25.rész

Ezzel a résszel kívánnék minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet :)) Egyébként a lagzi majd a folytatása lesz :)) Remélem tetszik :))
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szép lassan eltelt az az 5 hónap. Az utolsó napok stresszes szituációi kicsúcsosodtak az esküvő napjának reggelén. 4-kor keltem,bár ironikus,hogy keltem,mivel egy percet sem aludtam. Fél 6 táján hajcsavarókkal a fejemen,de még melegítőben ültem és iszogattam a tejeskávémat. Közben az e-mailek közt kerestem a visszaigazolásokat a virágokról,a templomról és minden egyébről. Azt akartam,hogy minden tökéletes legyen. Nem is annyira magam miatt,mint a meghívott vendégeim miatt,akik egytől egyig a tökéletes kiszolgáláshoz szoktak.

Aztán később csak ültem és néztem magam elé. Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Kicsit sem voltam biztos benne,hogy képes leszek végigcsinálni. Erre vágytam és mégis rettegtem a pillanattól,amikor Seb szemébe kell néznem az oltárnál. Mert hát ez elkerülhetetlen volt,hisz Jens mellett állt. Breanna végig mellettem volt. Szükségem is volt a támogatására. Már jópár órája talpon voltam,amikor SMS-t kaptam Jenstől:

„Jó reggelt Édesem. Hívj fel,ha lesz 5 perced. Már csak órák kérdése…remélem izgulsz már”

-          Mi az,hogy jó reggelt…? Ő lehet hogy most kelt,de én nem…- nyafogtam

-          Nyugi már Annie…utoljára az államvizsgádon voltál ennyire ideges…

-          Szeret engem?-néztem fel barátnőmre

-          Igen…

-          Nem érdemlem meg…- sütöttem le a szemem és próbáltam koncentrálni,hogy a sminkem ne folyjon el –válaszolok az üzenetre

„ Szia Bajnok. Hívni foglak,de rengeteg a dolgom. Nagyon félek…de szeretlek ezt soha ne felejtsd el….”

Épp az utolsó simításokat végezte rajtam a sminkes és már a hajam is közeledett a készhez. Valami angol szokás szerint Sebnek kellett áthoznia egy üzenetet. Jens vicces akart lenni,így egy üveg pezsgőt küldetett. Seb belépett a szobába. Kopogott ugyan,de nem várta meg a választ.

-          Wow…még félig készen is gyönyörű vagy- mondta miközben puszit nyomott az arcomra

-          Köszi- mondtam odabújva hozzá- miért jöttél?

-          Üzenetet hoztam…állítólag szokás…

-          Olvastam ilyesmit…és mit küldött ez a jó ember?

-          Pezsgőt- nyújtotta át az üveget

-          Köszi…

-          Annyira csodálatos vagy…komolyan mondom…

-          Jobb ha mész…- toltam kifelé

Elment én pedig felbontottam a pezsgőt és Ellie kivételével minden koszorúslányomnak töltöttem egy pohárral. Megittuk,majd rám adták a ruhát.

-          Most mindenki hagyjon magamra…kivéve Bree…

-          Maradok- mosolygott rám bíztatóan Breanna

Kettesben maradtunk.

-          Na?- kérdeztem miközben körbe fordultam

-          Eszembe jutott az a kislány, aki voltál, Anne. Azt sem bánnám, ha olyan maradtál volna, a furcsaságaiddal egyetemben. Felnőttél, és most el is mész; magas lettél és elegáns, és valahogy olyan... más ebben a ruhában, mintha... már nem is tartoznál hozzám... és ahogy ezt végiggondoltam, olyan magányérzetem lett…de ugyanakkor csodálatosan nézel ki

-          Breanna, én semmit sem változtam, vagyis lényegében nem. Sokat csiszolódtam és fejlődtem, de az igazi énem, idebent, az ugyanaz maradt. Mindegy, hova kerülök vagy a külsőm mennyit változik, a szívemben mindig is az a kis Anne maradok, aki veled nőtt fel és aki nagyon szeret...- öleltem meg- de ha miattad elfolyik a sminkem kinyírlak...

Megérkezett apa,hogy szóljon,ideje indulni.

-          Azonnal…-mondtam- csak még egy mondat….

-          Rendben van- csukta be az ajtót

-          Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem- fordultam vissza Breannahoz- néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak…

-          Így vagy tökéletes Minnie Annie…de jobb ha kisétálsz azon az ajtón és végigcsinálod életed legszebb eseményét…

-          Hát akkor…showtime…

Apa oldalán sétáltam át a templom bejáratáig. Elmondta,mennyire büszke rám,mennyire szeret és mennyire sajnálja,ami az elmúlt 5 évben történt. Bár nem volt minden elintézve,nem a dacoskodásnak volt itt az ideje. Aztán elindult a nászinduló. Az arcomra erőltettem egy mosolyt és reméltem,hogy nem látszik mennyire ideges vagyok.  Aztán az széksorok közti út végén megláttam Jenst. Mosolygott rám és láttam,hogy azt suttogja: Maradj velem…  2 nappal korábban a sétánkon azt mondta,nem lesz ott senki,csak mi ketten…ha a szemébe nézek így fogom érezni,és valóban.

