves kislány,Elisabeth édesapja volt. Liana, a felesége a leggyönyörűbb nő volt,akit valaha láttam. Mindig örültem ha meglátogattak,mert szerettem a családomat. Amint ezen gondolkodtam hirtelen belém hasított, hogy ez így nem lesz oké. Márk megölne ha megtudná,hogy ilyen rövid idő után költöztem össze valakivel. Jenst pedig 2 perc alatt kikészítené a kis cserfes Elisabeth. Mire Jens felébredt konkrét kis tervem volt.

-         Jó reggelt- nézett rám félig csukott szemmel

-         Neked is…Az van hogy pár napra hazaköltözöm…

-         Miért?- kérdezte meglepetten

-         Meglátogat a bátyám a családjával…Nekik sok lenne hogy ilyen hamar,neked meg sok lenne a családom így hirtelen és több napon át összezárva…a lényeg h sok lenne mindenki mindenkinek- próbáltam magyarázni a tényállást.

-         És akkor mi lesz?

-         Minden nap elmehetünk valamerre meg minden…csak azt kérem,hogy érts most meg…

-         Rendben…

Az egész versenyhétvégét tervezéssel és szervezéssel töltöttem. Vasárnap a futam után azonnal a reptérre mentem. Persze Seb örült ennek a kis akadálynak,amit a sors elénk gördített. Egy pillanatig sem ítéltem el ezért. A szerda este után rendeztük a sorokat amennyire ez lehetséges volt. A reptérre menet azon gondolkodtam,mennyire jót fog tenni,hogy egy kis lélegzethez jutok. Szinte megfulladtam a Jens és köztem lévő kapcsolat kötöttségeitől. Aztán azon agyaltam,milyen lesz újra találkozni a családommal. Nameg azon,mi lesz,ha már semmi nem lesz ugyanaz a külön töltött 5 nap után. A repülőút viszonylag gyorsan eltelt,Breanna pedig kijött elém a reptérre. Már vagy egy hete nem beszéltem vele, szóval volt mit átbeszélnünk.

-         Megértelek Annie,de te is tudod, hogy egy kapcsolat soha nem könnyű….- oktatott ki

-         Ha csak nem lenne könnyű…de egyenesen nehéz…- nevettem fel keserűen

-         Minden rendben lesz. Jöhet egy kis kényeztetés?

-         Rám férne…a műkörmöm és a hajam is lenőtt és nincs egy rongyom sem- játszottam a primadonnát

-         Mióta fontosabb ez neked mindennél?- mosolygott barátnőm

-         Nem az…de jól fog esni…

Egész este kényeztettük magunkat és a barátságunk során először én álltam a számlát. Aztán este Bree-re rátört a mehetnék.

-         Menjünk bulizni…- rángatott

-         Nincs kedvem- nyafogtam

Végül sikerült meggyőznie. A kedvenc helyünkre ültünk be. Látva az ábrázatom hajnali 1 körül Breanna beismerte, jobb lesz nekünk otthon. Az ágyára másztam és beszélgettünk. Annyiszor láttam korábban azt a szobát arról az ágyról,de most mégis minden olyan másnak tűnt. A közös képünk a falon könnyeket csalt a szemembe. Nem is emlékeztem, hogy aludtam el. Reggel arra ébredtem, hogy kopognak. Sminkben és bulizós ruhában nyitottam ajtót. Bátyám nyakába ugrottam aztán felemeltem a kis Elisabeth-et. Senki nem hívta így. A név túl komoly volt egy 4 éveshez. A családban csak Ellie néven ismertük. Beinvitáltam a kis családot, akik pontosan úgy néztek ki,mint akik egy magazin hasábjairól léptek ki. A tökéletes család. Breanna korán dolgozni indult,így volt egy kevés kávé,amit nagylelkűen felajánlottam testvéremnek. Pechemre elfogadta. Kávé nélkül pedig nem voltam épp a legpengébb. Beszélgettem Márkkal,de nem mertem szóba hozni Jensont. Megtudtam, hogy Ellie már részesül a nevelésben. Már nézte a futamokat az apjával.

