21.rész

Egy kis közvéleménykutatás...Nagyon várom a válaszaitokat :)) Ez a rész nem a legeseménydúsabb,de remélem tetszik azért :))
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-          Megvan a megoldás…

-          Na mi az?- kérdeztem lekezelően miközben kihúztam a karom a szorításból

-          Elutazunk…csak te meg én…Wokingba…messze Sebtől és Jesstől csak mi ketten…

-          Csak mi ketten?Semmi egyéb feladat csak egymás társasága?

-          Meg egy kis munka nekem- húzta a száját

-          Tudtam…- fordítottam hátat

Visszahúzott és megcsókolt.

-          Reggel indulunk…- súgta a fülembe

Felmentem és elkezdtem pakolni. Távol a kísértéstől…?Jól hangzott. Elvégre kimozdulni jó.

A nap hátralévő részében Breanna-val telefonáltam,aki elmondta, hogy olvasott rólam egy cikket. Fenomenális…Már cikkek szólnak rólam…ez az amit nem akartam. Vacsi után kicsit összebújtunk Jenssel. Jó volt érezni,hogy nincs harag a részéről sem. Persze nem tudtam teljesen megbocsájtani a tettét,de jobban tettem ha hallgattam a történtek után.  

Reggel korán a reptérre értünk. Drágaságom elment,hogy lepakolja a csomagjainkat. Elmerültem a gondolataimban, és eközben eszembe jutottak az emlékek a teljesen átlagos utazási szokásaimról. Hirtelen mellém lépett valaki.

-          Annie…te is jössz?

-          Dave?Ugyanezt kérdezném….

-          Dolgozni megyünk…

-          Mi meg békülni…

Jens visszaért. Nem igazán szóltam hozzá az út hátralévő részén. Meg voltam sértve. Bár Jenshez nem szóltam,Dave-vel sikerült összevesznem. Nem is annyira a jelenléte idegesített,hisz nagyon kedveltem. Sokkal inkább a tény,hogy Jenson mérnöke is velünk utazik. Hiszen nekünk most kettesben kellene élveznünk az angliai napsütést. Ezen a gondolaton elkezdtem nevetni.

-          Min nevetsz?- kérdezte idegesen Dave

-          Nem rajtad…- vágtam vissza

Jens nem tudta,kit védjen,tehát inkább nem folyt bele a gyerekes marakodásba. Az út hátralevő része csendben telt. A leszállás után egy hatalmas limuzinnal mentünk a központba. Már megint ez a felhajtás. Jens Dave társaságában bement a tárgyalóba,ahová én is belestem. Mindenütt papírhalmok hevertek. Éreztem,nem 10 perc múlva lesz ennek vége. Szájtátva sétálgattam a régi autók között,amiket mind valamelyik karizmatikus egyéniség vezetett egykor. Hozzányúlni semmihez sem mertem,inkább csak mosolyogva nézegettem a kiállított ereklyéket. Egyszercsak valaki mögém lépett. Ismeretlen volt a számomra és nagyon gyors brit akcentusssal beszélt.

-          Miss Dawson? – kérdezte

-          Igen…

-          Mr. Whitmarsh hívatja az irodájába….

-          Engem?- néztem meglepve

-          Önt…-hangzott a válasz.

Hosszú folyosón mentünk végig,majd beszálltunk egy liftbe. Utazva egy emeletet megérkeztünk a csodálatosan szép iroda ijesztő fémajtajához. Az ajtón nagy névtábla állt a felirattal:

Martin Whitmarsh- csapatfőnök

Szinte levegőt sem kaptam,amikor a hölgy kinyitotta az ajtót és egy gyengéd lökéssel betessékelt.

-          Bizonyára Miss Dawson- nyújtott kezet Martin

-          I-igen- dadogtam

-          Csak nem fél tőlem kedvesem?Gondoltam Jenson feladata eltart egy darabig,hadd lássam hát ezt a csinos fiatal hölgyet,akiről mindenki csak áradozik…múltkor nem volt szerencsém…Kér egy csésze teát?

-          Köszönöm nem….

-          Ahogy gondolja….

A székre mutatott,hogy üljek le. Megtörtént. Néztem ezt a csodálatos helyet. A falakon képek,amelyek a últ McLarenes pilótapárosait ábrázolták és néhány kép a jelenlegi kettősről. A beállított képek mellett spontán képek is díszítették a falat,ami nagyon aranyos ötlet volt. Martin egy hatalmas üvegasztal mögött ült,amire idézetek voltak gravírozva:

„A csapatmunka lényege,hogy van kit hibáztatni” – ez tetszett meg a legjobban

Az idézetek mellett egy-egy mondat volt  Jenstől és  Lewistól. Belemerültem az olvasgatásba és nagyon megijedtem,amikor Martin megszólalt.

-          Gondolom sejted,hogy nem teázgatni hívtalak…a lényegre térek…

-          Csak nyugodtan. Minek húznánk az időt?- szóltam vissza amiért hirtelen nagyon szégyelltem magam

-          Jens az életével is játszhat egy futamon. Ezzel gondolom tisztában vagy…

Azon gondolkodtam,hogy lett a magázásból hirtelen tegezés. (bár tudom,hogy az angolban nincs külön szó rá anyanyelvieknél tapasztaltam,hogy van különbség…)

-          Tehát elvárom,hogy futamok előtt,de még jobb ha az egész versenyhétvége alatt nem teszed ki olyan helyzetnek,ami esetleg felidegesítheti…- folytatta szigorúan

-          Jól tudom,hogy ez nem játék- sütöttem le a szemem

-          Na jó…azért ennyire félni sem kell,nem bántok senkit- enyhült meg

Hosszasan beszélgettünk,de semmi kedvem nem volt kitárulkozni. Talán az volt az oka,hogy vaj volt a fülem mögött. Nagyon lassan telt az idő,de végre megcsörrent a telefon. Martin titkárnője jelezte,hogy  a tárgyalásnak vége, a mérnökök leadnák a papírokat,Jens pedig visszakérne engem. Hatalmas kő esett le a szívemről,mivel épp előjött a másik pasi téma köztünk.

Kimentem Jenshez,aki elkísért a kávéház-részlegre,ahol együtt megittunk egy cappuchinot. Romantikus volt a pillanat és nagyon boldoggá tett ,hogy kedves volt velem,kedvesebb,mint valaha.

-          Bocsi a vallatásért- fogta meg a kezem az asztalon

-          Ugyan…jól éreztem magam- füllentettem

-          Akkor jó- adott egy puszit a számra

Elindultunk a szállodába. Nagyon furcsa volt nekem Jenson. Mintha készülne valamire. Valami furcsára,valami nagy lépésre. Kicsit féltem is.