22. fejezet

Rég volt friss tudom és bocsánat...remélem ez most tetszeni fog...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon bennsőséges volt a hangulat köztünk. Nyoma sem volt a haragnak a szemeiben. Hittem,hogy meg tudott bocsájtani. Mégis féltem. Ideges voltam és feszült. Fogtam a kezét és reméltem,amit annyira édesen tudott suttogni mindig,ha féltem: „nem lesz semmi baj”

Újságírók hada jelent meg az épület előtt. Ehhez volt a legkevesebb kedvem.

-          Ez most mi?- emeltem rá tekintetem

-          Fogalmam sincs….

Kiment és próbálta elintézni. Nem ment nagyon… Hívta Martint. A telefon hosszas csörgés után hangpostát jelzett. Kezdtem utálni Angliát. Otthon soha senki nem akart a magánéletembe mászni. Jens el volt foglalva azzal,hogy eszmecserét folytasson a sajtó képviseletében érkezett látogatókkal. A közös nevező csak nem akart jönni. A telefonom után kutattam,mivel reméltem,hogy valaki keresett. Jaime küldött üzenetet,amiben érdeklődött a hogylétem felől és ecsetelte,mennyire hiányzom már neki. Pedig csak rövid idő telt el a távozásom óta. Mégis kiderült,hogy ezalatt zajlottak az események a spanyol kisbika háza táján. Marta és közte kialakult egy apró nézeteltérés,és nem volt aki igazságot tegyen. Szerencsére ez a tiszt nem maradt rám. Nem szívesen szóltam volna bele.

Márk is keresett. Nem is egyszer, szóval gondoltam visszahívom .

-          Hugi…

-          Kerestél…

-          Fontos volt…ugyanis Liana bejelentette,hogy terhes….

-          Ez csodálatos…- kezdtem ugrálni a szoba közepén

-          Annyira nem- húzta le a kedvem- ugyanis bár talán nem láttad,mivel a két pasid közti őrlődés minden idődet lekötötte,de válságban a kapcsolatunk. Már el is akart menni. Csak azt tudom mondani,félek,hogy nem én vagyok az apa…

Ez a hír villámcsapásként ért. Kapkodtam a levegő után és azt is éreztem,pont akkor nem voltam ott a bátyámnak,amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Önzőnek éreztem magam. Talán az is voltam. Vagy nem is csak talán. Rossz testvér. Lekötött a gyerekes választásképtelenség. Aztán eszembe jutott Ellie. Nem hagyhattam,hogy át kelljen ezt élnie. Eközben a telefon a kezemben volt és a vonal túlsó végén a testvérem hallgatta az ideges lihegésemet és a belőlem lassan kitörő sírást. A hisztiszerű hüppögés után aztán elhallgattam és csendesen sírtam tovább. Azonosítottam magam Lianaval és azt is nagyon jól tudtam,hogy valami nagyon hasonlót tettem én is. El akartam ítélni. Teljes szívemből akartam gyűlölni,de ezzel magamat is gyűlöltem volna. Így is volt. Haragudtam magamra és egyben az egész világra is. Nem volt olyan ember,akiben nem találtam hibát azokban a percekben.

-          Anne…Anne…itt vagy?

-          Igen- nyögtem végül a kagylóba

-          Most mi legyen?- szegezte nekem a kérdést

-          Beszéljétek ezt meg….Márk ezt nem lehet…a lányod nem mehet ezen keresztül….Megértetted?

-          Gondolkozz el…te ezt is eltűrnéd?Te eltűrnél mindent?Jenson megtehetné ezt?

-          Az egészen más…- vágtam rá

-          El is felejtettem,hogy pontosan olyan vagy mint Liana…

-          Ha sértegetsz leteszem…

Válaszra sem méltatott. Lecsapta a telefont. Kissé melankóliába estem. Jenson visszaért. A fotósok nem mentek el,de megunta a felesleges beszédet. Megölelt és nem is kérdezte,mi a baj. Valahogy tudta,hogy nem akarok beszélni róla. Nem is akartam eleinte. Aztán rájöttem,hogy mégis…

-          Olyan vagyok,mint Liana…- zokogtam

-          Lefeküdt valakivel?- lepődött meg

-          Márk szerint igen…terhes…

-          Te nem vagy az ugye?- merült fel benne a jogos kérdés

Elgondolkodtam,mi van ha mégis…és mi van ha nem tőle…Ezernyi kétely és gondolat futott át az agyamon.

-          Nem…- suttogtam- csak nem…

-          Így legyen….akartam kérdezni valamit,de elfelejtettem…

-          Velem is megesik…

-          Csak veled esik meg- motyogta

-          Mi?- kérdeztem vissza

-          Semmi- mosolygott0

Megcsókolt. Bemásztam az ölébe és folytattuk a csókolózást. Jó volt újra vele lenni. Jól tudtam,hogy hol az én helyem és azt is,hogy a botlásom és ez az egész eseménysorozat csak a kislányos butaságom szüleménye volt. 21 évesen nem is volt ez meglepő. Az elbizonytalanodásom minden szintje tökéletesen érthető volt. Szerettem volna elfutni. Kimenekülni a hátsó ajtón búcsú nélkül és szó nélkül. Csak menekülni a szituáció elől. De maradni is akartam. Csak bizonytalanságba sodortam magam. Szerelmem megfogta a kezemet,amikor látta,hogy a gondolataim kezdenek elkalandozni.

-          Szeretlek- súgta a fülembe

-          Veled akarok lenni…- jelentettem ki

Abban a pillanatban így is éreztem. Levettem róla a pólót és finoman elkezdtem karmolni a mellkasát. A műkörmöm finom vonalban piros csíkot hagyott a kicsit sem egyenletesre barnult férfi felsőtesten.

Csókok követték egymást. Aztán levette rólam a felsőt. Teljes tökéletesség lett úrrá rajtam. Mélyen a szemembe nézett

-          Csukd be a szemed…- mondta szinte parancsolva,de benne voltam a játékban

Egy fehér cérnát kötött az ujjamra és lecsúsztatott rajta egy gyűrűt. Ekkor már nyitva voltak a szemeim.

-          Ha veled lehetek nem kell más…Anne Dawson…légy a feleségem….és tégy a legboldogabb emberré a világon…

-          Semmit sem szeretnék jobban…de…

Elkezdtem egy új történetet...akit érdekel itt a link :))
http://nefeljakudarctol.blogspot.com/

21.rész

Egy kis közvéleménykutatás...Nagyon várom a válaszaitokat :)) Ez a rész nem a legeseménydúsabb,de remélem tetszik azért :))
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-          Megvan a megoldás…

-          Na mi az?- kérdeztem lekezelően miközben kihúztam a karom a szorításból

-          Elutazunk…csak te meg én…Wokingba…messze Sebtől és Jesstől csak mi ketten…

-          Csak mi ketten?Semmi egyéb feladat csak egymás társasága?

-          Meg egy kis munka nekem- húzta a száját

-          Tudtam…- fordítottam hátat

Visszahúzott és megcsókolt.

-          Reggel indulunk…- súgta a fülembe

Felmentem és elkezdtem pakolni. Távol a kísértéstől…?Jól hangzott. Elvégre kimozdulni jó.

A nap hátralévő részében Breanna-val telefonáltam,aki elmondta, hogy olvasott rólam egy cikket. Fenomenális…Már cikkek szólnak rólam…ez az amit nem akartam. Vacsi után kicsit összebújtunk Jenssel. Jó volt érezni,hogy nincs harag a részéről sem. Persze nem tudtam teljesen megbocsájtani a tettét,de jobban tettem ha hallgattam a történtek után.  

Reggel korán a reptérre értünk. Drágaságom elment,hogy lepakolja a csomagjainkat. Elmerültem a gondolataimban, és eközben eszembe jutottak az emlékek a teljesen átlagos utazási szokásaimról. Hirtelen mellém lépett valaki.

-          Annie…te is jössz?