-         Valóban?- kérdeztem mosolyogva

-         Kedvence is van…Vettel…milyen kár,hogy nem ismered…pedig nem olyan nagy ez az ország…

-         Valóban kár…- hajtottam le a fejem

Jens aznap már a harmadik SMS-t írta,de nem nagyon volt időm válaszolni. Végül másnapra megbeszéltem vele egy randit. Az első nap gyorsan eltelt rég nem látott szeretteimmel. Nosztalgiáztunk egy kicsit. Azokról az időkről beszéltünk, amikor még otthon voltam. Ellie korán lefeküdt, mi pedig hajnalig kártyáztunk. Ezt mindig szívesen csináltam Márkkal és Liana is egészen profi volt römiben. Későn kerültem ágyba,már Breanna is réges-régen hazaért addigra. A másnap mozgalmasnak ígérkezett. Korán felkeltem,hogy mielőtt Márkék felébrednek telefonálhassak egyet. Jó telefonbeszélgetés volt, énekeltem hát a fésűbe. Olyan felszabadult voltam,mint napok óta nem. Kisétáltam a konyhába,hogy egyek. Ellie ott ücsörgött. Egyberészes pizsit viselt,ami pontosan úgy nézett ki,mint egy pilóta overallja. Megijesztett. A kis lábai nem értek le a székről. Lóbálta őket a levegőben.

-         Te már ébren?- kérdeztem

-         Hát persze…- válaszolta felnőttesen- hangos vagy….

Nem válaszoltam csak leültem a kis müzlistálammal amibe beleöntöttem egy jókora adagot a diétás müzliből,aminek íze nem igazán volt. De mit tehettem volna,ha egyszer nem volt más. Breenek mániája volt,hogy csak ezt ette és tekintve,hogy egy ideje már nem laktam ott nem volt aki rendes kajával töltse meg a hűtőt.

-         Az mi?- nézte ki a számból Ellie

-         Diétás müzli- nevettem

-         Fújj…- fintorgott

-         Nem mondtam hogy egyél…iszol vagy eszel valamit?

-         Kakaót akarok…amúgy minek énekelsz a fésűdbe?És kivel telefonáltál?Azt mondtad,nem ezt nem szabad,meg hogy persze te is hiányzol…

-         Mondták már,hogy te vagy a világ legidegesítőbb 4 évese?- dugtam ki a nyelvem

-         Sokszor- nézett huncutul

-         Gyere ide te kis majom…- vettem ölbe.

Lovagolt a térdemen és nézett rám a hatalmas kék szemeivel. Háttal ültem az ajtónak,de Ellie szemben. Nyitva volt,nem igazán foglalkoztam a dologgal,biztonságos környéken volt  a kis lakás. Annyira belefeledkeztem a játékba aprócska unokahugommal,hogy  észre sem vettem, hogy valaki bejött. Akkor esett le,amikor Ellie eszeveszett sikításba kezdett a fülem mellett.

-         Seeeeeeeeeeeeebbbbbbbaaaaaaaaaassssssstiaaaaaaaaaaan….

-         Pszt…Elisabeth…a szüleid alszanak…milyen Sebastian?

-         Csak én…- hallottam meg Seb hangját

-         Ez Sebastian…- nézett tátott szájjal a kicsilány

Rettenetesen furán hangzott ez egy 4 éves kislány szájából.

-         Te mit keresel itt?- néztem a germán szemébe

-         Téged…- hangzott a határozott válasz

-         Ellie…menj hozz szépen egy papírt,amit Seb aláírhat neked…- küldtem el a kotnyeles kislányt- hibát követsz el,hogy itt vagy…

-         Hibát követek el ha nem küzdök a barátságunkért…és tudod ez így már nem az…- nézett mélyen a szemembe

-         Ti mit csináltok?- visított Ellie,amikor visszaért

Olyasvalamit csináltunk,amit nagyon nem szabadott volna…

A kis Ellie,illetve Márk és Liana :)