Jens szemszöge:

A másodpercmutató kattogva lépked az órámon. Hangosan emlékeztet rá,milyen lassan tud Ő vonulni,ha úgy van kedve,és amikor várok,amikor rá várok,mindig így csinál. Csak két percről van szó,míg ideér,mégis a világ teremtésére is elegendőnek tűnik közben. Annyira várom,hogy ideérjen végre. Seb az előbb az öltözőben azt ígérte,hogy próbál örülni a boldogságomnak,és azt hiszem hiszek neki…

Anne szemszöge:

Apa áttette a kezem Sebébe,aki pedig Jensébe. Ahogy ezt szokás. Csakhogy Seb valahogy úgy fogta meg a kezem,hogy elbizonytalanított. Megkezdődött a szertartás.

-          Kijelented-e Anne Dawson,hogy az itt melletted álló Sir Jenson Alexander Lyons Buttont szereted,tiszteled,kitartasz-e mellette jóban-rosszban,egészségben és betegségben,megajándékozod-e szerelmetek gyümölcseivel és hű felesége leszel-e míg a halál el nem választ Benneteket egymástól?

Seb szemébe néztem,aki szomorúan nézett engem. Aztán Jensre ,aki olyan várakozón nézett.

-          Igen- böktem ki végül

-          Kijelented-e Sir Jenson Alexander Lyons Button,hogy az itt melletted álló Anne Dawsont szereted,tiszteled,kitartasz-e mellette jóban-rosszban,egészségben és betegségben,anyagi biztonságot és szeretet nyújtva neki és a gyermekeiteknek,hű férj leszel-e míg a halál el nem választ Benneteket egymástól?

Amikor megláttam,hogy Jessicára néz,nagyon megijedtem. Persze nekem szabad neki nem bizonytalankodni…de akkor is rémisztő volt…

-          Igen- nézett aztán határozottan a szemembe.

A pap olvasta a példabeszédet én pedig halkan súgtam Jensnek:

-          Bizonytalan voltál…

-          Ahogy te is…- felelte- igazából csak gondolkoztam mire mondok nemet az igennel…

-          Értem…én pedig csak megnéztem,Sebbel minden rendben van-e…

-          Nem kérlek számon…

-          Most pedig jöjjenek az általatok megírt eskük- vágott közbe a pap

-          Nem készültem valami nagy beszéddel- kezdett bele Jens- csak elmondom,mit érzek…Ígérhetném, hogy szeretni és tisztelni foglak, hogy veled leszek betegségben és egészségben, mondhatnám, míg a halál el nem választ, de nem fogom. Ilyeneket csak az optimista párok mondanak.  Én nem vagyok optimista, és nem is reménykedem, én elszánt vagyok, szikla szilárd. Egy dolog biztos: te vagy a társam, a szerelmem, és a legjobb barátom. A szívem, az én szívem érted dobog, és ezen a napon, az esküvőnk napján egyet ígérhetek: megígérem, hogy a szívemet átnyújtom neked, neked adom magam. Minden pole—pozícióban és győzelemben ezentúl magabiztos férjként állok,aki imádja a feleségét. Ha ennyivel beéred,én vagyok a te embered.

-          Ne…sírni fogok Életem…az enyém feleennyire sem jó…Tehát…Bár már saját életem volt,amikor megismertelek,mégis azt hiszem,most nőttem fel igazán. Felnőttem egy kapcsolathoz. Ahhoz,hogy konyhatündér és szexistennő legyek egyben. Egyedül csinálok mindent. Teljesen egyedül vagyok háziasszony és támogatlak Téged. A sikeres férfit. Támogatlak,mert vannak nehéz időszakok. Ha épp nem jön össze egy verseny,vagy amikor stresszelsz valami értelmetlen apróság miatt. Nem lehet,hogy rossz napom legyen vagy gyenge legyek,hisz az újságírók mindenhol ott vannak. Mégis imádom ezt,mert ez azt jelenti,hogy veled vagyok. A tiéd testestül lelkestül. Emlékszem,amikor tegnapelőtt sétáltunk. Meséltél a szüleidről és arról,hogy mit tettek,ami boldoggá tett és mit ami szomorúvá. Én pedig a legboldogabb vagyok,hogy megnyíltál. Mindig óvni és védelmezni fogom a lelked és tudom,hogy te ugyanezt teszed velem és a gyermekeinkkel. Szeretlek Téged.

-          Köszönjük…jöhetnek a gyűrűk.

Felhúztuk egymás ujjára a gyűrűket. Egyre biztosabb voltam a döntésemben. Aztán jött a nehéz pillanat.

-          Ha valaki tud olyasmiről,ami akadálya lehet ennek a házasságnak,most szóljon vagy hallgasson mindörökre…

Én Seb szemébe néztem,hogy visszatartsam,Jens pedig Jessiébe. Végül egyikük sem szólt. Seb lehajtott fejjel írta alá a hitelesítő okmányt. Aztán a pap kijelentette,hogy ezennel házasok vagyunk. Boldog voltam.

24. rész

Ezzel a résszel szeretnék Minden Kedves Olvasómnak nagyon Boldog,békés Karácsonyt kívánni :) Sokat jelent nekem,hogy olvassátok az írásaimat :) Köszönök mindent Nektek :)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Talán soha…

Visszasétáltam. Jens már megérkezett. Megnyugtató volt a közelsége. Forró öleléssel és csókkal köszöntöttem. Aztán elment,hogy  lezuhanyozzon mielőtt a templomba indulunk,hogy lefoglaljuk az időpontot. Valaki kopogott a szobánk ajtaján. Mikey volt az.

-          Szia Anne…Jens?

-          Zuhanyozik…én nem tudok segíteni?

-          Csak abban,hogy szólsz,hogy sietnie kéne…megoldható?

-          Hova kéne sietnie…?

-          Akadt némi  gond. A mai délutánon túlóráznia kell egy kicsit…

-          Átadom- csuktam be az ajtót

Kilépett a fürdőből.

-          Ki volt?

-          Mikey…be kell menned…- mondtam morcosan

-          Most?

-          Igen,most…

-          Akkor felöltözöm és indulok…ezek szerint sajnos egyedül kell a templomba menned…bocsáss meg…majd kiengesztellek valahogy…

-          Aha…csak menj már…

Felhívtam Jaimét,aki épp Angliában tartózkodott. Megbeszéltünk egy találkozót.

-          Seb olyan fura mostanában…

-          Komolyan csodálkozol ezen?

-          Igen,miért?

-          Megbeszéltétek ti ezt egyáltalán?

-          Még nem….

-          Egy beszélgetés járna neki…attól,hogy neked kényelmesebb,ha ez nem történik meg,még így van…meg kell tenned…

-          Semmit nem kell megtennem…megtehetem,ha akarom…de csakis akkor…különben is…honnan tudhatnád…sosem voltál ilyen helyzetben…

-          Vajon miért….?

-          Most burkoltan lekurváztál?

-          Vagy nem is olyan burkoltan…mint barátod meg kell mondanom…

-          Kösz szépen…mintha te még nem hibáztál volna…

-          Játszol két férfi érzéseivel…

-          Hagyjuk…- hagytam ott

Egyedül sétálgattam és azon gondolkodtam,vajon jó döntéseket hozok-e. A templom felé vettem az irányt,amit kinéztünk magunknak. Persze ehhez már jármű kellett. A templom ajtaján hatalmas kilincs volt,amit alig bírtam lenyomni. Belépve elkezdtem lassan lépkedni a padsorok között. Szinte vonultam. Nagyon megijedtem, amikor a hátam mögül meghallottam egy hangot.

-          Nyilván Jenson menyasszonya…tévedek?

-          Igen…vagyis nem…nem téved- fordultam meg- Anne Dawson vagyok

-          Jenson már telefonált,hogy jössz és jó ezt hallani,mármint hogy megállapodik…

-          Nos…igen…igazából fogalmam sincs mit kell  elintéznem…milyen adatra van szükség és milyen papírokra…csak annyit tudok,hogy nekem egy március előtti időpont kell…

-          Nos…nem gyakoriak a téli esküvők,tehát úgy gondolom,megoldható lesz…február 25?

-          Korábban?

-          Február 5?

-          Tökéletes…- mosolyogtam

Sok dolgot kellett elintéznem,de ezeknek a java nem a templomban volt. Ide szerencsére csak a születési idő,hely és név kellett. Ezzel csupán annyi volt a gondom,hogy nem voltam tisztában azzal,hogy a Sir a születési névnél megemlítendő avagy sem. Arra jutottam,hogy logikusan nem,de mint megtudtam az angoloknál ezek a rangok nagyon fontosak így újra kellett kezdenem az összes papírt. Nyilatkoztam a saját nevemben arról,hogy a házasság szent kötelékében akarok egyesülni Jens-szel és természetesen arról is,hogy ennek semmiféle akadálya nincsen. Persze ezt egy keserű mosollyal az arcomon szignóztam csak. Elvégre volt akadálya.

-          Köszönöm szépen…nemsokára találkozunk és remélem,akkor már Jenson oldalán érkezel

-          Szólította a kötelesség…

-          Egy igazi asszony megértő és támogatja a férjét…és persze hűséges hozzá…

-          Így van- sütöttem le a szemem- most viszont mennem kell…köszönök mindnet

Autóba ültem és lassan vezettem. Néztem az utakat,az utcákat, a tereket, az embereket és csendesen sírtam. Kicsit minden kijött belőlem. Nehezen viseltem a szituációt. Szerettem volna teljesen biztos lenni az érzéseimben,de nem volt így. Még ha csupán egy kicsi bizonytalanság is volt bennem,mégis volt. Aztán megláttam,hogy nincs meg a gyűrűm. Tudtam,hogy gyémánt és méregdrága. Na és persze nem csak tárgyi jelentősége volt a dolognak,hanem érzelmi is. Nagyon megijedtem. Mindenhol kerestem. Visszaértem a szállodába és mindent átkutattam,de sehol sem volt a kicsi ékszer. Megérkezett Jenson. Érdeklődött a templomban történtekről és arról,hogy sikerült-e mindent elintéznem.

-          Fontos vagyok neked…?- kérdeztem

-          Ha nem lennél,nem lenne az ujjadon ez a kisebb vagyon…- fogta meg a kezem- a másikon van?

-          Nincs meg- néztem a padlót

-          A kesztyűdet nézted már?

-          Még nem…

Megfogta a kesztyűmet és megrázta. A földre esett belőle a gyűrű. Letérdelt érte és ebből a testhelyzetből húzta vissza az ujjamra.

-          Mi lesz az időpont?- kérdezte mosolyogva

-          Február 5…

-          Tetszik…nagyon is…nekilátunk a vendéglistának?

-          Abszolút….

A tanú-választása meglepett. Nem jelölte Sebet,hanem kijelentette,hogy őt választotta. Nem voltam benne teljesen biztos,hogy ezt puszta baráti szeretetből teszi. Kicsit úgy jött le,mintha azt akarta volna ezzel,hogy Seb pole-pozícióból lássa,hogy én már az övé vagyok. Ami pedig még ennél is jobban meglepett,hogy arra kért,lehessen az egyik koszorúslányom Jessica. Nem tértem magamhoz. Aznapra teljesen elment a kedvem a szervezkedéstől….

23. rész

-          De?- nézett rám értetlenül

-          Semmi…nincs de…- mondtam mosolyogva- csak egy kicsit- fejeztem be magyarul

Olyan rég beszéltem már a szüleimmel. Azt sem tudták,hogy szakítottam Jay-jel és akkor most hirtelen valaki más gyűrűjét viseljem…?

-          Ha nincs de akkor ez egy igen?

-          Az….- simogattam meg gyengéden az arcát

Megfogta a kezem és elkezdett húzni lefelé. A hallban rengeteg ember állt. Jobbára ismerősök,de néhány tökéletesen vadidegen személy is. Odahúzott a szüleihez,akikkel nem találkoztam korábban. Nagyon kedvesek voltak hozzám,pedig elég hirtelen döntés volt a kicsi fiuk részéről,hogy megnősül. Felmentem és felvettem azt a ruhát,amit már láttam ugyan egy dobozban,de nem is sejtettem volna,hogy miért van ott. Nagyon csinos volt. Visszamentem az egybegyűltekhez. Jaime és Marta hatalmas mosollyal gratuláltak.

-          Na muti…- fogta meg a kezem Marta

-          Tessék…

-          Seb miért bámul így?- biccentett a fejével Jaime a német felé

-          Az nagyon hosszú sztori…ha röviden akarom mondani,akkor mondom 2 szóban…lefeküdtem vele…

-          Mi van?- nézett tátott szájjal a spanyol

-          Megesik…Jens és Jess nálunk voltak kettesben én meg voltam Sebnél és pont….

-          Ja hogy ez neked ilyen laza dolog…ahha…

-          Hagyjuk kérlek…ha megengeded…

-          Hová mész?

-          Marta jó volt látni- öleltem meg Martát,de Jaimét csak otthagytam…

Sebhez mentem.

-          Nem vagy túlöltözve?- vigyorgott

-          Nagyon vicces…- sértődtem meg kissé

-          Ja nem úgy…a meglepihez..

-          De túl van…- fogta meg a vállamat jéghideg kezével Jens,amitől kicsit össze is rezzentem

-          Bocs,hogy…szóval…hogy lefeküdtem a barátnőddel…- nyújtotta a jobb kezét Seb

-          Felejtsük el…- felelte Jens,de nem fogott kezet vele- Annie…az emeleten vár egy ruha…abba bújj bele légyszi…ez az én kis eljegyzési ajándékom Neked….

Az ágyon az a kiállított overall volt kiterítve,ami a házunk alagsorának vitrinjét díszítette. A világbajnoki overall… A meglepetés pedig egy kör volt a McLaren legújabb utcai autójával a Goodwood-i pályán. Minden kerek volt. Nameg gömbölyű. A probléma ezekkel a formákkal a következő napokban jött. Rosszul éreztem magam és féltem, hogy terhes vagyok. Nem akartam…A körülmények ismeretében nem… Viszont a jelek eléggé erre utaltak. Jens még mindig dolgozott minden délelőtt. Anglia szép volt, de unalmas egy kicsit egyedül. Találkoztam ugyan néha Jens legfiatalabb nővérével,Natasha-val,de nem ért rá minden nap velem lenni. Ráadásul nem mertem neki elmondani a félelmemet. De egyszer már nem bírtam tovább. Nem ítélt el,épp ellenkezőleg. Nagyon kedves volt hozzám. Javasolta,hogy vegyek egy tesztet aztán majd kiderül. Megvettem a tesztet és aznap este Jens elé álltam.

-          Beszélhetünk?

-          Persze. Olyan komoly vagy…baj van?

-          Lehet,hogy terhes vagyok…

-          De hisz ez csodás…eljegyzés,gyerek…emiatt vagy olyan feszült? Hisz ez a lehető legjobb hír

-          Gondolkodnál csak fél percig?

-          Nem akarod megtartani?

-          Mindenképp megtartom- feleltem dacosan

-          Akkor végképp nem értem,mi a baj…ha amiatt aggódsz,hogy házasságon kívül születne,felgyorsítjuk a dolgokat…

-          Mondd csak…egyedül vagy ennyire hülye vagy valaki segít?

-          Mert?

-          Nem biztos,hogy a tiéd…- böktem ki végül

-          Tényleg…

-          Tessék a gyűrűd-

-          Most miért adod vissza?- tolta vissza a kezem

-          Nem érdemlem meg…

-          Bármi lesz,itt vagyok…nyilván nem esne jól,ha lenne egy gyerekünk,aki Sebre hasonlít,de melletted vagyok,mert szeretlek Anne…Különben is…mennyi az esély,hogy az övé?

-          Kicsi,de van….

-          Jó…ne gondolj még erre…

Megcsináltam a tesztet. Összeszorult gyomorral ültem a karjaiban. Feszülten vártuk az eredményt.

-          Ha pozitív…- kezdtem

-          Psszt…- tette az ujját a számra- ne mondj most semmit

Nem volt túl sok okom megnyugodni. Csak az járt a fejemben,hogy mi van,ha lesz egy gyerekem,akinek olyan ajkai lesznek mint Sebnek. Mindenki számára világos lesz a félrelépésem és nem csak engem fognak olcsó ribancnak nézni,de Jens is megszégyenül miattam. Aztán egyszercsak letelt az idő. Remegő kézzel nyúltam a kicsi tesztecskéért. Ijedten tartottam a kezemben,de nem mertem megnézni.

-          Mondd már,mi van…- sürgetett Jens

-          Egy csík….- néztem kérdőn

Kezében tartotta a dobozt és nézte a leírásban,mit is jelent ez.

-          Egy csík…- ismételte mega mondatomat…- egy csík az azt jelenti hogy…negatív…

Átöleltem. Nem gondoltuk volna,hogy egyszer ennyire örülünk majd egy negatív terhességi tesztnek…A körülmények most mégis ezt indokolták. Hamar aludni mentünk. A nagy izgalomra muszáj volt ledőlnünk egy egész picit korábban. Amikor reggel felébredtem,már nem volt velem. felöltöztem és elmentem sétálni. Nyelvismeretem volt,helyismeretem annál kevesebb. De mindig izgalmasnak találtam eltévedni egy idegen országban. Tulajdonképpen az egyetlen módja,hogy az ember felmérje,mennyire segítőkészek egy adott ország lakói. Épp élveztem a napsütést,amikor sms-t kaptam Sebtől:

„Mikor akartad elmondani?”

22. fejezet

Rég volt friss tudom és bocsánat...remélem ez most tetszeni fog...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon bennsőséges volt a hangulat köztünk. Nyoma sem volt a haragnak a szemeiben. Hittem,hogy meg tudott bocsájtani. Mégis féltem. Ideges voltam és feszült. Fogtam a kezét és reméltem,amit annyira édesen tudott suttogni mindig,ha féltem: „nem lesz semmi baj”

Újságírók hada jelent meg az épület előtt. Ehhez volt a legkevesebb kedvem.

-          Ez most mi?- emeltem rá tekintetem

-          Fogalmam sincs….

Kiment és próbálta elintézni. Nem ment nagyon… Hívta Martint. A telefon hosszas csörgés után hangpostát jelzett. Kezdtem utálni Angliát. Otthon soha senki nem akart a magánéletembe mászni. Jens el volt foglalva azzal,hogy eszmecserét folytasson a sajtó képviseletében érkezett látogatókkal. A közös nevező csak nem akart jönni. A telefonom után kutattam,mivel reméltem,hogy valaki keresett. Jaime küldött üzenetet,amiben érdeklődött a hogylétem felől és ecsetelte,mennyire hiányzom már neki. Pedig csak rövid idő telt el a távozásom óta. Mégis kiderült,hogy ezalatt zajlottak az események a spanyol kisbika háza táján. Marta és közte kialakult egy apró nézeteltérés,és nem volt aki igazságot tegyen. Szerencsére ez a tiszt nem maradt rám. Nem szívesen szóltam volna bele.

Márk is keresett. Nem is egyszer, szóval gondoltam visszahívom .

-          Hugi…

-          Kerestél…

-          Fontos volt…ugyanis Liana bejelentette,hogy terhes….

-          Ez csodálatos…- kezdtem ugrálni a szoba közepén

-          Annyira nem- húzta le a kedvem- ugyanis bár talán nem láttad,mivel a két pasid közti őrlődés minden idődet lekötötte,de válságban a kapcsolatunk. Már el is akart menni. Csak azt tudom mondani,félek,hogy nem én vagyok az apa…

Ez a hír villámcsapásként ért. Kapkodtam a levegő után és azt is éreztem,pont akkor nem voltam ott a bátyámnak,amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Önzőnek éreztem magam. Talán az is voltam. Vagy nem is csak talán. Rossz testvér. Lekötött a gyerekes választásképtelenség. Aztán eszembe jutott Ellie. Nem hagyhattam,hogy át kelljen ezt élnie. Eközben a telefon a kezemben volt és a vonal túlsó végén a testvérem hallgatta az ideges lihegésemet és a belőlem lassan kitörő sírást. A hisztiszerű hüppögés után aztán elhallgattam és csendesen sírtam tovább. Azonosítottam magam Lianaval és azt is nagyon jól tudtam,hogy valami nagyon hasonlót tettem én is. El akartam ítélni. Teljes szívemből akartam gyűlölni,de ezzel magamat is gyűlöltem volna. Így is volt. Haragudtam magamra és egyben az egész világra is. Nem volt olyan ember,akiben nem találtam hibát azokban a percekben.

-          Anne…Anne…itt vagy?

-          Igen- nyögtem végül a kagylóba

-          Most mi legyen?- szegezte nekem a kérdést

-          Beszéljétek ezt meg….Márk ezt nem lehet…a lányod nem mehet ezen keresztül….Megértetted?

-          Gondolkozz el…te ezt is eltűrnéd?Te eltűrnél mindent?Jenson megtehetné ezt?

-          Az egészen más…- vágtam rá

-          El is felejtettem,hogy pontosan olyan vagy mint Liana…

-          Ha sértegetsz leteszem…

Válaszra sem méltatott. Lecsapta a telefont. Kissé melankóliába estem. Jenson visszaért. A fotósok nem mentek el,de megunta a felesleges beszédet. Megölelt és nem is kérdezte,mi a baj. Valahogy tudta,hogy nem akarok beszélni róla. Nem is akartam eleinte. Aztán rájöttem,hogy mégis…

-          Olyan vagyok,mint Liana…- zokogtam

-          Lefeküdt valakivel?- lepődött meg

-          Márk szerint igen…terhes…

-          Te nem vagy az ugye?- merült fel benne a jogos kérdés

Elgondolkodtam,mi van ha mégis…és mi van ha nem tőle…Ezernyi kétely és gondolat futott át az agyamon.

-          Nem…- suttogtam- csak nem…

-          Így legyen….akartam kérdezni valamit,de elfelejtettem…

-          Velem is megesik…

-          Csak veled esik meg- motyogta

-          Mi?- kérdeztem vissza

-          Semmi- mosolygott0

Megcsókolt. Bemásztam az ölébe és folytattuk a csókolózást. Jó volt újra vele lenni. Jól tudtam,hogy hol az én helyem és azt is,hogy a botlásom és ez az egész eseménysorozat csak a kislányos butaságom szüleménye volt. 21 évesen nem is volt ez meglepő. Az elbizonytalanodásom minden szintje tökéletesen érthető volt. Szerettem volna elfutni. Kimenekülni a hátsó ajtón búcsú nélkül és szó nélkül. Csak menekülni a szituáció elől. De maradni is akartam. Csak bizonytalanságba sodortam magam. Szerelmem megfogta a kezemet,amikor látta,hogy a gondolataim kezdenek elkalandozni.

-          Szeretlek- súgta a fülembe

-          Veled akarok lenni…- jelentettem ki

Abban a pillanatban így is éreztem. Levettem róla a pólót és finoman elkezdtem karmolni a mellkasát. A műkörmöm finom vonalban piros csíkot hagyott a kicsit sem egyenletesre barnult férfi felsőtesten.

Csókok követték egymást. Aztán levette rólam a felsőt. Teljes tökéletesség lett úrrá rajtam. Mélyen a szemembe nézett

-          Csukd be a szemed…- mondta szinte parancsolva,de benne voltam a játékban

Egy fehér cérnát kötött az ujjamra és lecsúsztatott rajta egy gyűrűt. Ekkor már nyitva voltak a szemeim.

-          Ha veled lehetek nem kell más…Anne Dawson…légy a feleségem….és tégy a legboldogabb emberré a világon…

-          Semmit sem szeretnék jobban…de…

Elkezdtem egy új történetet...akit érdekel itt a link :))
http://nefeljakudarctol.blogspot.com/

21.rész

Egy kis közvéleménykutatás...Nagyon várom a válaszaitokat :)) Ez a rész nem a legeseménydúsabb,de remélem tetszik azért :))
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-          Megvan a megoldás…

-          Na mi az?- kérdeztem lekezelően miközben kihúztam a karom a szorításból

-          Elutazunk…csak te meg én…Wokingba…messze Sebtől és Jesstől csak mi ketten…

-          Csak mi ketten?Semmi egyéb feladat csak egymás társasága?

-          Meg egy kis munka nekem- húzta a száját

-          Tudtam…- fordítottam hátat

Visszahúzott és megcsókolt.

-          Reggel indulunk…- súgta a fülembe

Felmentem és elkezdtem pakolni. Távol a kísértéstől…?Jól hangzott. Elvégre kimozdulni jó.

A nap hátralévő részében Breanna-val telefonáltam,aki elmondta, hogy olvasott rólam egy cikket. Fenomenális…Már cikkek szólnak rólam…ez az amit nem akartam. Vacsi után kicsit összebújtunk Jenssel. Jó volt érezni,hogy nincs harag a részéről sem. Persze nem tudtam teljesen megbocsájtani a tettét,de jobban tettem ha hallgattam a történtek után.  

Reggel korán a reptérre értünk. Drágaságom elment,hogy lepakolja a csomagjainkat. Elmerültem a gondolataimban, és eközben eszembe jutottak az emlékek a teljesen átlagos utazási szokásaimról. Hirtelen mellém lépett valaki.

-          Annie…te is jössz?

-          Dave?Ugyanezt kérdezném….

-          Dolgozni megyünk…

-          Mi meg békülni…

Jens visszaért. Nem igazán szóltam hozzá az út hátralévő részén. Meg voltam sértve. Bár Jenshez nem szóltam,Dave-vel sikerült összevesznem. Nem is annyira a jelenléte idegesített,hisz nagyon kedveltem. Sokkal inkább a tény,hogy Jenson mérnöke is velünk utazik. Hiszen nekünk most kettesben kellene élveznünk az angliai napsütést. Ezen a gondolaton elkezdtem nevetni.

-          Min nevetsz?- kérdezte idegesen Dave

-          Nem rajtad…- vágtam vissza

Jens nem tudta,kit védjen,tehát inkább nem folyt bele a gyerekes marakodásba. Az út hátralevő része csendben telt. A leszállás után egy hatalmas limuzinnal mentünk a központba. Már megint ez a felhajtás. Jens Dave társaságában bement a tárgyalóba,ahová én is belestem. Mindenütt papírhalmok hevertek. Éreztem,nem 10 perc múlva lesz ennek vége. Szájtátva sétálgattam a régi autók között,amiket mind valamelyik karizmatikus egyéniség vezetett egykor. Hozzányúlni semmihez sem mertem,inkább csak mosolyogva nézegettem a kiállított ereklyéket. Egyszercsak valaki mögém lépett. Ismeretlen volt a számomra és nagyon gyors brit akcentusssal beszélt.

-          Miss Dawson? – kérdezte

-          Igen…

-          Mr. Whitmarsh hívatja az irodájába….

-          Engem?- néztem meglepve

-          Önt…-hangzott a válasz.

Hosszú folyosón mentünk végig,majd beszálltunk egy liftbe. Utazva egy emeletet megérkeztünk a csodálatosan szép iroda ijesztő fémajtajához. Az ajtón nagy névtábla állt a felirattal:

Martin Whitmarsh- csapatfőnök

Szinte levegőt sem kaptam,amikor a hölgy kinyitotta az ajtót és egy gyengéd lökéssel betessékelt.

-          Bizonyára Miss Dawson- nyújtott kezet Martin

-          I-igen- dadogtam

-          Csak nem fél tőlem kedvesem?Gondoltam Jenson feladata eltart egy darabig,hadd lássam hát ezt a csinos fiatal hölgyet,akiről mindenki csak áradozik…múltkor nem volt szerencsém…Kér egy csésze teát?

-          Köszönöm nem….

-          Ahogy gondolja….

A székre mutatott,hogy üljek le. Megtörtént. Néztem ezt a csodálatos helyet. A falakon képek,amelyek a últ McLarenes pilótapárosait ábrázolták és néhány kép a jelenlegi kettősről. A beállított képek mellett spontán képek is díszítették a falat,ami nagyon aranyos ötlet volt. Martin egy hatalmas üvegasztal mögött ült,amire idézetek voltak gravírozva:

„A csapatmunka lényege,hogy van kit hibáztatni” – ez tetszett meg a legjobban

Az idézetek mellett egy-egy mondat volt  Jenstől és  Lewistól. Belemerültem az olvasgatásba és nagyon megijedtem,amikor Martin megszólalt.

-          Gondolom sejted,hogy nem teázgatni hívtalak…a lényegre térek…

-          Csak nyugodtan. Minek húznánk az időt?- szóltam vissza amiért hirtelen nagyon szégyelltem magam

-          Jens az életével is játszhat egy futamon. Ezzel gondolom tisztában vagy…

Azon gondolkodtam,hogy lett a magázásból hirtelen tegezés. (bár tudom,hogy az angolban nincs külön szó rá anyanyelvieknél tapasztaltam,hogy van különbség…)

-          Tehát elvárom,hogy futamok előtt,de még jobb ha az egész versenyhétvége alatt nem teszed ki olyan helyzetnek,ami esetleg felidegesítheti…- folytatta szigorúan

-          Jól tudom,hogy ez nem játék- sütöttem le a szemem

-          Na jó…azért ennyire félni sem kell,nem bántok senkit- enyhült meg

Hosszasan beszélgettünk,de semmi kedvem nem volt kitárulkozni. Talán az volt az oka,hogy vaj volt a fülem mögött. Nagyon lassan telt az idő,de végre megcsörrent a telefon. Martin titkárnője jelezte,hogy  a tárgyalásnak vége, a mérnökök leadnák a papírokat,Jens pedig visszakérne engem. Hatalmas kő esett le a szívemről,mivel épp előjött a másik pasi téma köztünk.

Kimentem Jenshez,aki elkísért a kávéház-részlegre,ahol együtt megittunk egy cappuchinot. Romantikus volt a pillanat és nagyon boldoggá tett ,hogy kedves volt velem,kedvesebb,mint valaha.

-          Bocsi a vallatásért- fogta meg a kezem az asztalon

-          Ugyan…jól éreztem magam- füllentettem

-          Akkor jó- adott egy puszit a számra

Elindultunk a szállodába. Nagyon furcsa volt nekem Jenson. Mintha készülne valamire. Valami furcsára,valami nagy lépésre. Kicsit féltem is. 

20. rész

Most ilyen gyorsan jött a folytatás...csak mert szeretlek titeket :)) <3
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Újraépíteni a bizalmat…Nem vagyok érzelmi kőműves…Nem tudok építeni,csak rombolni. Az az  én terepem. A közösen felépített csodát egyetlen mozdulattal lerombolni. Mi ez egyáltalán? Szakítás? Vagy csak egy vita,amin hamarosan túlleszünk? Hogyan reagáljak? Mosolyogjak? Kezdjek el zokogni? Könyörögjek,hogy ne tegye ezt velem? Mi lenne a helyes  és mi az elvárható? Mit akar? Mit tegyek?

Már fogalmam sem volt róla,hová tartunk. Hisz azt hittem a kezemet fogja megkérni. Ehelyett ott álltam a lakás ajtajában arra várva,hogy valaki kimentsen innen. A bőröndjeimet egyedül cipeltem át a vendégszobába aztán lefeküdtem. Délelőtt hívtam segítséget. Egy pasi mégiscsak jobban átlátja,mit akar egy másik pasi elérni egy mondattal. Jaime száma már gyorshívón volt. Számoltam,hányszor csörög a telefon,mire felveszi…1…2…

-          Igen?- szólt bele rámhozva a szívbajt

-          Találkoznunk kellene…szükségem van rád…

-          Figyelj…még itt vagyok a szimulátorszobában,de 10 percen belül ott tudok lenni…

-          Majd én eléd megyek- javasoltam

-          Ha őszinte akarok lenni,az lenne a legjobb

-          10 perc és ott vagyok…

-          Várlak Annie

Letettük a telefont és kocsiba ültem,hogy időben odaérjek. A bejáratnál várt rám fülig érő szájjal. Persze amikor meghallotta mi történt, már nem annyira volt vidám.

-          Nem értem Jenst…komolyan…miért ennyire szűklátókörű?Azt nem látja hogy megőrülsz érte?

-          Nem tudom már mit lát. Azt hiszem csak azt amit akar…

-          Egyébként milyen a szád?

-          Basszus nem sminkeltem rá…

Elmeséltem neki a történetet. Persze nevetett rajta,de így utólag már számomra is vicces volt a dolog. Megittunk egy jó erős kávét és végre mosolyogtam. Elmentük vásárolgatni. Próbálgattam a ruhákat Jaime pedig helyeselt,ha jól állt és rázta a fejét ha nem annyira. Egy csapásra el is felejtettem,mi is volt a baj. Aztán válogattunk ruhákat egymásnak és fotózkodtunk a vicces szettekben.

-          Asszem ez megy Twitterre- nevetett

-          Hát…jó menjen csak…

Már jócskán sötétedett,amikor megérkeztem a kocsifeljáróra. A konyhában égett a villany,de a hálónkban is. Bedugtam a kulcsot s szép lassan fordítottam el. Talán féltem attól,ami odabent vár. Valami hatalmas hangzavar jött az emeletről. A konyhaasztalon két teáscsésze és egy női táska hevert és a levegőt átjárta a Chanell parfüm illata. Jól ismertem az illatot,de szinte biztos voltam abban,hogy nem Breanna a váratlan vendég. Levettem a cipőm és szép lassan felsétáltam. A sarokban bújtam meg és amit láttam nagyon szíven ütött. Jessy nevetgélt Jens mellett ülve az ágyon. Nem mertem bemenni csak sarkon fordultam és elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőn. Hallottam ugyan hogy Jenson lekiabál:

„Anne te vagy az?”

De válasz nélkül kirohantam a bejárati ajtón. Beültem az autóba és ahhoz az emberhez hajtottam,akire jelen esetben a legesleginkább haragudni volt okom. Sírva kopogtam be Sebhez. Elmeséltem,mi a helyzet és megkérdeztem,maradhatok-e éjjelre.

-          Ez csak természetes- felelte

Szép sorjában végigkóstoltam az összes létező alkoholos italt a pultról. Nem volt túl nagy választék,de akadt iható köztük. Pezsgő is. Amit nekem ugyebár nagyon nem kéne. Mégis megittam egy egész üveggel egyedül. Seb is bekapcsolódott és már egyikünk sem volt józan. A szemembe nézett. Mindenemet átjárta az a fura érzés.

-          Azt hiszem,valami jár neked- mondtam huncut mosollyal

-          Éspedig? – nézett értetlenül

-          Én- mosolyogtam és levettem a felsőm

-          Teljesen biztos vagy benne?Én nem hiszem,hogy kéne…komolyan…ígéretet tettem Jensnek…

-          Azzal az ígérettel már nem mész sokra…és ne mondd,hogy nem tetszik,amit látsz…

-          Nem mondtam…de azt tudnod kell,hogy én nem szeretlek…kívánlak és ennyi…ennek semmi köze a szerelemhez,Jens viszont tiszta szívéből szeret…

-          Befognád végre a szád?- tettem a tenyerem a lepénylesőjére aztán elvettem és megcsókoltam

Ettől kezdve nem volt megállás. Az alkohol teljesen elvette az eszem. Reggel arra ébredtem,hogy fázom. Ismertem ezt az érzést. Csukva volt a szemem és nem nagyon voltam képben hol vagyok és kivel.

-          Szeretlek Jens- suttogtam

-          Hát ez az,hogy őt szereted…szóval menj szépen haza és beszéljétek ezt meg

-          Bocsáss meg….ez oltári ciki…

-          Semmi baj…túlélem…legalább jó volt?

-          Aha…- hazudtam. Valójában nem is emlékeztem rá.

-          Jobb,mint vele?- folytatta a kíváncsiskodást

-          Úrinő vagyok…- ütöttem meg a párnával aztán elkezdtem öltözni

Nagyjából dél lehetett,mire hazaértem. Jens már nagyon várt. Tudta,hogy én voltam otthon az este. Nem hisztiztem,nem nyafogtam csak beültem az ölébe. Nem voltam szent…kicsit sem…

-          El kell mondanom valamit…- nézett rám

-          Mi történt?

-          Tegnap Jessica itt járt…iszogattunk és nosztalgiáztunk…és hát…

-          Értem

Nem akartam,de könnyek szöktek a szemembe. Részben a bűntudat könnyei,részben a csalódottságé. Nem mertem a szemébe nézni Seb miatt.

-          Sajnálom…össze voltam zavarodva…őszintén szólva még mindig össze vagyok…- mentegetőzött

-          Én is megtettem…- sütöttem le a szemem

-          Na szép….

-          Na mi az?Neked szabad nekem nem?- álltam fel az öléből

-          Nem erről van szó….- nyúlt utánam- szeretlek,hiszen tudod…csak ebből látszik mennyire gyerekes vagy…

-          Ne nevezz gyerekesnek…

-          Gyere vissza  a közös ágyunkba…

-          Abba ahol Jessyvel hemperegtél?Kösz nem…

Felállt és megfogta a karom. Erősen szorított,hogy ne tudjak menekülni és azt mondta: