---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Nem érdekel Anne…Kicsit sem…
- Kérlek hallgass meg…
- Akkor mondd…
- Nem tudom mit hallottál,de el kell mondanom,mi történt valójában…Csókolóztunk….Össze voltam zavarodva és nem tudtam,mit teszek…
- Aztán meg kényelmesen elhelyezkedtél az ágyában,vagy a szőnyegen vagy tudom is én…
- Ez nem igaz….
- Most is úgy hazudsz,mint amikor hazamentél,mert fájt a fejed?Nem egyszer hazudtál a szemembe…rengetegszer…egy ribanc vagy…- ordította
- Igazad van az vagyok-súgtam- de esküszöm neked az életemre,hogy soha nem feküdtem le Sebastiannal…
- Akkor miért mondta?- vett vissza a hangerőből.
- Van valaki,aki mindent tud a szituról…Jaime be van avatva mindenbe…kérdezd őt…
- Hazudna érted….- vetette oda
Odasétáltam és hozzábújtam. Próbált eltolni,de az alkohol miatt az egyensúlya nem volt az igazi,így nem ment neki. Kapaszkodtam belé és közben a nyakát csókolgattam. Szépen lassan megnyugodott és már nem próbálta kivonni magát az ölelésből. Hinni kezdett nekem azt hiszem.
- Meg kellett próbálnom és megpróbáltam, de nem akarok többé mást csak téged. Még csak akarni sem akarok többé mást,csak téged esküszöm neked…- mondtam remegő hangon
- Ezek szerint hazugság volt a történet fele?
- Az volt. Amióta megismertelek senki mással nem feküdtem le erre megesküszöm neked…
- Elhiszem….
Ekkor elindult az ajtó felé. Nagyon ideges volt,ezért nem hagyhattam,hogy egyedül menjen. Titkon attól féltem,hogy Sebhez megyünk. Ez a félelmem pedig be is igazolódott. Kopogás gyanánt ököllel ütötte az ajtót,ami engem nagyon megijesztett. Soha nem láttam még ilyesmit a szemében. Szabályosan féltem attól az embertől,akiről azt gondoltam, a légynek sem tudna ártani. Az arca vörös volt,a szemei pedig szinte égtek. Próbáltam megnyugtatni.
- Jens…- simogattam meg a vállát- kérlek nyugodj meg
- Nem akarlak bántani szóval kérlek ezt most ne- lökte le a kezem a válláról
Seb ajtót nyitott. Az egyik felem azt mondta „végre”,mivel nem kellett kettesben lennem azzal az emberrel,aki fogalmam sem volt,mit csinált az én szerelmemmel,de ellopta a testét ez egészen biztos volt akkor számomra. A másik felem viszont azt ordította: „Jaj ne!!”
Annak a felemnek lett igaza,amelyik félt ettől a találkozástól. Köszönés helyett Jens egy hatalmasat húzott be Sebnek,aki a hirtelen jött és elég erőteljes ütés hatására a földre zuhant.
- Állj fel te szemét- kiabálta magából kikelve Jenson
- Mi bajod van?- értetlenkedett Seb miközben feltápászkodott
- Fiúk ezt nem kéne…igazán nem…- léptem közéjük gondolkodás nélkül.
Gondolkodni viszont néha nem árt. A higgadt és precíz angol úriember ugyanis már szépen kiszámolta egy újabb ütés ívét,és mire észrevette,hogy már ott állok,a kezét már nem tudta megállítani. Amikor megütött azzal a lendülettel estem össze. Mindketten odaugrottak, hogy segítsenek. Persze ezzel már nem mentem sokra. Éreztem,ahogy a vér lassan kicsordul a szám sarkában és folyik végig az államon. Közben persze jutott a számba is. Az ízétől kirázott a hideg. Iszonyatos fájdalmat éreztem. Jens felemelt és a kanapéra fektetett. Seb hozott némi jeget,közben pedig a saját vérét törölte bele a melegítője ujjába. Abban a percben a saját fájdalma nem érdekelte. Nagy nehezen magamhoz tértem az ámulatból és felfogtam,mi is történt velem. Sírni kezdtem. Jenson magához ölelt így próbálva nyugtatni. Egyből kijózanította ez a váratlan esemény. Az ezüstszínű McLarenes pólóját viselte,mivel munkából jött éppen,amikor meghallotta a félig igaz híreket. A vérem vörösre színezte a vállát.
- Bocsáss meg- suttogta a fülembe
- Aha- mondtam azt a szót,aminek a kimondása a legkevesebb fájdalmat okozta,de ami kifejezte,hogy nem haragszom.
A német is visszaért és az arcomra helyezte a jeget. Nagyon nagy fájdalmat okozott ezzel,de tudtam,hosszú távon ettől lesz majd jobb. Közös megegyezésre arra jutottak,hogy pihennem kell. Seb hozott takarót én pedig becsuktam a szemem. Úgy tettem,mint aki alszik,de a fülem nyitva volt és készen álltam újra közéjük ugrani,amennyiben szükséges. De nem volt. Higgadtan kezdtek beszélgetni. Aztán egyre hangosabb sértések hagyták el a szájukat,de nem ütötte meg egyik sem a másikat. Sebastian szépen elmesélte,mit is érez irántam és hogy ezt mi váltotta ki. Jenson nyugodtan hallgatta,mintha nem is a barátnőjéről lett volna szó.
- Nem szeretheted Őt…- zárta le végül
- Miért?- kérdezett vissza a germán
- Mert feleségül akarom venni és azt akarom,hogy te légy a tanúm…
- Mi?
Seb mintha csak a számból vette volna ki a szót. Feleségül venni?Engem? Ezek után? Megcsaltam és megaláztam… Ez az ember tényleg szeret… Meg sem érdemlem…. Mit tegyek most? Cikáztak a fejemben a gondolatok,miközben tettetnem kellett az alvást. De nem ment tovább. Úgy tettem,mint aki éppen ébredezik. Lassan nyitottam ki a szemem és próbáltam olyan arcot vágni,mintha nem észleltem volna semmit a beszélgetésből. Úgy hallgattak el,mintha legalábbis hadititokról lett volna szó. Seb együttérzően veregette meg Jens vállát és a szemébe nézve ennyit mondott:
- Sajnálom…
- Én is… mármint azt az izét ott az arcodon…
- Ha gondoljátok,eltüntetem. Egy kis alapozó csodákra képes,nekem elhihetitek- ajánlottam fel mosolyogva
Egyszerre néztek rám és mindkettejük szeméből az volt kiolvasható, hogy a mosolyom igazán nem illik a szituációhoz.
- Elfogadom a segítséget…- nézett a szemembe Seb- persze csak ha nincs ellenedre haver…
- Sokminden van ellenemre…de ez nem- mosolyodott el Jens
Hazaindultunk. A taxiban azonban valami olyat mondott,amit a Sebastian házában hallottak alapján nem hittem el. Valami egészen másra számítottam. Rám nézett megfogta a kezem és a következő szavak hagyták el a száját:
- Anne Dawson…minden bizalmamat elveszítetted itt és most…ahhoz,hogy ezt újraépítsd,időre lesz szükség és amíg ez az idő tart,aludjunk külön szobában…
Nem tudtam válaszolni. Egyszerűen nem jött ki hang a számon. Szinte hallottam a csörömpölését annak,ahogy összeomlik bennem egy világ….
