----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szép lassan eltelt az az 5 hónap. Az utolsó napok stresszes szituációi kicsúcsosodtak az esküvő napjának reggelén. 4-kor keltem,bár ironikus,hogy keltem,mivel egy percet sem aludtam. Fél 6 táján hajcsavarókkal a fejemen,de még melegítőben ültem és iszogattam a tejeskávémat. Közben az e-mailek közt kerestem a visszaigazolásokat a virágokról,a templomról és minden egyébről. Azt akartam,hogy minden tökéletes legyen. Nem is annyira magam miatt,mint a meghívott vendégeim miatt,akik egytől egyig a tökéletes kiszolgáláshoz szoktak.
Aztán később csak ültem és néztem magam elé. Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Kicsit sem voltam biztos benne,hogy képes leszek végigcsinálni. Erre vágytam és mégis rettegtem a pillanattól,amikor Seb szemébe kell néznem az oltárnál. Mert hát ez elkerülhetetlen volt,hisz Jens mellett állt. Breanna végig mellettem volt. Szükségem is volt a támogatására. Már jópár órája talpon voltam,amikor SMS-t kaptam Jenstől:
„Jó reggelt Édesem. Hívj fel,ha lesz 5 perced. Már csak órák kérdése…remélem izgulsz már”
- Mi az,hogy jó reggelt…? Ő lehet hogy most kelt,de én nem…- nyafogtam
- Nyugi már Annie…utoljára az államvizsgádon voltál ennyire ideges…
- Szeret engem?-néztem fel barátnőmre
- Igen…
- Nem érdemlem meg…- sütöttem le a szemem és próbáltam koncentrálni,hogy a sminkem ne folyjon el –válaszolok az üzenetre
„ Szia Bajnok. Hívni foglak,de rengeteg a dolgom. Nagyon félek…de szeretlek ezt soha ne felejtsd el….”
Épp az utolsó simításokat végezte rajtam a sminkes és már a hajam is közeledett a készhez. Valami angol szokás szerint Sebnek kellett áthoznia egy üzenetet. Jens vicces akart lenni,így egy üveg pezsgőt küldetett. Seb belépett a szobába. Kopogott ugyan,de nem várta meg a választ.
- Wow…még félig készen is gyönyörű vagy- mondta miközben puszit nyomott az arcomra
- Köszi- mondtam odabújva hozzá- miért jöttél?
- Üzenetet hoztam…állítólag szokás…
- Olvastam ilyesmit…és mit küldött ez a jó ember?
- Pezsgőt- nyújtotta át az üveget
- Köszi…
- Annyira csodálatos vagy…komolyan mondom…
- Jobb ha mész…- toltam kifelé
Elment én pedig felbontottam a pezsgőt és Ellie kivételével minden koszorúslányomnak töltöttem egy pohárral. Megittuk,majd rám adták a ruhát.
- Most mindenki hagyjon magamra…kivéve Bree…
- Maradok- mosolygott rám bíztatóan Breanna
Kettesben maradtunk.
- Na?- kérdeztem miközben körbe fordultam
- Eszembe jutott az a kislány, aki voltál, Anne. Azt sem bánnám, ha olyan maradtál volna, a furcsaságaiddal egyetemben. Felnőttél, és most el is mész; magas lettél és elegáns, és valahogy olyan... más ebben a ruhában, mintha... már nem is tartoznál hozzám... és ahogy ezt végiggondoltam, olyan magányérzetem lett…de ugyanakkor csodálatosan nézel ki
- Breanna, én semmit sem változtam, vagyis lényegében nem. Sokat csiszolódtam és fejlődtem, de az igazi énem, idebent, az ugyanaz maradt. Mindegy, hova kerülök vagy a külsőm mennyit változik, a szívemben mindig is az a kis Anne maradok, aki veled nőtt fel és aki nagyon szeret...- öleltem meg- de ha miattad elfolyik a sminkem kinyírlak...
Megérkezett apa,hogy szóljon,ideje indulni.
- Azonnal…-mondtam- csak még egy mondat….
- Rendben van- csukta be az ajtót
- Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem- fordultam vissza Breannahoz- néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak…
- Így vagy tökéletes Minnie Annie…de jobb ha kisétálsz azon az ajtón és végigcsinálod életed legszebb eseményét…
- Hát akkor…showtime…
Apa oldalán sétáltam át a templom bejáratáig. Elmondta,mennyire büszke rám,mennyire szeret és mennyire sajnálja,ami az elmúlt 5 évben történt. Bár nem volt minden elintézve,nem a dacoskodásnak volt itt az ideje. Aztán elindult a nászinduló. Az arcomra erőltettem egy mosolyt és reméltem,hogy nem látszik mennyire ideges vagyok. Aztán az széksorok közti út végén megláttam Jenst. Mosolygott rám és láttam,hogy azt suttogja: Maradj velem… 2 nappal korábban a sétánkon azt mondta,nem lesz ott senki,csak mi ketten…ha a szemébe nézek így fogom érezni,és valóban.
Jens szemszöge:
A másodpercmutató kattogva lépked az órámon. Hangosan emlékeztet rá,milyen lassan tud Ő vonulni,ha úgy van kedve,és amikor várok,amikor rá várok,mindig így csinál. Csak két percről van szó,míg ideér,mégis a világ teremtésére is elegendőnek tűnik közben. Annyira várom,hogy ideérjen végre. Seb az előbb az öltözőben azt ígérte,hogy próbál örülni a boldogságomnak,és azt hiszem hiszek neki…
Anne szemszöge:
Apa áttette a kezem Sebébe,aki pedig Jensébe. Ahogy ezt szokás. Csakhogy Seb valahogy úgy fogta meg a kezem,hogy elbizonytalanított. Megkezdődött a szertartás.
- Kijelented-e Anne Dawson,hogy az itt melletted álló Sir Jenson Alexander Lyons Buttont szereted,tiszteled,kitartasz-e mellette jóban-rosszban,egészségben és betegségben,megajándékozod-e szerelmetek gyümölcseivel és hű felesége leszel-e míg a halál el nem választ Benneteket egymástól?
Seb szemébe néztem,aki szomorúan nézett engem. Aztán Jensre ,aki olyan várakozón nézett.
- Igen- böktem ki végül
- Kijelented-e Sir Jenson Alexander Lyons Button,hogy az itt melletted álló Anne Dawsont szereted,tiszteled,kitartasz-e mellette jóban-rosszban,egészségben és betegségben,anyagi biztonságot és szeretet nyújtva neki és a gyermekeiteknek,hű férj leszel-e míg a halál el nem választ Benneteket egymástól?
Amikor megláttam,hogy Jessicára néz,nagyon megijedtem. Persze nekem szabad neki nem bizonytalankodni…de akkor is rémisztő volt…
- Igen- nézett aztán határozottan a szemembe.
A pap olvasta a példabeszédet én pedig halkan súgtam Jensnek:
- Bizonytalan voltál…
- Ahogy te is…- felelte- igazából csak gondolkoztam mire mondok nemet az igennel…
- Értem…én pedig csak megnéztem,Sebbel minden rendben van-e…
- Nem kérlek számon…
- Most pedig jöjjenek az általatok megírt eskük- vágott közbe a pap
- Nem készültem valami nagy beszéddel- kezdett bele Jens- csak elmondom,mit érzek…Ígérhetném, hogy szeretni és tisztelni foglak, hogy veled leszek betegségben és egészségben, mondhatnám, míg a halál el nem választ, de nem fogom. Ilyeneket csak az optimista párok mondanak. Én nem vagyok optimista, és nem is reménykedem, én elszánt vagyok, szikla szilárd. Egy dolog biztos: te vagy a társam, a szerelmem, és a legjobb barátom. A szívem, az én szívem érted dobog, és ezen a napon, az esküvőnk napján egyet ígérhetek: megígérem, hogy a szívemet átnyújtom neked, neked adom magam. Minden pole—pozícióban és győzelemben ezentúl magabiztos férjként állok,aki imádja a feleségét. Ha ennyivel beéred,én vagyok a te embered.
- Ne…sírni fogok Életem…az enyém feleennyire sem jó…Tehát…Bár már saját életem volt,amikor megismertelek,mégis azt hiszem,most nőttem fel igazán. Felnőttem egy kapcsolathoz. Ahhoz,hogy konyhatündér és szexistennő legyek egyben. Egyedül csinálok mindent. Teljesen egyedül vagyok háziasszony és támogatlak Téged. A sikeres férfit. Támogatlak,mert vannak nehéz időszakok. Ha épp nem jön össze egy verseny,vagy amikor stresszelsz valami értelmetlen apróság miatt. Nem lehet,hogy rossz napom legyen vagy gyenge legyek,hisz az újságírók mindenhol ott vannak. Mégis imádom ezt,mert ez azt jelenti,hogy veled vagyok. A tiéd testestül lelkestül. Emlékszem,amikor tegnapelőtt sétáltunk. Meséltél a szüleidről és arról,hogy mit tettek,ami boldoggá tett és mit ami szomorúvá. Én pedig a legboldogabb vagyok,hogy megnyíltál. Mindig óvni és védelmezni fogom a lelked és tudom,hogy te ugyanezt teszed velem és a gyermekeinkkel. Szeretlek Téged.
- Köszönjük…jöhetnek a gyűrűk.
Felhúztuk egymás ujjára a gyűrűket. Egyre biztosabb voltam a döntésemben. Aztán jött a nehéz pillanat.
- Ha valaki tud olyasmiről,ami akadálya lehet ennek a házasságnak,most szóljon vagy hallgasson mindörökre…
Én Seb szemébe néztem,hogy visszatartsam,Jens pedig Jessiébe. Végül egyikük sem szólt. Seb lehajtott fejjel írta alá a hitelesítő okmányt. Aztán a pap kijelentette,hogy ezennel házasok vagyunk. Boldog voltam.