-          Dave?Ugyanezt kérdezném….

-          Dolgozni megyünk…

-          Mi meg békülni…

Jens visszaért. Nem igazán szóltam hozzá az út hátralévő részén. Meg voltam sértve. Bár Jenshez nem szóltam,Dave-vel sikerült összevesznem. Nem is annyira a jelenléte idegesített,hisz nagyon kedveltem. Sokkal inkább a tény,hogy Jenson mérnöke is velünk utazik. Hiszen nekünk most kettesben kellene élveznünk az angliai napsütést. Ezen a gondolaton elkezdtem nevetni.

-          Min nevetsz?- kérdezte idegesen Dave

-          Nem rajtad…- vágtam vissza

Jens nem tudta,kit védjen,tehát inkább nem folyt bele a gyerekes marakodásba. Az út hátralevő része csendben telt. A leszállás után egy hatalmas limuzinnal mentünk a központba. Már megint ez a felhajtás. Jens Dave társaságában bement a tárgyalóba,ahová én is belestem. Mindenütt papírhalmok hevertek. Éreztem,nem 10 perc múlva lesz ennek vége. Szájtátva sétálgattam a régi autók között,amiket mind valamelyik karizmatikus egyéniség vezetett egykor. Hozzányúlni semmihez sem mertem,inkább csak mosolyogva nézegettem a kiállított ereklyéket. Egyszercsak valaki mögém lépett. Ismeretlen volt a számomra és nagyon gyors brit akcentusssal beszélt.

-          Miss Dawson? – kérdezte

-          Igen…

-          Mr. Whitmarsh hívatja az irodájába….

-          Engem?- néztem meglepve

-          Önt…-hangzott a válasz.

Hosszú folyosón mentünk végig,majd beszálltunk egy liftbe. Utazva egy emeletet megérkeztünk a csodálatosan szép iroda ijesztő fémajtajához. Az ajtón nagy névtábla állt a felirattal:

Martin Whitmarsh- csapatfőnök

Szinte levegőt sem kaptam,amikor a hölgy kinyitotta az ajtót és egy gyengéd lökéssel betessékelt.

-          Bizonyára Miss Dawson- nyújtott kezet Martin

-          I-igen- dadogtam

-          Csak nem fél tőlem kedvesem?Gondoltam Jenson feladata eltart egy darabig,hadd lássam hát ezt a csinos fiatal hölgyet,akiről mindenki csak áradozik…múltkor nem volt szerencsém…Kér egy csésze teát?

-          Köszönöm nem….

-          Ahogy gondolja….

A székre mutatott,hogy üljek le. Megtörtént. Néztem ezt a csodálatos helyet. A falakon képek,amelyek a últ McLarenes pilótapárosait ábrázolták és néhány kép a jelenlegi kettősről. A beállított képek mellett spontán képek is díszítették a falat,ami nagyon aranyos ötlet volt. Martin egy hatalmas üvegasztal mögött ült,amire idézetek voltak gravírozva:

„A csapatmunka lényege,hogy van kit hibáztatni” – ez tetszett meg a legjobban

Az idézetek mellett egy-egy mondat volt  Jenstől és  Lewistól. Belemerültem az olvasgatásba és nagyon megijedtem,amikor Martin megszólalt.

-          Gondolom sejted,hogy nem teázgatni hívtalak…a lényegre térek…

-          Csak nyugodtan. Minek húznánk az időt?- szóltam vissza amiért hirtelen nagyon szégyelltem magam

-          Jens az életével is játszhat egy futamon. Ezzel gondolom tisztában vagy…

Azon gondolkodtam,hogy lett a magázásból hirtelen tegezés. (bár tudom,hogy az angolban nincs külön szó rá anyanyelvieknél tapasztaltam,hogy van különbség…)

-          Tehát elvárom,hogy futamok előtt,de még jobb ha az egész versenyhétvége alatt nem teszed ki olyan helyzetnek,ami esetleg felidegesítheti…- folytatta szigorúan

-          Jól tudom,hogy ez nem játék- sütöttem le a szemem

-          Na jó…azért ennyire félni sem kell,nem bántok senkit- enyhült meg

Hosszasan beszélgettünk,de semmi kedvem nem volt kitárulkozni. Talán az volt az oka,hogy vaj volt a fülem mögött. Nagyon lassan telt az idő,de végre megcsörrent a telefon. Martin titkárnője jelezte,hogy  a tárgyalásnak vége, a mérnökök leadnák a papírokat,Jens pedig visszakérne engem. Hatalmas kő esett le a szívemről,mivel épp előjött a másik pasi téma köztünk.

Kimentem Jenshez,aki elkísért a kávéház-részlegre,ahol együtt megittunk egy cappuchinot. Romantikus volt a pillanat és nagyon boldoggá tett ,hogy kedves volt velem,kedvesebb,mint valaha.

-          Bocsi a vallatásért- fogta meg a kezem az asztalon

-          Ugyan…jól éreztem magam- füllentettem

-          Akkor jó- adott egy puszit a számra

Elindultunk a szállodába. Nagyon furcsa volt nekem Jenson. Mintha készülne valamire. Valami furcsára,valami nagy lépésre. Kicsit féltem is. 

20. rész

Most ilyen gyorsan jött a folytatás...csak mert szeretlek titeket :)) <3
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Újraépíteni a bizalmat…Nem vagyok érzelmi kőműves…Nem tudok építeni,csak rombolni. Az az  én terepem. A közösen felépített csodát egyetlen mozdulattal lerombolni. Mi ez egyáltalán? Szakítás? Vagy csak egy vita,amin hamarosan túlleszünk? Hogyan reagáljak? Mosolyogjak? Kezdjek el zokogni? Könyörögjek,hogy ne tegye ezt velem? Mi lenne a helyes  és mi az elvárható? Mit akar? Mit tegyek?

Már fogalmam sem volt róla,hová tartunk. Hisz azt hittem a kezemet fogja megkérni. Ehelyett ott álltam a lakás ajtajában arra várva,hogy valaki kimentsen innen. A bőröndjeimet egyedül cipeltem át a vendégszobába aztán lefeküdtem. Délelőtt hívtam segítséget. Egy pasi mégiscsak jobban átlátja,mit akar egy másik pasi elérni egy mondattal. Jaime száma már gyorshívón volt. Számoltam,hányszor csörög a telefon,mire felveszi…1…2…

-          Igen?- szólt bele rámhozva a szívbajt

-          Találkoznunk kellene…szükségem van rád…

-          Figyelj…még itt vagyok a szimulátorszobában,de 10 percen belül ott tudok lenni…

-          Majd én eléd megyek- javasoltam

-          Ha őszinte akarok lenni,az lenne a legjobb

-          10 perc és ott vagyok…

-          Várlak Annie

Letettük a telefont és kocsiba ültem,hogy időben odaérjek. A bejáratnál várt rám fülig érő szájjal. Persze amikor meghallotta mi történt, már nem annyira volt vidám.

-          Nem értem Jenst…komolyan…miért ennyire szűklátókörű?Azt nem látja hogy megőrülsz érte?

-          Nem tudom már mit lát. Azt hiszem csak azt amit akar…

-          Egyébként milyen a szád?

-          Basszus nem sminkeltem rá…

Elmeséltem neki a történetet. Persze nevetett rajta,de így utólag már számomra is vicces volt a dolog. Megittunk egy jó erős kávét és végre mosolyogtam. Elmentük vásárolgatni. Próbálgattam a ruhákat Jaime pedig helyeselt,ha jól állt és rázta a fejét ha nem annyira. Egy csapásra el is felejtettem,mi is volt a baj. Aztán válogattunk ruhákat egymásnak és fotózkodtunk a vicces szettekben.

-          Asszem ez megy Twitterre- nevetett

-          Hát…jó menjen csak…

Már jócskán sötétedett,amikor megérkeztem a kocsifeljáróra. A konyhában égett a villany,de a hálónkban is. Bedugtam a kulcsot s szép lassan fordítottam el. Talán féltem attól,ami odabent vár. Valami hatalmas hangzavar jött az emeletről. A konyhaasztalon két teáscsésze és egy női táska hevert és a levegőt átjárta a Chanell parfüm illata. Jól ismertem az illatot,de szinte biztos voltam abban,hogy nem Breanna a váratlan vendég. Levettem a cipőm és szép lassan felsétáltam. A sarokban bújtam meg és amit láttam nagyon szíven ütött. Jessy nevetgélt Jens mellett ülve az ágyon. Nem mertem bemenni csak sarkon fordultam és elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőn. Hallottam ugyan hogy Jenson lekiabál:

„Anne te vagy az?”

De válasz nélkül kirohantam a bejárati ajtón. Beültem az autóba és ahhoz az emberhez hajtottam,akire jelen esetben a legesleginkább haragudni volt okom. Sírva kopogtam be Sebhez. Elmeséltem,mi a helyzet és megkérdeztem,maradhatok-e éjjelre.

-          Ez csak természetes- felelte

Szép sorjában végigkóstoltam az összes létező alkoholos italt a pultról. Nem volt túl nagy választék,de akadt iható köztük. Pezsgő is. Amit nekem ugyebár nagyon nem kéne. Mégis megittam egy egész üveggel egyedül. Seb is bekapcsolódott és már egyikünk sem volt józan. A szemembe nézett. Mindenemet átjárta az a fura érzés.

-          Azt hiszem,valami jár neked- mondtam huncut mosollyal

-          Éspedig? – nézett értetlenül

-          Én- mosolyogtam és levettem a felsőm

-          Teljesen biztos vagy benne?Én nem hiszem,hogy kéne…komolyan…ígéretet tettem Jensnek…

-          Azzal az ígérettel már nem mész sokra…és ne mondd,hogy nem tetszik,amit látsz…

-          Nem mondtam…de azt tudnod kell,hogy én nem szeretlek…kívánlak és ennyi…ennek semmi köze a szerelemhez,Jens viszont tiszta szívéből szeret…

-          Befognád végre a szád?- tettem a tenyerem a lepénylesőjére aztán elvettem és megcsókoltam

Ettől kezdve nem volt megállás. Az alkohol teljesen elvette az eszem. Reggel arra ébredtem,hogy fázom. Ismertem ezt az érzést. Csukva volt a szemem és nem nagyon voltam képben hol vagyok és kivel.

-          Szeretlek Jens- suttogtam

-          Hát ez az,hogy őt szereted…szóval menj szépen haza és beszéljétek ezt meg

-          Bocsáss meg….ez oltári ciki…

-          Semmi baj…túlélem…legalább jó volt?

-          Aha…- hazudtam. Valójában nem is emlékeztem rá.

-          Jobb,mint vele?- folytatta a kíváncsiskodást

-          Úrinő vagyok…- ütöttem meg a párnával aztán elkezdtem öltözni

Nagyjából dél lehetett,mire hazaértem. Jens már nagyon várt. Tudta,hogy én voltam otthon az este. Nem hisztiztem,nem nyafogtam csak beültem az ölébe. Nem voltam szent…kicsit sem…

-          El kell mondanom valamit…- nézett rám

-          Mi történt?

-          Tegnap Jessica itt járt…iszogattunk és nosztalgiáztunk…és hát…

-          Értem

Nem akartam,de könnyek szöktek a szemembe. Részben a bűntudat könnyei,részben a csalódottságé. Nem mertem a szemébe nézni Seb miatt.

-          Sajnálom…össze voltam zavarodva…őszintén szólva még mindig össze vagyok…- mentegetőzött

-          Én is megtettem…- sütöttem le a szemem

-          Na szép….

-          Na mi az?Neked szabad nekem nem?- álltam fel az öléből

-          Nem erről van szó….- nyúlt utánam- szeretlek,hiszen tudod…csak ebből látszik mennyire gyerekes vagy…

-          Ne nevezz gyerekesnek…

-          Gyere vissza  a közös ágyunkba…

-          Abba ahol Jessyvel hemperegtél?Kösz nem…

Felállt és megfogta a karom. Erősen szorított,hogy ne tudjak menekülni és azt mondta:

19.rész

Szeretnék előszöris köszönetet mondani mindenkinek aki kommentel, vagy szimplán csak olvassa a történetet, vagy legalább szavaz. Sokat jelent nekem,hogy tetszik nektek amit csinálok :)) Puszi nektek :)) És akkor folytassuk :))
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-          Nem érdekel Anne…Kicsit sem…

-          Kérlek hallgass meg…

-          Akkor mondd…

-          Nem tudom mit hallottál,de el kell mondanom,mi történt valójában…Csókolóztunk….Össze voltam zavarodva és nem tudtam,mit teszek…

-          Aztán meg kényelmesen elhelyezkedtél az ágyában,vagy a szőnyegen vagy tudom is én…

-          Ez nem igaz….

-          Most is úgy hazudsz,mint amikor hazamentél,mert fájt a fejed?Nem egyszer hazudtál a szemembe…rengetegszer…egy ribanc vagy…- ordította

-          Igazad van az vagyok-súgtam- de esküszöm neked az életemre,hogy soha nem feküdtem le Sebastiannal…

-          Akkor miért mondta?- vett vissza a hangerőből.

-          Van valaki,aki mindent tud a szituról…Jaime be van avatva mindenbe…kérdezd őt…

-          Hazudna érted….- vetette oda

Odasétáltam és hozzábújtam. Próbált eltolni,de az alkohol miatt az egyensúlya nem volt az igazi,így nem ment neki. Kapaszkodtam belé és közben a nyakát csókolgattam. Szépen lassan megnyugodott és már nem próbálta kivonni magát az ölelésből. Hinni kezdett nekem azt hiszem.

-          Meg kellett próbálnom és megpróbáltam, de nem akarok többé mást csak téged. Még csak akarni sem akarok többé mást,csak téged esküszöm neked…- mondtam remegő hangon

-          Ezek szerint hazugság volt a történet fele?

-          Az volt. Amióta megismertelek senki mással nem feküdtem le erre megesküszöm neked…

-          Elhiszem….

Ekkor elindult az ajtó felé. Nagyon ideges volt,ezért nem hagyhattam,hogy egyedül menjen. Titkon attól féltem,hogy Sebhez megyünk. Ez a félelmem pedig be is igazolódott. Kopogás gyanánt ököllel ütötte az ajtót,ami engem nagyon megijesztett. Soha nem láttam még ilyesmit a szemében. Szabályosan féltem attól az embertől,akiről azt gondoltam, a légynek sem tudna ártani. Az arca vörös volt,a szemei pedig szinte égtek. Próbáltam megnyugtatni.

-          Jens…- simogattam meg a vállát- kérlek nyugodj meg

-          Nem akarlak bántani szóval kérlek ezt most ne- lökte le  a kezem a válláról

Seb ajtót nyitott. Az egyik felem azt mondta „végre”,mivel nem kellett kettesben lennem azzal az emberrel,aki fogalmam sem volt,mit csinált az én szerelmemmel,de ellopta a testét ez egészen biztos volt akkor számomra. A másik felem viszont azt ordította: „Jaj ne!!”

Annak a felemnek lett igaza,amelyik félt ettől a találkozástól. Köszönés helyett Jens egy hatalmasat húzott be Sebnek,aki a hirtelen jött és elég erőteljes ütés hatására a földre zuhant.

-          Állj fel te szemét- kiabálta magából kikelve Jenson

-          Mi bajod van?- értetlenkedett Seb miközben feltápászkodott

-          Fiúk ezt nem kéne…igazán nem…- léptem közéjük gondolkodás nélkül.

Gondolkodni viszont néha nem árt. A higgadt és precíz angol úriember ugyanis már szépen kiszámolta egy újabb ütés ívét,és mire észrevette,hogy már ott állok,a kezét már nem tudta megállítani. Amikor megütött azzal a lendülettel estem össze. Mindketten odaugrottak, hogy segítsenek. Persze ezzel már nem mentem sokra. Éreztem,ahogy a vér lassan kicsordul a szám sarkában és folyik végig az államon. Közben persze jutott a számba is. Az ízétől kirázott a hideg. Iszonyatos fájdalmat éreztem. Jens felemelt és a kanapéra fektetett. Seb hozott némi jeget,közben pedig a saját vérét törölte bele a melegítője ujjába. Abban a percben a  saját fájdalma nem érdekelte. Nagy nehezen magamhoz tértem az ámulatból és felfogtam,mi is történt velem. Sírni kezdtem. Jenson magához ölelt így próbálva nyugtatni. Egyből kijózanította ez a váratlan esemény. Az ezüstszínű McLarenes pólóját viselte,mivel munkából jött éppen,amikor meghallotta a félig igaz híreket. A vérem vörösre színezte a vállát.

-          Bocsáss meg- suttogta a fülembe

-          Aha- mondtam azt a szót,aminek a kimondása a legkevesebb fájdalmat okozta,de ami kifejezte,hogy nem haragszom.

A német is visszaért és az arcomra helyezte a jeget. Nagyon nagy fájdalmat okozott ezzel,de tudtam,hosszú távon ettől lesz majd jobb. Közös megegyezésre arra jutottak,hogy pihennem kell. Seb hozott takarót én pedig becsuktam a szemem. Úgy tettem,mint aki alszik,de a fülem nyitva volt és készen álltam újra közéjük ugrani,amennyiben szükséges. De nem volt. Higgadtan kezdtek beszélgetni. Aztán egyre hangosabb sértések hagyták el a szájukat,de nem ütötte meg egyik sem a másikat. Sebastian szépen elmesélte,mit is érez irántam és hogy ezt mi váltotta ki. Jenson nyugodtan hallgatta,mintha nem is a barátnőjéről lett volna szó.

-          Nem szeretheted Őt…- zárta le végül

-          Miért?- kérdezett vissza a germán

-          Mert feleségül akarom venni  és azt akarom,hogy te légy a tanúm…

-          Mi?

Seb mintha csak a számból vette volna ki a szót. Feleségül venni?Engem? Ezek után? Megcsaltam és megaláztam… Ez az ember tényleg szeret… Meg sem érdemlem…. Mit tegyek most? Cikáztak a fejemben a gondolatok,miközben tettetnem kellett az alvást. De nem ment tovább. Úgy tettem,mint aki éppen ébredezik. Lassan nyitottam ki a szemem és próbáltam olyan arcot vágni,mintha nem észleltem volna semmit a beszélgetésből. Úgy hallgattak el,mintha legalábbis hadititokról lett volna szó. Seb együttérzően veregette meg Jens vállát és a szemébe nézve ennyit mondott:

-          Sajnálom…

-          Én is… mármint azt az izét ott az arcodon…

-          Ha gondoljátok,eltüntetem. Egy kis alapozó csodákra képes,nekem elhihetitek- ajánlottam fel mosolyogva

Egyszerre néztek rám és mindkettejük szeméből az volt kiolvasható, hogy a mosolyom igazán nem illik a szituációhoz.

-          Elfogadom a segítséget…- nézett a szemembe Seb- persze csak ha nincs ellenedre haver…

-          Sokminden van ellenemre…de ez nem- mosolyodott el Jens

Hazaindultunk. A taxiban azonban valami olyat mondott,amit a Sebastian házában hallottak alapján nem hittem el. Valami egészen másra számítottam. Rám nézett megfogta a kezem és a következő szavak hagyták el a száját:

-          Anne Dawson…minden bizalmamat elveszítetted itt és most…ahhoz,hogy ezt újraépítsd,időre lesz szükség és amíg ez az idő tart,aludjunk külön szobában…

Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem jött ki hang a számon. Szinte hallottam a csörömpölését annak,ahogy összeomlik bennem egy világ….