- Akkor jó munkát…
- Köszi…
Beléptem az udvarra. Néhány gyerek már rohant is felém. Ölelgették a lábam, ahogy mindig. Nagyon meg tudott nyugtatni a közelségük, de ugyanakkor folyamatosan gondolkodtam, nem igazán tudtam, mit is kellene csinálnom. Aztán kicsit később bevittem a gyerekeket, hogy rajzoljanak, játsszanak. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor a telefon elkezdett rezegni az asztalon. A kijelzőre sem néztem. Valahogy éreztem, hogy nem lehet más, csak Jens.
- Igen?-
- Szia. Itt Jenson.
- Tudom J-
- Meglátogatlak….
- Jenson,én itt dolgozom…
- A gyerekeknek tutira tetszene 2 Forma-1-es pilóta…
- Kettő?- kérdeztem vissza meglepetten
- Sebastian is velem van. Beültünk egy teára és megkértem, hogy kísérjen el…
- Nem bánom… de nem maradhattok sokáig…
- Oké… kijössz elénk?
- Gyertek be.
Beléptek. Az összes kissrác odarohant hozzájuk. El sem akarták engedni őket. Mosolyogtam. Nem voltak zavarban, nem voltak idegesek, teljesen otthonosan mozogtak a gyerekek körül.
- Srácok, Sebastian marad veletek én pedig beszélek Anne nénivel…
- Ne hagyd itt őket, ne okozz csalódást…
- Ne menekülj a beszélgetés elől…
- Be sem mutattál Sebnek
- Anne…
- Jó…
Kimentünk a folyosóra. Másodpercekig csak néztünk egymás szemébe. Nem tudtam mit mondani, de ugyanakkor féltem attól, amit hallani fogok.
- Igazán édes pár vagytok…- mondta gúnyosan
- Jay egy…- kezdtem,de nem tudtam befejezni a mondatot… távolinak és idegennek éreztem a pasit,akivel már olyan régóta jártam együtt.
- Miért vagy ilyen távolságtartó velem?
- Nem vagyok… Jaj ne… a főnököm…
- Miss Dawson… Vendégek?
- Elnézést Mrs. Smith…
- Igazán jó ötlet… 2 igazi sportolótól tanulhatnak a gyerekek önfegyelmet és kitartást…
- Soha nem dicsért még meg- súgtam Jensnek miután elment
- Szívesen…1 puszi lesz…
Megpusziltam az arcát. A magasságára való tekintettel lábujjhegyen álltam, ahol az ember egyensúlya nem az igazi. Eldőltem, de elkapott. Néztem rá, ahogy a hercegnő néz az őt megmentő lovagra. Egy pillanatra majdnem elgyengültem, de aztán eszembe jutott Jay. Kibontakoztam a karjából.
- Mi a baj?- kérdezte
- Nem ezért vagy itt…hanem azért, hogy elmondjam, a barátságomnál nem ajánlhatok többet…
- Nem adom fel…
- Nem kértem… csak azt, hogy fogadd el… nem kell feladnod, csak elfogadni, hogy csak barátok lehetünk.
- Mije van, ami nekem nincs? Gazdag vagyok, sikeres, állítólag jól is nézek ki…
- Ez mind igaz… de Jay és én már egy éve együtt vagyunk…
- Boldog vagy?
- Nem ez a téma…- sütöttem le a szemem
- Sejtettem…
- Menjünk vissza… Seb nem hiszem, hogy bír a kicsikkel…
Nem vártam meg a válaszát, csak elindultam. Seb és a gyerekek egy asztalnál ültek. Odamentem én is. Jens mögém állt és átölelt hátulról. A kicsik elkezdtek huhogni.
- Nézd, ők gyerekek. Előttük nem csinálhatsz ilyesmit- mondtam kissé idegesen
- Bocs… Seb…bemutatom Anne-t…
- Nagyon örülök- állt fel Seb
- Én is- mosolyogtam rá- Jobb ha mentek fiúk…
- Nem kaptad meg a rózsát reggel…
- Nem is szeretem a rózsát… az olyan…mindenki rózsát kap…
- Akkor mit szeretsz?
- Fehér liliom…
- Megjegyeztem- mondta egy huncut vigyorral.
- Sziasztok. Örültem Seb…
- Én is. Jófejek a kissrácok
- Viszlát később…
- Tényleg nem adod fel…
- Megmondtam,nem?
A nap gyorsan eltelt, nem igazán volt szabad percem. Minden gyerek Jens-ről és Seb-ről kérdezett és nekik akartak rajzot küldeni. Igazán lelkesek voltak. Hazafelé boldogan sétáltam, amikor találkoztam Jay-jel. Nem bírtam már tovább. Sok élményt tudtunk magunk mögött, de annyira rossz volt az elmúlt fél év. Tudtam, hogy Jens hamarosan elgyengít a folyamatos ostromlással és nem akartam fájdalmat okozni Jay-nek…
- Szia- köszönt mosolyogva
- Szia…Jay most tényleg beszélnünk kell.
- Miről van szó?Zaklatottnak tűnsz…
- Vége van Jay…Nagyon sajnálom…tudod,hogy szerettelek,de nem megy tovább…
- Nem teheted ezt velem…
- Sajnálom- mondtam alig hallhatóan…
Szép búcsút akartam, de tudtam, Jay nem fogja feladni. Mégsem akartam ordítva elválni. Lehúztam a gyűrűt és a kezébe adtam. Aztán megöleltem és továbbsétáltam. Nem jött utánam, ahhoz túlzottan meglepte a döntésem. A vidámságom egy perc alatt elillant. Jól jött, hogy egy fél órás séta volt hazáig az ovitól. Nem akartam találkozni senkivel és kicsit abban is reménykedtem, hogy Breanna sem lesz otthon. De otthon volt. Épp egy hatalmas csokrot tett vázába.
- Hazaértél?
- Nem…még ott vagyok…
- Jólvan na a fejemet azért nem kell leharapni…
- Újabb csokor…hányadik a héten?
- Nem tehetek róla, hogy keresett modell vagyok és szeretnek a férfiak,de ez most neked jött…Jay próbálkozik?
- Jay már nem próbálkozik semmivel…
- Csak nem?- csillant fel Breanna szeme
- Ennyire ne szomorkodj…
- Bocs…de tudod,mi volt a véleményem…
- Tudom…de nem miattad tettem meg…
- Jenson…?- mosolyodott el.
- Nem tudom, mi van velem, de egyenlőre nem is akarom…
- Akkor a csokor nem Jay-től jött… nem nézed meg?
- De…
Kezembe vettem a csokrot. A kis kártya a csodaszép fehér liliomok között bújt meg. Látszott a csokron, hogy nem lehetett olcsó. Végre megvolt a kis kartondarab. Ez állt rajta:
„Mondtam, hogy nem felejtem el… este látni akarlak… légy csinos…azaz légy önmagad…alig várom, hogy lássalak JB”
Nem tudtam,mit tartogat az este, de igazán izgalommal töltött el, hogy bűntudat nélkül lehetek a férfival,aki minden lépésével egyre jobban levett a lábamról….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése