20. rész

Most ilyen gyorsan jött a folytatás...csak mert szeretlek titeket :)) <3
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Újraépíteni a bizalmat…Nem vagyok érzelmi kőműves…Nem tudok építeni,csak rombolni. Az az  én terepem. A közösen felépített csodát egyetlen mozdulattal lerombolni. Mi ez egyáltalán? Szakítás? Vagy csak egy vita,amin hamarosan túlleszünk? Hogyan reagáljak? Mosolyogjak? Kezdjek el zokogni? Könyörögjek,hogy ne tegye ezt velem? Mi lenne a helyes  és mi az elvárható? Mit akar? Mit tegyek?

Már fogalmam sem volt róla,hová tartunk. Hisz azt hittem a kezemet fogja megkérni. Ehelyett ott álltam a lakás ajtajában arra várva,hogy valaki kimentsen innen. A bőröndjeimet egyedül cipeltem át a vendégszobába aztán lefeküdtem. Délelőtt hívtam segítséget. Egy pasi mégiscsak jobban átlátja,mit akar egy másik pasi elérni egy mondattal. Jaime száma már gyorshívón volt. Számoltam,hányszor csörög a telefon,mire felveszi…1…2…

-          Igen?- szólt bele rámhozva a szívbajt

-          Találkoznunk kellene…szükségem van rád…

-          Figyelj…még itt vagyok a szimulátorszobában,de 10 percen belül ott tudok lenni…

-          Majd én eléd megyek- javasoltam

-          Ha őszinte akarok lenni,az lenne a legjobb

-          10 perc és ott vagyok…

-          Várlak Annie

Letettük a telefont és kocsiba ültem,hogy időben odaérjek. A bejáratnál várt rám fülig érő szájjal. Persze amikor meghallotta mi történt, már nem annyira volt vidám.

-          Nem értem Jenst…komolyan…miért ennyire szűklátókörű?Azt nem látja hogy megőrülsz érte?

-          Nem tudom már mit lát. Azt hiszem csak azt amit akar…

-          Egyébként milyen a szád?

-          Basszus nem sminkeltem rá…

Elmeséltem neki a történetet. Persze nevetett rajta,de így utólag már számomra is vicces volt a dolog. Megittunk egy jó erős kávét és végre mosolyogtam. Elmentük vásárolgatni. Próbálgattam a ruhákat Jaime pedig helyeselt,ha jól állt és rázta a fejét ha nem annyira. Egy csapásra el is felejtettem,mi is volt a baj. Aztán válogattunk ruhákat egymásnak és fotózkodtunk a vicces szettekben.

-          Asszem ez megy Twitterre- nevetett

-          Hát…jó menjen csak…

Már jócskán sötétedett,amikor megérkeztem a kocsifeljáróra. A konyhában égett a villany,de a hálónkban is. Bedugtam a kulcsot s szép lassan fordítottam el. Talán féltem attól,ami odabent vár. Valami hatalmas hangzavar jött az emeletről. A konyhaasztalon két teáscsésze és egy női táska hevert és a levegőt átjárta a Chanell parfüm illata. Jól ismertem az illatot,de szinte biztos voltam abban,hogy nem Breanna a váratlan vendég. Levettem a cipőm és szép lassan felsétáltam. A sarokban bújtam meg és amit láttam nagyon szíven ütött. Jessy nevetgélt Jens mellett ülve az ágyon. Nem mertem bemenni csak sarkon fordultam és elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőn. Hallottam ugyan hogy Jenson lekiabál:

„Anne te vagy az?”

De válasz nélkül kirohantam a bejárati ajtón. Beültem az autóba és ahhoz az emberhez hajtottam,akire jelen esetben a legesleginkább haragudni volt okom. Sírva kopogtam be Sebhez. Elmeséltem,mi a helyzet és megkérdeztem,maradhatok-e éjjelre.

-          Ez csak természetes- felelte

Szép sorjában végigkóstoltam az összes létező alkoholos italt a pultról. Nem volt túl nagy választék,de akadt iható köztük. Pezsgő is. Amit nekem ugyebár nagyon nem kéne. Mégis megittam egy egész üveggel egyedül. Seb is bekapcsolódott és már egyikünk sem volt józan. A szemembe nézett. Mindenemet átjárta az a fura érzés.

-          Azt hiszem,valami jár neked- mondtam huncut mosollyal

-          Éspedig? – nézett értetlenül

-          Én- mosolyogtam és levettem a felsőm

-          Teljesen biztos vagy benne?Én nem hiszem,hogy kéne…komolyan…ígéretet tettem Jensnek…

-          Azzal az ígérettel már nem mész sokra…és ne mondd,hogy nem tetszik,amit látsz…

-          Nem mondtam…de azt tudnod kell,hogy én nem szeretlek…kívánlak és ennyi…ennek semmi köze a szerelemhez,Jens viszont tiszta szívéből szeret…

-          Befognád végre a szád?- tettem a tenyerem a lepénylesőjére aztán elvettem és megcsókoltam

Ettől kezdve nem volt megállás. Az alkohol teljesen elvette az eszem. Reggel arra ébredtem,hogy fázom. Ismertem ezt az érzést. Csukva volt a szemem és nem nagyon voltam képben hol vagyok és kivel.

-          Szeretlek Jens- suttogtam

-          Hát ez az,hogy őt szereted…szóval menj szépen haza és beszéljétek ezt meg

-          Bocsáss meg….ez oltári ciki…

-          Semmi baj…túlélem…legalább jó volt?

-          Aha…- hazudtam. Valójában nem is emlékeztem rá.

-          Jobb,mint vele?- folytatta a kíváncsiskodást

-          Úrinő vagyok…- ütöttem meg a párnával aztán elkezdtem öltözni

Nagyjából dél lehetett,mire hazaértem. Jens már nagyon várt. Tudta,hogy én voltam otthon az este. Nem hisztiztem,nem nyafogtam csak beültem az ölébe. Nem voltam szent…kicsit sem…

-          El kell mondanom valamit…- nézett rám

-          Mi történt?

-          Tegnap Jessica itt járt…iszogattunk és nosztalgiáztunk…és hát…

-          Értem

Nem akartam,de könnyek szöktek a szemembe. Részben a bűntudat könnyei,részben a csalódottságé. Nem mertem a szemébe nézni Seb miatt.

-          Sajnálom…össze voltam zavarodva…őszintén szólva még mindig össze vagyok…- mentegetőzött

-          Én is megtettem…- sütöttem le a szemem

-          Na szép….

-          Na mi az?Neked szabad nekem nem?- álltam fel az öléből

-          Nem erről van szó….- nyúlt utánam- szeretlek,hiszen tudod…csak ebből látszik mennyire gyerekes vagy…

-          Ne nevezz gyerekesnek…

-          Gyere vissza  a közös ágyunkba…

-          Abba ahol Jessyvel hemperegtél?Kösz nem…

Felállt és megfogta a karom. Erősen szorított,hogy ne tudjak menekülni és azt mondta: